3046_mpeyroux_bw_photo_shervin_lainez.jpg

A francia-amerikai énekes, Madeleine Peyroux, új lemezének anyagával mutatkozik be Magyarországon. Tavalyi albumát, a Secular Hymns-t egy templomban, különleges körülmények között rögzítette, aminek hangulatát első hazai koncertjével is tükrözni kívánja.

Madeleine Peyroux

Helyszín: MoMKult

Kezdés: július 4., 20:00

Belépő: 8900, 10900, 12900 Ft

Facebook-eseményoldal


Peyroux Amerikában, Georgia államban született 1974-ben. Miután szülei tinédzserkorában elváltak, anyjával Franciaországba költöztek. Itt kezdett el énekelgetni, majd huszonkét évesen, 1996-ban felvette a Dreamland című lemezt, és ezzel rögtön népszerű énekesnővé vált. A blues-os ízű dzsesszfeldolgozásairól ismert énekes gyakran nyúl popdalokhoz, Fred Neil, Leonard Cohen, Tom Waits, Joni Mitchell, Bob Dylan, Elliott Smith mind olyan szerző, akitől szerepel dal a repertoárjában. Az új lemezen közreműködő Jon Herington gitáros és Barak Mori bőgős Budapestre is elkísérik az énekesnőt.

Pontosan húsz évvel azután, hogy első lemeze megjelent, Peyroux új anyagát egy templomban vette fel, közönség előtt, állandó bőgősével és gitárosával. A felvételeket követően is csak minimális mértékben nyúlt a rögzített dalokhoz. A lemezre gospeltémák, mai énekes-dalszerzők dalai (Tom Waits, Townes Van Zandt és Allen Touissant) és néhány örökzöld közül válogatott, amely mindegyik erős blues-lüktetéssel, és a lehető legszemélyesebb hangvételben szólal meg. Peyroux azt mondta a lemezanyagról, hogy ő mindig is a zenében élte meg a spiritualitást, és ezek a dalok mind egyediek, személyesek, sőt bensőségesek.

ízelítő az énekes tavalyi lemezéről: 


Peyroux egyik legnépszerűbb albuma, a 2004-es Half The World Away


egyik legfrissebb szövege nagy kedvencének, a tavaly elhunyt Leonard Cohennek szól:

http://recorder.blog.hu/2017/06/19/eloszor_lep_fel_magyarorszagra_madeleine_peyroux_popos-blues-os_jazzenekesno
Először lép fel Magyarországon Madeleine Peyroux, popos-blues-os jazzénekesnő

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr912604841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.