vimg_7277.jpg

Ötödik alkalommal játszott Magyarországon Adrian Belew gitáros, akit általában mindenki ismer valamilyen formációból: zenélt Frank Zappa és David Bowie zenekarjaiban, a Talking Heads karrierjében is fontos szerepet játszott, meghatározó tagja volt a King Crimson zenekarnak és mellette egy rakás szuperprodukcióban is részt vett sok évtizedes zenei karrierje során. Nálunk 1990-ben játszott először az MTK Stadionban az első hazai Bowie-koncerten, majd 1996-ban és 2003-ban is járt Budapesten a King Crimson élén. 2008-ban látogatott el először hozzánk saját, Adrian Belew Power Trio nevű formációjával, ekkor a Trafóban léptek fel. Most pár év után ismét a fővárosban adott koncertet, ezúttal az A38 Hajón. A közvetlenségéről is elhíresült zenésszel sikerült néhány percet beszélgetnünk a koncert előtt.

- Lenyűgözött, hogy az általad kitalált FLUX és a FLUX FX alkalmazások mennyire komplexek. Az egész ”soha nem lesz kétszer ugyanaz” gondolat nagyon előremutató. Mit jelképeznek számodra ezek a fejlesztések?

fluxby.jpg- A FLUX egy olyan szoftver, amely segítségével le tudod játszani a FLUX albumot (Belew 2016-17-es kiadványait a szerk.) bármilyen hanggal, amivel csak szeretnéd. A saját hangoddal, gitárral, dobokkal, billentyűkkel. Ez több ezer kombinációt, végül pedig végtelen zenehallgatási élményt ad. Ez a FLUX FX. A másik fejlesztés teljes neve FLUX by Belew, ez az én ötletem volt. Közel negyven éve találtam ki. Az alapötlet 1979-ben fogalmazódott meg bennem, amikor David Bowie-val turnéztam. Marseille kikötőjében sétálgattam, mert volt egy üres napunk. Soha nem jártam még ott azelőtt. Szóval elmentem a kikötőbe, leültem egy padra, pont két kávézó közé. Mindkettő ajtaja nyitva volt, mindegyikből szólt a zene, persze más, eléggé váltakoztak a zenék. Autók húztak el a parton, hajók, sirályok, mindenki franciául beszélt, szóval elég sűrű volt. És egy pillanatban megfogalmazódott bennem, hogy ez az, azt szeretném, ha olyan zenét tudnék készíteni, mint az élet. Él, változik, néha megzavarja valami és soha nem ér véget. Sok-sok éven keresztül gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne ezt kivitelezni, de nem volt rá időm és szerintem a technológia sem tartott ott, hogy mindez kényelmes legyen felhasználói szempontból. Ha időben a közelmúltba ugrunk, hat évvel ezelőtt nekiálltam megírni azokat a dalokat, amiket ebbe a projektbe szántam. Dalrészletek, hangok, effektek. A hangmérnököm – aki velem dolgozott ezen az egészen – azt kérdezte, mi a francot csinálok. (nevet) Természetesen elmagyaráztam neki, hogy mire készülök, mire azt mondta, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Én meg hajtottam a magamét, hogy de, meg lehet csinálni. Két évvel később Amszterdamban jártunk és egy ott élő barátom arról mesélt, hogy a streamingé a jövő, abban gondolkodjak. De ez nem volt megoldás számomra. Aztán hirtelen betörtek az alkalmazások. Egyből éreztem, hogy ez lehet az út. Felhívtam Nick barátomat, aki Amszterdamban él, elmeséltem neki és egyetértett velem. Találtunk is egy remek céget, a nevük Mogben, ők is a holland fővárosban működnek. Élvonalbeli szoftvereket fejlesztenek, főleg mobilokra. Két és fél évig dolgoztunk együtt, ők fejlesztették le az egészet. Én pedig hat éve írom és rögzítem a zenéket az alkalmazáshoz. És ezt a mai napig csinálom, soha nem lesz kész, amíg élek, folyamatosan frissítem az egészet, hogy mindig új élményekkel gazdagodjon a felhasználó. Ez egy nagyon hosszú és költséges folyamat volt. Soha nem fogok vele annyit keresni, hogy megtérüljön, de nem is ezért csináltam. Nekem az a fontos, hogy elmondhatom: olyan dolgot alkottam, amit senki más. Ez hozzám kötődik. Ez arról szól, hogy mit hagysz itt magad után. A FLUX persze túlmutat rajtam, önálló élete van, hiszen az emberek használják és mindenki máshogy, más célból.


