Napvilágot látott a Sound Of The University legütősebb ötösének listája!

2017.04.25. 10:31, Recorder.hu

dunairegatta_650.jpg

(X) Az idén 5. alkalommal megrendezésre kerülő Dunai Regattán az elmúlt évekhez hasonlóan nem csak a sportoké lesz a főszerep: 2017-ben is kiderül, hogy melyik az év legtehetségesebb egyetemi zenekara! A Sound of the University TOP 5 bandájának listája a múlt hét végén látott napvilágot.

A jelentkezők közül kettőt a közönség szavazhatott be az egyetemi tehetségkutató május 6-án, a Műegyetem rakparti fesztiválon sorra kerülő döntőjébe, a további három tehetséges zenekart a SOU szakmai zsűrije (Bártfalvi Sándor - Mary Popkids, Muraközy Péter - Sziget és Bye Alex) választotta ki. Ismerjétek meg egy kicsit közelebbről is őket és hallgassátok meg a döntőbe jutott dalokat!

 

Fák Alatt Zenekar (ELTE)

fa_k_alatt_zenekar_650.jpg

Van ez a műfaj, amit úgy hívnak: magyar alter. Na, a Fák Alatt Zenekar pontosan ebből kiindulva teremt valami újat. Bár a zenekar története négy évre nyúlik vissza, a Fák Alatt útja valójában alig másfél éve kezdődött. Az ekkor kialakult felállás kemény munkába kezdett, melynek eredménye két kislemez 2016-ban. A FAZ-t jól ismerik már a budapesti szórakozóhelyeken, rendszeresen lépnek fel a Kuplungban és az ELTE rendezvényein, zenélhettek már a 30Y előzenekaraként, de a legnagyobb sikerüknek azt vallják, amikor a Horváth Gergely és Felcser Máté nevével fémjelzett zsűri a legjobb 20 zenekar közé választotta őket a Veszprémi Utcazene Fesztiválon.

A Fák Alatt Zenekar Ez már ilyen című szerzeménye:

 

KompleX-Kali (BCE)

komplex-kali_650.jpg

A KompleX zenekar 2012-ben alakult. Mivel Kali már régebb óta aktívan rappelt és sikerült kisebb-nagyobb sikereket elérnie, ezért szövegvilág iránya adott volt, ehhez párosult, hogy ne egy tipikus élőzenés, hiphopzenekar legyenek, hanem zeneileg képviseljék a kicsit keményebb hangzást, így döntöttek a hazánkban igen ritka rap-rock stílus mellett. Remélik, hogy zenéjükkel fel tudják kelteni a mai nemzedék figyelmét, és ezáltal egy irányvonalat mutathatnak a számukra. Amire büszkék, az saját videóklipjük mellett 12 számos saját albumuk, valamint fellépéseik a Közgáz évzáró fesztiválján illetve a fóti augusztus 20-ai fesztiválon.

A Komplex Itt marad minden című trekkje:

 

Gamma Baby (Óbudai Egyetem)

gamma_baby_650.jpg

A Gamma Baby zenekar saját bevallása szerint "őszintébe nyomja a bandázást, csak semmi ámítás"! Fullos élő színpadi show jellemzi őket, ahol kimaxolják az energiákat. Legfontosabb számukra az "Atompozitív energiák kibocsájtása a Nagyközönség számára". Eddigi legnagyobb sikerüket 2016-ra datálják amikor előzenekarként léptek fel az osztrák Mother's Cake előtt.

A Gamma Baby We Kids című száma:

 

Generation Impasse (PTE)

generation_impasse_650.jpg

A Generation Impasse állítólag a legőrültebb pécsi rock and roll együttes, amit a különböző műfajok adoptálásával, meg a zenészekből áradó sok energiával ér el. Május elején jelenik meg a nagylemezük, a 2016. évi Hard Rock Rising versenyen ők lettek a közönségszavazás nyertesei és a döntőt a Hard Rock Caféban játszották. 2017-ben a Zorall zenekar társaságában turnéznak, saját fesztiválos és egyéb koncertjeik mellett.

A Generation Impasse All In One című dala:

 

Hopsterz (BGE)

hopsterz_650.jpg

A TársadalomShop zenekarból kivált egy irányzat, amely immáron Hopsterzként egy jobban behatárolt vonalat szeretne képviselni. #FunkRapPop - ez a jelszó, ez az új irány. Hat tagból áll a formáció (rap/szövegíró: Katula Bence, billentyű/vokál: István Konstanzer, ének: Herbály Kitti, gitár: Gálffy Gergely, basszusgitár: Tenki Dániel, dob: Kovács Kristóf). A zenekar magyar nyelven írt, saját szerzeményeket ad elő, melyekben nagy hangsúlyt kap az élő előadásmód. Eddigi legnagyobb sikerük az EFOTT tehetségkutatón elért második helyezés, valamint az SZTK tehetségkutató rap kategóriájának első helyezése.

A Hopsterz és a Kinek mi:

Ők adják meg idén a Regatta színpadán a ritmust!

Gyertek el a BME rakpartra május 6-án, mert a helyszínen Ti is szavazhattok 2017 legjobb egyetemi zenekarára!

További infók a Dunai Regatta programjáról:

www.facebook.com/dunairegatta

www.dunairegatta.hu

#soundoftheuniversity #dunairegatta #veddfelaritmust

 

https://recorder.blog.hu/2017/04/25/napvilagot_latott_a_sound_of_the_university_legutosebb_otosenek_listaja
Napvilágot látott a Sound Of The University legütősebb ötösének listája!
süti beállítások módosítása