Albumpremier! Sorbonne Sexual: Kifutás

2017.05.24. 15:15, rerecorder

001_image1.jpg

A 2010-ben indult Sorbonne Sexual debreceni gyökerű zenekar, amely egy félkomoly debütlemez után most egy nagyon komoly albummal jelentkezik. Magyarradar után Premier!

image1.PNGAz alterrockos zenekar a Supersize Recordings-ban rögzítette albumát, amiről ezt mesélték a Recordernek: „annyiban más ez a lemez, mint az eddigiek, hogy sokkal gondosabban válogattuk a dalokat. Innen ránézve most nincs fölösleges hang, vagy mozzanat a Kifutáson. Arról nem is beszélve, hogy a kreatív team, ami összejött a lemez köré, hibátlannak bizonyult. Hinkelmann Alexandrával fotózkodtunk, tök jókat ötletelt, lemezhez tematikus fotózás lett végül, amit elképzeltünk, aztán tök jól jött a szegedi Soundcity csapatnál a lehetőség, hogy a címadó dalt náluk vehessük fel, Iváncsó Gábornak a hozzáállása nagyon inspiratív volt a Szeráfival kapcsolatban, illetve eleve nagy ötlet volt (alighanem Vitié) hogy szövegvideó készüljön a számhoz,  Krizbai Gergely „Krizbo” grafikai munkája kiemelkedő, nagyon profi, köszi neki , tényleg, jó volt nagyon együtt dolgozni, és nem utolsó sorban Makay András barátunknak köszönjük , aki a felvételeket csinálta, és elképesztő sok időt és jelentős produceri munkát tett bele az egészbe, és még Beck Zolinak is köszönjük szászor, ezerszer, meg Varga Ádinak, köszi hogy segítettetek.”


a zenekar frontembere, Karádi Gergő egyesével is kommentálta a dalokat: 

SZERÁFI: Legeklektikusabb vállalás szövegileg a lemezen, abból a szempontból, hogy a Szeráfi mindig felmutat egy kérdést, de aztán nem igazán válaszol rá, és ez megadja a „kifutás aktusa közbeni megoldáskeresés” programját. Jó kis lemezindító dal, arról nem is beszélve, hogy Iváncsó barátunk milyen gyönyörű trash-szövegvidit alkotott hozzá.

KETTŐTHÁRMAT: A kifutás közbeni megoldáskeresésből a folytonosság útvesztőjébe kerülünk ezzel a dallal, amely tematika a szcénánkon belüli folytonosságra is rámutat, asszociál, ezért kértük meg Beck Zoli barátunkat, hogy rántson fel pár refrént, hiszen a kontinuitás-kérdés így lesz igazán hiteles. Süvítő rockorkán lett ez.

HUNSOCCER: Már akkor megszületett ez a dal, mielőtt kijutottunk volna az Eb-re, és azért nem is jöttünk ki vele, mert kijutottunk. Apám focistának szánt, sokáig nyomtam az LTC-ben, de valahogy ösztönösen levágtam, hogy az utánpótlás nevelése nem úgy folyik ahogy kéne. Gadameri alapon a játékhoz van kötődésem, egy érzelmi beállítódás szülte a dalt, amely felteszi a kérdést: hol van az évszázad gólja? Segítségül hívtuk Hofit és Hajdú B. Istvánt, hogy könnyebb legyen a megértés.

SZITA: A menekülő aktusból most már teljesen kiszakadunk, vagyis próbálunk kiszakadni ezzel a dallal. Az hogy sikerül-e, vagy sem, azt még én sem tudom eldönteni, mindenesetre elkeseredett próbát teszünk. A legpopulárisabb refrénje van a lemezen, ehhez kétség sem fér, klipes dal is lett belőle. Minden törvény, minden béklyó más és más, mindenkinek mást jelent és más a viszonyulása hozzá, vagy megköti azt az erkölcsi hozzáállásával, vagy bontja, vagy esetleg tisztában sincs vele. A hozzánk hasonlók inkább zsigerien kiszakadnak, tulajdonképpen nem is várnak mást. Büszkék vagyunk a fúvós trió által alátámasztott frusztrált átkötésre ezzel a dallal kapcsolatban.

KÖRBEVÁGOM: A metál nem válogat. A Kifutás egy kompromisszummentes lemez, tehát bevállaljuk a drop C-t. Miután kiszakadtunk, azért tartunk egy önvizsgálatot ezzel a dallal, lehet, hogy a kiszakadásunkat a tiszta ésszel kéne megítélni. Átalakulhatunk még, van rá remény. Ez a lemez a horzsoló refrének lemeze. Itt is az van.

MEGESKÜVŐ: Az első konkrét történetmesélése a zenekarnak, igaz sztori alapján. Rigó Marci barátommal voltunk egy esküvőn játszani, pontosabban ismerősök esküvőjén (ez fontos), amely esküvő elég szatirikus vonulatokat mutatott magából, ahogy ezt a dal mondja is. Szomorú vége van, hogy a szatírában, azért még ott van a boldogság, de ez az egész esemény hiábavaló volt, mert a vége mégis egy eltávolodás, egy végérzet, ezzel mutatva, hogy a Körbevágom önvizsgálata nem lett pozitív eredményű.

KIFUTÁS: „Szevasz kultúra, well…hello” – ez a mondat határozza meg a dalt. Valamiféleképpen a zenekar az ipari kötelékek és a kultúra kettéosztottsága elől is fut, menekül. Oli mekkorát mandolinozik már!

LESZEK FOSZFOR: Egyszerű reflexióink az ittlétről. Ott akarunk lenni ahol a láng gyullad, ennyi. Elég sokat gyúrtuk ezt a dalt, az elején ilyen country-flash-re akartunk rájátszani, ez nem tudom sikerült-e.

SOHASEMLESZÜNK: Most már hagyomány hogy Vitivel (Vitányi Dávid – basszusgitár, szerző) csinálunk ketten egy dalt, úgy hogy basszusgitár és ének, de most kicsit elszálltunk a dologgal és ilyen gorillazos, hiphopos témát sikerült összehozni, tök sok poénnal. Jólesett így a lemez végére egy ilyet összerakni. Gyakorlatilag az ittlét reflexiója ez is, csak konklúzióval hogy: sohasemleszünkpopzenészek.


a Sorbonne Sexual május 26-án részt vesz a Müpa Garázsband Fesztiválján, június elején a zebegényi Waldorfeszt 2017-en, június 7-én pedig bemutatja Kifutás című nagylemezét az A38-on, Facebook-eseményoldal


és akkor a Kifutás című második Sorbonne Sexual-album: 


nyitókép: Hinkelmann Alexandra
borító: Krizbai Gergely „Krizbo”

Sorbonne Sexual Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/05/24/albumpremier_sorbonne_sexual_kifutas
Albumpremier! Sorbonne Sexual: Kifutás
süti beállítások módosítása