- Hány felhasználója van az alkalmazásoknak?

- Nem tudom pontosan. Nem sok, mindössze párezer. Jó lenne azt mondani, hogy pár százezer, de nem ez a helyzet. Ez tényleg teljes művészet: nem érdekel a pénz, azt akarom, hogy az emberek élvezzék a folyamatosan változó zenémet. Ezt az élet mintázta és biztos vagyok benne, hogy sokan kedvelnék, ha tudnának róla. (nevet)


- Ezek után nehéz lesz visszaállni a hagyományos albumformátumra.

- Azóta nem készítettem rendes lemezt, de szerintem nem lenne vele gondom. A klasszikus albumformátum nekem leginkább a dalok közötti kapcsolatot jelenti. Három verze, négy refrén, aztán a következő dal is ugyanez, csak másról szól. Már egy jó ideje el akarok ettől szakadni. Már eleget csináltam ilyet én is és más is.


- Van konkrét terved a következő lemezhez?

- Nem tudom még, hogy mi lesz és milyen lesz, de valami olyasmi, amit ki tudok majd adni vinylen, ez biztos. Nem tudom, hogy itt Európában mekkora sláger mostanában, de az Egyesült Államokban totális lemezőrület van. Ez engem is izgat, mindenképp szeretnék valami olyat készíteni, ami kifejezetten erre a formátumra születik. Nyilván még dolgoznom kell a FLUX alkalmazáson is, ahogy már említettem, most is van rengeteg ötlet, amit már megírtam és rögzítésre várnak. Minden turnészünetben otthon vagyok, ahol van egy házi stúdióm, szóval vagy FLUX darabokat vagy új dalokat készítek.

vimg_7319.jpg


- Van egy saját kiadód, amit még 1993-ban alapítottál, de a saját lemezeiden kívül csak egy előadónak adtál ki lemezt. Ők voltak a The Irresponsibles.

- Igen, én voltam több lemezük producere is. Az egész onnan jött, hogy elkezdtem érezni a változást a zeneiparban, még a nagy átalakulás előtt. Egyre kevesebb büdzsé jutott a lemezekre, ha nem voltál az MTV-n, akkor senki vagy. De én soha nem akartam az MTV-ben lenni. Ki kellett találnom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, hogyan oldjam meg önmagam ezt a problémát. Aztán rájöttem, hogy ha ki tudom hagyni a kiadót, mert van elég pénzem stúdiózni vagy mondjuk van saját stúdióm, akkor minden sokkal kényelmesebb. Nem mintha olyan fontos lenne, de több pénzt keresek most lemezeladással, mint amikor nagy kiadóknál voltam, akik világszerte népszerűsíteni próbáltak. Arra is rájöttem közben, hogy attól, hogy van saját kiadóm, nem feltétlenül akarok mások lemezeivel foglalkozni. Nem a marketing világából jövök, nem értek ahhoz, hogy hogy kell eladni más művét. A The Irresponsibles egy kivétel, de az is a kilencvenes évek története.


- Tavaly volt egy Pixar megbízásod is, a Piper című animációs rövidfilmhez készítettél zenét. Ez honnan jött?

