szemzo_t.jpg

Szemző Tibor nemzetközi hírű zeneszerző, zenész. A magyar zenei életbe a minimalizmus mellett elkötelezett 180-as Csoport alapítójaként került be. Sajátos, rögtön felismerhető hangzású, gyakran az emberi hangot felhasználó, a kiválasztott szövegek több nyelvű felvételei köré épülő művei ugyan nevezhetők kortárs komolyzenének, de a popzene felől érkezve is könnyen hatásuk alá kerülhetünk. Változó felállású, Gordiusi Čomó nevű zenekarában megfordult többek között az ex-Európa Kiadó-s Magyar Péter és T. Bali, dolgozott DJ Nagával is. Jó ideje audiovizuális műveket alkot, és számos film zenéjét készítette: Forgách Péter Privát Magyarország sorozatában, a nemrég bemutatott 1945-ben, vagy Terrence Malick több filmjében is hallható. Tíz éve készülő-alakuló „Kafka-dolgozatának” legújabb változata a Kassák Múzeumban április óta látható installáció. Ehhez kapcsolódik koncertje május 5-én, pénteken 17 órától, a kétnapos, ingyenes Óbuda Napja fesztivál keretében.

Több interjúban is beszélt arról, hogy nem harmóniákat, inkább hangzásokat hall. Ez mit jelent?

szemzo_snapshot.jpgKétségtelen, hogy sokkal inkább tereket és hangszíneket hallok, és ezekben gondolkozom. Egyáltalán nem harmóniaalapú az a világ, ami engem foglalkoztat, és ez így van már kezdettől fogva. De ez annyival árnyaltabb, hogy egyfelől emberi hangokkal, beszélt szövegekkel dolgozom, amik nemcsak egy teret, hanem egy másik, humán réteget képviselnek, és még annál sokkal többet is. Másfelől a kilencvenes évek közepe óta minden munkám audiovizuális mű. Nem véletlen, hogy 2003 óta nem jelent meg hanglemezem. Habár pont idén egy vinyl is meg fog jelenni, már csak azért is, mert harminc éve jelent meg az első vinylem Angliában a Leo Records-nál (ez az 1987-es Snapshot From The Island, amelynek részletei Forgách első Privát Magyarország filmjében is elhangzottak – a szerk.). Ez a Kafka-dolgozat lesz, amivel lassan tíz éve dolgozom. K metszetek / K Engravings lesz a címe, és ez egy különleges, exkluzív vinyl lesz, nem tervezem, hogy kereskedelmi forgalomba kerül. De lesz hozzá egy letöltő kulcs. Lehet, hogy dvd vagy hagyományos cd is lesz egy kiadó által, de ez még bizonytalan. De én már nagyon rég nem a hangokkal foglalkozom. Azt gondolom, hogy a hang csak a jéghegy csúcsa; egy sokkal mélyebben fekvő valaminek a legkülső felülete az, amit hallunk. De hogy mi ez a valami, arról nagyon nehezen tudnék mondani bármi érdemlegeset.


A legtöbben azért harmóniákat hallanak. Ez akkor nem természetes, hanem tanult?

Ezt nehezen tudnám megmondani. Az oktatás, legalábbis a hagyományos zeneoktatás maga szerintem teljesen hibás. A kottát sulykolják, és ez valahogy mintha arra irányulna, hogy az embert az egész zenélési folyamatból kikapcsolják. Akik pedig ezeken a hivatalos csatornákon kívül, autodidaktaként vagy ilyen fölszedett tudásokkal tanulnak zenét, azoknál nagy a veszélye annak, hogy fölszívja őket a szórakoztatóipari hatás, ami szintén meglehetősen egyoldalú. Eléggé távol vagyunk a zene eredeti funkciójától – vagyis nem tudom, mi az eredeti funkciója, mindenesetre attól távol vagyunk, hogy az ember primer módon önkifejezéshez jusson, gyönyörűsége legyen a zenében, vagy föloldódjon az időben vagy a térben vagy a létezésben.


1999-ben ezt mondta a Magyar Narancsnak:
 „A magas művészet iránti érdeklődésemet elvesztettem. Hogy miért, azon soha nem gondolkodtam el. Úgy tűnik, a minimálzenének volt egy olyan felülete, amely erősen érintkezett a tömegkultúrával, s amikor visszacsatolódott az európai művészetbe, a magas művészet szférájába került, ami engem kevésbé érdekel.”

