Hangromokból építette új albumát Lapalux

2017.05.29. 13:20, Frontrecorder

lapalux2.jpg

Júniusban jelenik meg a csúszkáló ütemekből és homályossá maszatolt szintitextúrákból expresszív hangképeket alkotó brit Lapalux harmadik albuma, melyet "vasakból" kinyert, majd szándékosan szétroncsolt hangokból kreált.

A 2013-as bemutatkozó albumával a szimpátiánkat elnyerő, a következő, 2015-ös lemezének turnéjával Budapestet is érintő Lapalux (Stuart Howard) a Ruinism címet adta új, harmadik anyagának, a munkamódszerére utalva ezzel: 100%-ban valódi hangszerekkel dolgozott, ám a vasakból származó hangokat újraszemlingelve, újra pitch-elve és más módokon manipulálva direkt "tönkretette",végeredményül pedig magukat a számokat szintén egyfajta roncsolt minőség jellemzi (bár ez utóbbi tulajdonképpen a producer zenéjére általában elmondható). A vendégénekeseket is szerepeltető lemez egészét tökéletesen szemlélteti az alábbi felvétel, amelynek alapvetően szép dallamai és a kellemes dobalapja egészen kísértetiessé "csúnyulnak"::

A második beharangozó dal pedig olyan, mint egy szétkoptatott, poros lemezről játszott melankolikus:szintipop ballada:


a június 30-án a  Brainfeedernél megjelenő album előzetese:


és a borító:

lapalux_1.jpg:

Címkék: lapalux
https://recorder.blog.hu/2017/05/29/hangromokbol_epitette_uj_albumat_lapalux
Hangromokból építette új albumát Lapalux
süti beállítások módosítása