- Ez vicces történet. Van ugye egy saját webshopom. Egy nap a lakásban sétálva odapillantottam a nagy rakás borítékolt csomagra, amelyekben CD-k voltak többnyire és arra vártak, hogy feladjam őket a postán. A legfelsőn a következő állt: Andrew Stanton, Emeryville, Kalifornia. Ismerős volt a név, tudtam, hogy van a Pixarnál egy ilyen nevű ember, aki a kezdetektől ott van. Társszerzője volt a Toy Storynak, ő rendezte a Wall-E-t és még sorolhatnám. Azt is tudtam, hogy a Pixar Emeryville-ben található. Szóval a név és a cím alapján azon gondolkodtam, hogy vajon ő lehet az, aki cd-t rendelt tőlem vagy sem. Leültem a gépem elé, megkerestem a rendelését, így meglett az e-mail címe. Írtam neki, hogy ő-e az az Andrew Stanton, aki a Pixarnál dolgozik, mire visszaírt, hogy igen, ő az. Leírta, hogy nagy rajongója a munkásságomnak és a kezdetektől fogva a zenéimet hallgatja munka közben. Mivel én pedig nagy Pixar-rajongó vagyok, hamar összejött egy közös projekt. Alan Barillaro, a Piper rendezője is azt mondta később, hogy ő is nagyon szereti a zenéimet, mindig is azokat hallgatja munka közben.


- Tervben van esetleg több filmzenés munka is vagy ez egy egyszeri kaland volt?

- Mindenképp szeretném folytatni, de sok múlik azon, hogy egy film vagy animáció kapcsán kik vonódnak be a projektbe. Azt gondolom, hogy bármilyen zenét képes vagyok írni, szóval bármilyen vizuális műfajhoz tudnék alkalmazkodni. Csak az számít, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akik megengedik, hogy a saját utamat járjam. A Piper egy remek tapasztalat volt számomra ilyen szempontból. Egyébként a hatperces mese három évig készült. Persze én nem dolgoztam rajta folyamatosan, többször elmentem turnézni, majd hazatérve folytattam a munkát. Nagyon élveztem, hogy képekre, illetve érzelmi pontokra kellett zenét írnom, teljesen más műfaj. Remélem, hogy lesz folytatása. De bizakodó vagyok, ezzel is Oscar-díjat nyertünk. (nevet)


- Beszéljünk kicsit a Nine Inch Nails-hez köthető munkáidról. Négy lemezen is játszol, a legtöbbet a 2008-as Ghosts I-IV albumon.

nin.jpg- És ez az egyetlen, amelyen vannak olyan dalok, amelyeknek társzerzője is voltam. Nagyon nagy dolognak éltem meg, hogy Trent Reznor felajánlotta nekem ezt a lehetőséget. Addig a pontig csak egy stúdiógitáros voltam a NIN-lemezek kapcsán.


- 2007 év végén kezdődtek a stúdiózások, 2008 márciusában pedig meg is jelent az album. Elég rövid folyamat lehetett. Hogyan zajlottak a felvételek?

- Minden egyes alkalommal, amikor együtt dolgozunk, Trent nagyon csendes. Nem az a típus, aki a stúdióban irányítja a többieket. Inkább arra bátorít mindenkit, hogy valósítsa meg a saját elképzeléseit. Később aztán kiválogatja azokat a részeket, amelyek tetszenek neki. Szóval a legtöbb esetben mutatott egy dalrészletet és arra kért, hogy adjak hozzá valamit a hangszeremmel. Nekem általában volt 3-4 ötletem, néha öt. Bementem a stúdióba, feljátszottam mindent, néha improvizáltam is közben. Aztán mindig kiválasztott valamit, amire azt mondta, hogy ezen tovább dolgozik. A Ghosts session ezzel szemben teljesen más volt. Sok esetben én vittem az alapötletet, amin ők (Trent Reznor és Atticus Ross – a szerk.) tovább dolgoztak vagy épp fordítva. Az is új volt, hogy sokszor elmesélte, hogy mit szeretne végeredményképp hallani és kikérte a véleményem, hogy szerintem hogyan kellene csinálni. De mindig is jó volt vele a közös munka, mert egymás rajongói vagyunk.


talkingheadsremaininlight.jpg- Olvastam egy interjút pár éve, amiben azt mondta, hogy számára a legjobb lemez a világon – minden szempontból – a Talking Heads 1980-as Remain In Light című albumba (amin Belew is gitározik – a szerk.).