Hát nem tudom, mit akartam mondani akkor; nem tudom, mi az a magas művészet, a műfajok annyira összemosódtak. Könnyűzenének nevezik Jimi Hendrixet, pedig a hangzás tekintetében az egy hangszerforradalom volt. Az elektromos gitár megjelenése, vagy a szaxofon feltalálása: ezek hangszertörténeti, és ilyen értelemben zenetörténeti jelentőségű események. Vagy ilyen az elektronikus zene térhódítása is. Nem lehet úgy csinálni, mintha ezek nem történtek volna meg. Akkor is, ha a komolyzene ezektől távol tartja magát, és a maga védőbástyái mögé húzódik be. Sajnos továbbra is érzékelhető egy ilyen műfaji szegregáltság. Én erről igyekszem nem tudomást venni az utóbbi negyven-ötven évben, de ettől még továbbra is létezik. Lehet azt mondani, hogy Jimi Hendrixet csak 97 milliárdan hallgatták, és ez nem számít. Vagy – most látszólag kicsit csapongó leszek – azt gondoljuk itt Európában, hogy mondjuk Hariprasad Chaurasia, aki egy óriás a klasszikus indiai zenében, az nem fontos. Ő igenis rendkívül fontos alkotó, előadó, aki nem az európai műzene területén dolgozik. És őt is nagyon sokan hallgatták. Nem azt állítom, hogy a nagy számok számítanak valamit, mert például Kafkát, akivel most foglalkozunk, a maga idejében öten olvasták talán. Ma is kevesen olvassák, de nagyon nagy hatású. Tehát ez nehezen kalibrálható, hogy minek mi a jelentősége.

szemzo_tibor_2.jpg


Azért hoztam fel ezt a tömeg- és magaskultúrát, mert egyrészt dolgozott „könnyűzenéhez” sorolt zenészekkel; másrészt volt például egy olyan élményem, hogy be volt kapcsolva a tévé, véletlenül éppen a Privát Magyarország egyik filmje ment (Forgács Péter filmsorozata az 1930-as, 40-es évek amatőr felvételei alapján; Szemző Tibor a rendezővel szorosan együttműködve írta a zenét – a szerk.). És abszolút konzervatív ízlésű, könnyűzenét szerető emberek azt mondák, hogy milyen szép ez a zene.

(nevet) Nekem ez ambícióm, hogy valami szerethető legyen. Ezt nagyon sokan talán furcsának találják minden oldalról, de valahogy ilyen a hallásom, vagy ilyen a gondolkodásom. A Csoma-filmemnél (Az élet vendége – Csoma legendárium – a szerk.) is ez volt a határozott szándékom. A mostani munkám szöveges anyaga szerintem egy gyönyörűséges Kafka-szöveg, aminek van egy primer szépsége. És itt is konszonáns felületeket választottam. A Privát Magyarországnál az volt a nagy felfedezésünk, hogy megpróbáltunk a történet lényegével azonosulni, és nem illusztrálni a hangokkal egy filmet, egy történetet. És az történt, hogy ezeknek a szereplőknek a belső hangja szólalt meg mintegy a filmből. Ebből lehet, hogy szerethető felületek jöttek létre. Én történetesen pont a Privát Magyarország filmből ismertem meg a saját történetemet, történelmemet, ha lehet így mondani. Magamra ismertem némely filmben, és aztán persze ez a „magam” egy tágabb dologgá is szélesedett.


Az emberi beszéd ritmusa – amennyiben nem direkt ritmizált, mint például a rapben – mennyire zenei ritmus?

Hát ez iszonyú fontos kérdés. Például ennek az egész Kafka-dolgozatnak az alapötlete az, aminek persze megvoltak már az előzményei, hogy nagyon sok anyanyelvi beszélő a saját nyelvén ugyanazt a szöveget mondja el: kínaiul, bengáliul, franciául, csehül, szlovákul, örményül... Harminc nyelven rögzítettem, például spanyolul nyolc beszélőt kellett fölvennem, mire egy jót találtam, aki erőlködés nélkül beszél, tehát átüt a személyiség, nem bénítja sem a mikrofon, sem a szöveg maga, sem a helyzet, amiben olvasnia kell. Létrejön egy hangzó felület, ahol valaki beszél. Az ember erre ráhallgat, és valóban, a szövegnek magának van egy tempója, egy ritmusa, egy karaktere, egy üzenete. Itt a kedvenc anekdotám, amit a Kunderától ismerek, az az, hogy a Janáček rohangál Brünnben a villamosmegállóban, és egy hangjegyfüzetbe írja le, amit ott a kofák beszélgetnek. Én nem zenei megfeleltetésekre törekszem, hanem elsősorban a szöveg mögé megpróbálok egy metrikus tempót érezni; olyat, amit ha a szabad beszéd elé vagy mögé vagy mellé helyezek, akkor annak zenei jelentése lesz. Ráadásul abban a pillanatban akusztikus térbe is kerül, tehát a szöveg minden szempontból megágyaz egy leendő zenei tételnek. Ezután kezdem hangképekké feldúsítani, a térben és az időben különböző hangokkal feltölteni, részben megírt, részben rögtönzött szólamokkal, részben a stúdióban, részben pedig utána a vágás során, ami mind a komponálás része. A hangstúdiót – ami ma már lehet akár egy számítógép is – mint kompozíciós eszközt használom, amit nem én találtam ki, Brian Eno már 1979-ben egy híres New York-i előadásában beszélt erről, amiről én nem tudtam akkor. Tehát így jött létre a K-metszetek, egy tízéves folyamatban: fölvettem a szövegeket, ebből először hangszeres zenei tételek, majd pedig audiovizuális művek, hiszen aztán filmeket is forgattam.

