Szép progresszió, méltó folytatás – Papp Dávid a Middlemist Redből ajánlja a Temples új LP-jét

2014-ben a sokadik neopszichedelikus divathullám kellős közepébe robbant be a közép-angliai Temples kvartett, amelynek bemutatkozó albuma akkorát szólt, hogy még Magyarországon is éreztette hatását. Például az akkoriban szintén valósággal berobbanó Middlemist Rednél is. Az éppen európai turnét tartó magyar zenekar ősszel adta ki szépen továbblépő második albumát – lássuk sikerült-e ugyanez a Temples-nek is: osztályoz az 50. Recorder magazin Profül rovatából Papp Dávid, a Middlemist gitáros-szintise.

TEMPLES: Volcano

Kiadó: Heavenly / [PIAS]

Megjelenés: 2017. március

Stílus: psychpop

A Temples debütáló albuma – a Sun Structures – után három évet kellett várnunk a folytatásra, az időszak vége felé már az is félő volt kissé, hogy feledésbe merül a zenekar. Így az új lemez bejelentésekor pláne nagy örömmel és bizalommal vártam a megjelenést.

A Volcanót végighallgatva feltűnik, hogy bár a zenekartól megszokott egyedi hangulatvilág megmaradt, új, különleges motívumokat próbáltak felhasználni. Ami elsődlegesen szembeszökő, az a Certanity, a I Want To Be Your Mirror, a Celebration és a Mystery Of Pop című számokban fellelhető klasszikus, reneszánsz stílusú dallamok használata, ezek főbb visszatérő riffek mind a szintiken, mind a gitárokon. Érdekes még az I Want To Be Your Mirrorben a majdhogynem stadionrockos riffkezdés, amely talán kicsit fura hangulatú elsőre, azonban a dobok húzása és a menő, torzított basszushangzás egy nagyon dinamikus és élvezhető számot kreálnak. Arról nem is beszélve, hogy a refrénben nagyon jól egészíti ki az ének az instrumentális hátteret.

Szintén kellemes meglepetések a különböző utalások más előadókra – olyanokra, akik jó eséllyel nagyban inspirálták a Temples-t. Gondolok itt az All Join In című számra, amelyben az első fél perc monoton ritmusa mintha a Pink Floyd On The Run című dalát idézné fel. Több szerzeményben is hallhatunk egészen David Bowie-s hangulatokat, melyek közül a legemlékezetesebb az Oh The Saviour, amiben a refrén a Temples-től talán kissé stílusidegen, de végül nagyon fülbemászó popszámmá fejlődik. Az efféle, más stílusokon belüli kísérletezés lehetőséget ad az énekes, James Edward Bagshaw hangjának sokszínűségét demonstrálják. Frissítő volt hallani, hogy nem csak az elszállós, elmélkedős hangulatokkal próbálkoznak.

Egyes számokban viszont úgy érezni, hogy néhány potenciálisan nagyon jó ötletet nem eléggé bontottak ki. A Born Into Sunset második felénél a felhúzás egy izgalmas váltást adhatott volna a számnak, sajnáltam, hogy nem maradtak azon a vonalon. A How Would You Like To Góban szintén az volt az érzésem, hogy bár egy interlude számnak jó ötlet, két perc után unalmassá válik a monotonon ismétlődő énekdallam. Ami még csalódás volt számomra, hogy a dobos nem erőltetette meg magát túlzottan egyik számban sem. Amiben azonban korábban is mesteri volt a Temples, és az új albumon se változott: a különböző hangulatok vegyítése egyes felvételeken belül. Nagyon tetszett, hogy változatossá próbáltak tenni minden dalt, mind struktúrában, mind a stílusjegyeket tekintve.

Az én szívemhez legközelebb az albumzáró szám, a Strange Or Be Forgotten áll, amely egyszerűségével és popkulturális-kritikus utalásaival fogott meg. Számomra ez a dal azt bizonyítja, hogy egy egyszerűbb koncepciót is nagyon szépen végig tud vinni a zenekar. A Volcano összességében egy nagyon élvezhető album, amely szép progressziót és méltó folytatást képvisel a Temples pályáján.

Papp Dávid

a Middlemist Red ma este az Instantban koncertezik, Facebook-eseményoldal

a friss lemez: