sinco_window_170112kuplung_29.jpg

Ha valaki sűrűn mozog a pesti klubok környékén, nagy eséllyel találkozott már a Window-t alkotó zenészekkel, különböző együttesekben vagy épp jam sessionökön. A blues-ban, funkban, soulban, hiphopban is otthonosan mozgó zenekar maga is egyre többet koncertezik és nemsokára megjelenik első nagylemeze, amelynek beharangozó videóklipjét a Recorderen lehet először lehet látni. A Something Beautiful című dal semmilyen téren nem marad el a világon mostanság népszerű, elektronikába oltott funkos, hiphopos műfaj legjobb darabjaitól.

A zenekar állandó tagjai közül az énekes Kocsis Bence - akit a tavaly ötletes klippel nagyot durrantó Saverne-ből lehet ismerni - mesélt nekünk a zenekarról és annak új daláról. A Window tavaly nyáron alakult, akkor kezdtük el a most is rendszeresen futó szerdai jam-eket a Pontoonon és így kattantunk rá egymás zenei elképzeléseire. Ebben az időben már volt jó pár félkész dal, amit végül Bécsy Bencével (gitár) és Jancsovics Mátéval (dob) hoztunk koncertes formába, így hárman lettünk a Window gerince, mellette pedig Stámusz Feri valamint Zwickl Ábel segítenek összepattintani a lemezt a Stamusic Studios-ban az elképzeléseink szerint. A lemez a Cseh Tamás Program keretein belül készül el, várhatóan június végére.”

Stámusz Feri mellett a Window körül feltűnik még a magyar elektronikus színtér legizgalmasabb alakjai közül más is. A most debütáló Something Beautifulban például a global bass hazai helytartója Stas, méghozzá elég kacskaringós úton. “Stas-sal dolgoztunk másfél éve a Saverne-lemezen, amikor mutatta ezt a bassline-t, ami a verzében hallható, akkor ez egy félbehagyott demo volt, de győzködtem, hogy csináljunk belőle valamit és el is kértem az alapot. Nem sokkal ezután egy autóbalesetben Stas gépe totálkáros lett és elveszett vele együtt a projektfájl is. Valamivel később, amikor képbe jött a Window, megmutattam a srácoknak a nálam maradt demoverziót és elkezdtük újragondolni a témát, így jutottunk el a mai formához, amelyben még közreműködött M3nsa és Novai Gábor is zongorán."

pagecover-mensa.jpg

Kocsis a szerzemény további alakulásáról is mesélt: "A dal szövegének nagy részét M3nsa jegyzi, tartottunk jó pár hosszú szövegíró sessiont, amiken a belőtt topik vagy refrén alapján írtuk meg a teljes szöveget. Ez esetben a "something beautiful" inkább az őszinteségre utal, amit értelmezhetünk a politikától, az emberi kapcsolatokon át a zenélésig bármely területre, ebben elég hasonlóan gondolkodunk, ez is összetartja ezt a közösséget, van egy nagyon erős család hangulat, legyen az közreműködő vagy állandó tag köztünk. Itt mindenki valami újat és izgalmasat akar csinálni a zenélésen keresztül nem pedig görcsösen a trendeken lavírozni, mikor épp mi fekszik jobban a befogadó közegnek. Ez még egy nagyon fiatal produkció, sok minden formálódóban van még, de ez a hozzáállás az elejétől fogva egyforma mindenkinél.”


A zenekar most szerdán, június 14-én az egyre többször emlegetett ghánai MC-producer M3nsa közreműködésével a Pontoonon ad ízelítőt a készülő lemezből, amit ha valaki nem tud a helyszínen követni, streamelve is lehet majd követni. Facebook-esemény
itt


A Window első klipjéhez 
“a kiindulópont az egyik nagy téli hóesés volt, amikor kimentünk az erdőbe szórakozni az UV csövekkel, s végül ezekre a felvételekre építettük a későbbieket is.” A forgatás három “elég spontán napon” zajlott, az énekes Kocsis Bence Kiss Péter operatőr-vágóval közösen készítette el a videót, “a kis animált finomságokat pedig Rubóczki Bálint adta hozzá a végén.”


a Something Beautiful klipje: 


A zenekar
YouTube-csatornáján remek élő felvételek találhatók

fotó: sinco
Window Facebook-oldal

http://recorder.blog.hu/2017/06/12/klippremier_window_something_beautiful
Klippremier! Window: Something Beautiful

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4712586927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.