- Wow, ezt nem tudtam! Ez nagyon jólesik. Biztos voltam benne, hogy David Bowie Low-ja az abszolút kedvence. Azt tudtam, hogy anno azért keresett meg, mert nagy rajongója Bowie hetvenes évekbeli lemezeinek, köztük a Lodger albumnak is, amin játszottam. Amikor végül találkoztunk, azt mondta, hogy nem is gondolta, hogy szóba fogok állni vele. Én meg nem értettem, hogy miért hitte ezt. Már akkor is imádtam, amiket csinált, ez nem is volt kérdés. (nevet)


- Aztán később Mike Garsont, Bowie zongoristáját is bevonta stúdiózásra, később pedig koncerten is, vendégként.

- Igen, Mike is egy elképesztő zenész. Együtt dolgoztunk év elején a Bowie tribute-koncerteken. Ott elég sok zenész feltűnt, aki David mellett állt színpadon az évek folyamán. Csak hat vagy hét koncertet csináltunk, de valószínűleg lesz folytatása.


- A Nine Inch Nails legutóbbi nagylemezén, a 2013-ban megjelent Hesitation Marks-on is játszol és úgy volt, hogy a lemezbemutató turné során csatlakozol a koncertzenekarhoz is. Aztán mégsem így történt.

- Trent felhívott, hogy most próbálja összeállítani az új zenekart és szeretné, ha mi ketten újraformálnánk az élő hangzást. Összepakoltunk egy próbatermet, két hét alatt megtanultam 21 dalt, de a próbák során azt éreztem, hogy az én részemet bármelyik gitáros el tudná játszani. Lényegében ugyanazt játszottam, mint ahogy a lemezeken szerepelnek. Kicsit meglepett, hogy jel sem volt arra, hogy valami tényleg radikálisan megváltozzon hangzásban vagy dalszerkezetben. Szerintem mindketten éreztük, hogy ez így nekem nem lesz jó, így felhívta a korábbi gitárosát. Imádom Robin Finck játékát, kívülről tud minden dalt és ő kell ehhez a munkához, ha úgy akarod előadni a dalokat, ahogy a lemezeken szerepelnek. Örülök, hogy ezt tisztázni tudtuk, mert bármennyire is szeretem Trent munkáit, nem lett volna kedvem másfél évig utazni a világot és eljátszani a dalokat pont úgy, mint a stúdióban. Inkább a FLUX-on dolgoztam.


- Nehéz nem szóba hozni David Bowie-t, kicsit örülök is, hogy már megtetted. Hogyan élted meg a pillanatot, amikor megtudtad, hogy mi történt?