szemzo_es_reich.jpg

Szemző Tibor Steve Reich-hel


Van a YouTube-on egy műfaj, ahol beszédet – általában felfokozott, érzelmes beszédet – lekísérnek egy hangszerrel.

Ezt szoktam csinálni, már a 2000-es évek elején is a Csoma-filmhez – nem mondom, hogy megelőztem ezt, nem is ismerem –, hogy főként hindusztáni vagy bengáli nyelven elhangzó, bejátszott szövegeket ütős kollégával lekísértettem. Nagyon érdekes, ha utána kiveszem a beszélt szöveget, akkor létrejön egy beszédszerű hangszeres szólam. Instrukcióként is szoktam zenészeknek, főleg ütősöknek azt adni, hogy frázisokkal zenéljenek, úgy, ahogy beszélünk; mondjanak belül bármilyen szöveget és azt játsszák. Komolyzenészekkel ilyesmit nem nagyon lehet megvalósítani, inkább olyanokkal, akik nagyon érzékenyek, de nem a kotta felől jönnek.


Vannak közkeletű elképzelések arról, hogy bizonyos nyelvek, például a francia, „zeneibbek”.

Nem tudom, én ezt nem hallom így. Én maximális alázattal fordulok a fölvett szövegekhez, mint kiindulóponthoz. Nekem egy őrületes dolog van, a humán faktor. Persze a zeneisége is fölragyog a szövegnek, de azt ne felejtsük el, hogy a hangunk sokkal több, mint egy beszélt szöveg: sokkal többről árulkodik, mint ami az elmondott szövegnek a tartalma. A hangunk rettentő komplex dolog, minden rajta van. Én maximális alázattal inkább csak ki akarom szélesíteni, kiteljesíteni és fölerősíteni azt az üzenetet, ami erre a hangra rá van írva, és azt hiszem, hogy ez működik is.


szemzo_tractatus.jpgMi az, ami megjelenik a hangban: a személyiség, vagy valami tágabb?

A személyiség, a sors, egy kultúra és még annál sokkal több is.


Régóta meg akarom kérdezni, hogy a Tractatusban (lemezborító jobbra) az énekelt szöveg, az az, hogy „hány ember”?

Az egy találós kérdés, amit kis koromból ismerek: „Szerbusz öccse, öt török, öt görög hány ember?” Ez ugye lehet „szerb húsz, öt cseh”, „szerbusz, öt cseh” stb., a lényeg az, hogy bármit válaszolnak, mellé fognak trafálni. Azért nem igazán érthető, mert ez egy dúdolt szöveg, a kisfiam altatódallama volt – ő most lesz 26 éves, tehát ez egy 25 éves ügy.


interjú:
Rónai András
fotók: Szemző Tibor Facebook-oldala

Óbuda Napja részletes programja itt: obudanapja.hu,

a rendezvény Facebook-oldala ITT

A »K« Metszetek kiállítást záró mozikoncert Facebook-eseménye pedig ITT.

Részlet a K-metszetekből: 


A Franz Kafka: A császár üzenete című novellájára épülő installáció hatéves változata: 


Rövid részletek a Privát Magyarország-filmekből: 


Részlet a Csoma operából: 

Tractatus

http://recorder.blog.hu/2017/05/04/_a_hangunk_sokkal_tobbrol_arulkodik_mint_ami_az_elmondott_szoveg_szemzo_tibor-interju
„A hangunk sokkal többről árulkodik, mint ami az elmondott szöveg” – Szemző Tibor-interjú

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7812480439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.