quantum_cowboys_lp_2017_kulsoo_belsooo.jpg

A 2007 és 2013 között működött Quantum Cowboys zenekar Nagy Orsolya énekesnő megrendítő halála miatt szűnt meg, pedig ígéretes karrier állt a Magyarországon ritkaságszámba menő dancerock, electropunk formáció előtt, amely első nagylemezét még éppen befejezte, de az végül dobozban maradt. Egészen mostanáig, ugyanis a posztumusz album nyolc számmal ma a Mana Mana Records gondozásában vinylen jelenik meg 280 számozott példányban és a ma esti LP bemutató partyn már kapható is lesz. Alább pedig két dal hallható róla előzetesen.

quantum_cowboys_xeni.jpgA zenekar így foglalja össze viharos és szomorú történetét: „Az első magánkiadásban megjelenő albumon a három alapító tag Jakab Andrea (Jakaba), Nagy Orsolya (BradyO) énekesnők, Hidvégi Dániel zeneszerző, továbbá a hamarosan csatlakozó Szabó Gergely és Gnu, majd viharos tagcseréket követően Loósz Gábor munkája hallható, aminek néhány felvételén Demeter Zoltán (MC Döme) hiphop betétei is színesítik a hangzást. Dani és Gnu kilépése után 2009 tavaszán csatlakozott a zenekarhoz Dj Kraak, aki lendületet és friss hangzást hozott az újjáéledt projektbe. Az új repertoárral beindultak a klubkoncertek és a stúdiózás is. 2010-ben az R33 stúdiójában Bánházy Gábor segítségével négy, majd Schram Dávidnál (Magneoton stúdiójában) újabb két szám felvételei készültek el. 2011-ben, a DDK Records gondozásában jelent meg az első hivatalosan kiadott EP, Ich Liebe Budapest címmel. A rövid ideig a zenekarban doboló Szabó András (Fresh Fabrik) és a kezdetektől a basszusgitárért, majd később a gitárért felelős Szabó Gergely (Lacht el Bahhtar) kilépése után a metálos Benedek Tamás (a legendás Blue-Jam próbaterem vezetője) gitárossal folytak tovább a próbák és a koncertek. Még ebben az évben megkezdődtek az új lemez felvételei Nóniusz Gábornál. Itt három szám rögzítésére került sor, majd egy speciális, 360-os videoklip felvétele is elkészült a Buddha Song című dalhoz. Majd újabb gitáros csere következett. Egy darabig Diana (Invázió), aztán Zsoldos Imre került az együtteshez. 2012 nyár végén újabb számok felvétele következett. Ekkorra sajnos állandósultak a nehézségek “BradyO” – Nagy Orsolya – énekesnőnk  magánéleti összeomlása miatt. Végül újabb hét dalt sikerült felvenni vele, de ezek végső keverése már elmaradt anyagi okok miatt és kiadó hiányában. Sikeres koncertekre azért még sor került, köztük egy komolyabbra az A38 Hajón is, melyet a hajó televíziós stábja rögzített. Orsi 2013 év végén történt, megrendítő halála után az együttes gyakorlatilag befejezte működését. 2014-ben elkészült keverés és maszterelés Schram Dávid és Kováts Marci munkája, producere Gulyás András.” Ez a posztumusz album nyolc számmal ennek a viharos kicsit több mint hat évnek állít emléket. A lemez a Mana Mana Records gondozásában jelent meg vinylen, 280 számozott példányban.

quantum_cowboys_2012_a38.jpg


a ma esti LP bemutató party Facebook-eseményoldala


és akkor az évekig dobozban ragadt, remek lemezanyag a kiadó Bandcamp-oldalán rendelhető meg vinylen és két dal már hallható is róla itt: 


Quantum Cowboys Facebook-oldal

http://recorder.blog.hu/2017/04/28/albumpremier_quantum_cowboys_quantum_cowboys
Albumelőzetes! Quantum Cowboys: Quantum Cowboys

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7412460301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.