bowie_lodger.jpg- Otthon voltam, aludtam. Bejött a feleségem és felébresztett. Úgy reggel nyolc lehetett. Annyit mondott, hogy fel kell kelnem, mert ez egy nagyon nehéz nap lesz számomra. Igaza volt. Lényegében azonnal elkezdett csörögni a telefonom. Sorra jelentkezett be nálam a BBC, a Rolling Stone, az Entertainment Weekly, az ABC News, sorra az összes. Mondjak valamit, idézzem fel a közös éveket, mondjak bármit. Ezzel telt el az első pár nap. Aztán persze végre szántam időt arra, hogy gondolkodjak ezen én is. Folyton egy dolog járt az eszemben: hogy úgyis dolgozunk még együtt valamin. Még egyszer biztosan. Mindig is tudtam, hogy egy nap David újra felhív, szóval nem fogom zavarni őt. Két nap gyötrődés után írtam egy dalt, aminek az a címe, hogy You Never Know, majd rögzítettem is pár héttel később. Erről szól, hogy egész egyszerűen soha nem tudhatod. Az a fő üzenete, hogy élvezd az életet és ne várj arra, hogy majd valami úgyis megtörténik később. Nagyon szomorú ez az egész, mert nyilván nem csak David kapcsán van ez az érzésem, sok általam szeretett illetővel alakult így a helyzet, hogy elmentek én meg itt maradtam. David egy nagyon különleges személyiség volt, elmondhatatlanul szeretem őt. Kétszer volt lehetőségem vele világkörüli turnéra menni. A második, 1990-es alkalom azért különlegesebb számomra, mert egyrészt iszonyatosan hosszú körút volt, 27 országban jártunk, másrészt sokkal közelebbi barátok lettünk, mint anno 1978-79-ben. Sokat lógtunk együtt, múzeumokba, éttermekbe, kávézókba jártunk, szóval sokkal több időt töltöttünk közösen. David nagyon figyelmes volt velem, őszintén érdekelte minden egyéb zenei projekt, amit akkoriban csináltam. Elképesztően hiányzik. Érdekes dolog egyébként, hogy én már jóval azelőtt rajongója voltam, mint hogy lehetőségem nyílt együtt dolgozni vele. Mindig is csodáltam, hogy máshová helyezte a határokat, csakis a maga útját járta, folyton képes volt megváltozni mind zeneileg, mind megjelenésben. És mindezt úgy, hogy népszerű volt, a figyelem középpontjában állt. Mennyi művészet és kreativitás volt benne… Ez mindig is inspirálóan hatott rám: ha ő képes ilyen messzire elmenni, akkor nekem is meg kell próbálnom. Szóval mire eljött az idő, hogy a zenekarában gitároztam, már nagyon sok dolgot köszönhettem neki. A dalokkal sem volt gondom, játszottam Bowie-feldolgozászenekarban korábban. Őrületes dolog volt ezek után egy színpadra állni vele.


- Mi a véleményed a Blackstar lemezről?

- Nem hallgattam még meg.


- Komolyan? Miért nem?

- Érzelmileg nem állok rá még készen. Tudom, hogy elég sötét, sokan meséltek róla. Még egyelőre nem így akarok emlékezni rá, nehezen engedem el azt az életerős, életvidám embert, akit megismertem. Biztosan meg fogom hallgatni, de most egyébként is nagyon sűrűek a napjaim. Örültem is, hogy a már említett Bowie tribute koncerteken nem kellett játszani az új lemezről. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, nincs is olyan lemeze, amit ne szeretnék. Most még elmélkedem, emlékezem a jó dolgokra. Annyi közös emlékünk van, annyi vidám dolog történt velünk, ezekkel élek inkább. Még nem vagyok kész ezt elengedni egyelőre. (nevet)


- Van esetleg kedvenc lemezed tőle?

- Egy albumot nem tudnék kiemelni, de nyilván vannak fontosabb momentumok, dalok a karrierjéből, amelyek nagyok sokat jelentenek számomra.

vimg_7195.jpg


- Térjünk vissza a Belew Power Triohoz. Mi a következő terv a mostani turné után?

- A mostani európai turné után észak-amerikai körútba kezdünk, majd jön Ausztrália. Ősszel viszont nagyon érdekes dolog jön: egy új zenekarral fogok dolgozni, a nevünk Gismo. Rajtam kívül a következő személyek alkotják: Mark King, a Level 42 basszusgitárosa, Stewart Copeland a The Police dobosa és szintén csatlakozott hozzánk Vittorio Cosma, Olaszország talán leghíresebb billentyűse. Ez egy pilot projekt egyelőre, a lemez nagy részét már rögzítettük, ősszel folytatjuk a munkát, aztán meglátjuk, hogy tudunk-e belőle színpadképes produkciót összehozni. Nyilván ez egy olyan összeállítás, amit nem tudunk folyamatosan működtetni, mivel mindenkinek van másik zenekara vagy zenei projektje. Meglátjuk, hogy hova jutunk el ezzel az egésszel.

interjú és fotók: Reszegi László


Bowie és Belew egy színpadon: 


és a Belew Power Trio: 

http://recorder.blog.hu/2017/05/07/_azt_szeretnem_ha_olyan_zenet_tudnek_kesziteni_mint_az_elet_adrian_belew-interju
„Azt szeretném, ha olyan zenét tudnék készíteni, mint az élet” – Adrian Belew-interjú

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9012482989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.