Negative Art jubileumi szülinap - New Model Army, VHK, Kretens @ Barba Negra, 2017.03.10

A március eleje rögtön elhozta a tavasz egyik legérdekesebb koncertjét, egy huszadik jubileumot ünneplő koncertszervezővel és három, bő harminc éve aktív zenekarral. Negative Art az előbbi, a brit New Model Army, valamint a VHK és a Kretens az utóbbiak.

A Negative Art (elő)története 1997-ben kezdődött, amikor Zéró, avagy Varga Balázs, aki manapság már inkább a Tixa elindítójaként ismert, leszervezte az első koncertjeit, majd pár év alatt a hazai underground egyik meghatározó figurája lett. Elsősorban olyan műfajokban dolgozott, amikkel más nem nagyon foglalkozott itthon: goth rock, indusztriál, neofolk, mindenféle szomorkodósabb hangulatú rock és metal, majd később jött a Fekete Zaj fesztivál utána pedig a Tixa és habár manapság már inkább a jegyportál ügyei jelentik a prioritást, azért még most is összehoz pár koncertet minden évben. Az évfordulóra pedig néhány különlegesebb megmozdulással készült, olyan zenekarok főszereplésével, akikkel szorosabb kapcsolata alakult ki az évek alatt. És ezek közül a bulik közül a legnagyobb dobás a március 10-i, Barba Negrá-s koncert volt, főszerepben az angol New Model Armyval. Persze ők már korábban is jópárszor megfordultak itthon, így, habár mindig bevonzanak egy fix, elkötelezett közönséget, önmagukban még nem jelentettek volna annyira nagy szenzációt. Azonban úgy, hogy teljes értékű társfellépőként melléjük került a VHK is, azért már eléggé fullextrás lett a line up, úgy meg aztán pláne, hogy a duóhoz utolsó pillanatosan még hozzácsapták a hazai punk egyik alapcsapatát, a Kretens-t is.

Utóbbiak kezdtek és annak ellenére, hogy 1981-ben alakultak, amikor azért még eléggé más volt a helyzet itthon, meg az azóta eltelt három és fél évtized alatt is történt egy-s-más, még mindig látványosan és őszintén bugyogott bennünk a punkos lendület és lázadás. No meg ugyebár a dalszövegeik sem vesztettek annyit az aktualitásukból, amennyit optimális esetben kellett volna. Persze azért ezekkel együtt sem üt manapság akkorát egy ilyen produkció, mint tette annak idején, de gondolom már nem is az a célja a zenekarnak, hogy fiatalos dühből és lendületből megváltsák a világot. Arra viszont teljesen jó volt a félórányi hibrid punk rock / hard rock hőbörgés, hogy megidézze a hazai underground egy letűnt, de legendás korszakát.

A sort a VHK folytatta, akik még régebb óta vannak a pályán, náluk azonban még sincs szó arról, hogy kimerülne a koncert múltidézésben. Ebben lehet egy kicsit az is benne van, hogy ellentétben mondjuk a Kretens-szel, akiknek a pályáját hosszú szünetek sora tarkította, ők az 1975-ös indulás óta szinte folyamatosan aktívak, de azért mégis inkább arról van szó, hogy amit csinálnak, az annyira egyedi, zeneileg annyira nem kapcsolható egyértelműen semmilyen műfajhoz, vagy korszakhoz, hogy ez kortalanná teszi őket. Én a VHK-t sok-sok évnyi, pár kevésbé emlékezetes koncertet követő kihagyás után 2015-ben láttam újra, amikor előszedték és végigjátszották az első albumukat (A Halál móresre tanítása) az A38-on és habár az hatalmas élmény volt, azért én is tudtam, hogy akkor könnyített pályán indultak, minden idők egyik legjobb magyar lemezének anyagával, szóval kíváncsi voltam, hogy most egy "normális" VHK-koncerten is működik-e a varázslat annyira, mint akkor? És működött: az elementáris erejű, progrockból, népi és törzsi elemekből és még ki tudja mi mindenből kikevert ösztönzene, az egységet alkotó régi klasszikusok és újabb dalok, a helyszín lehetőségeit maximálisan kihasználó, fényekkel, háttérvetítéssel és díszlettel már önmagában spirituális alaphangulatot teremtő látványvilág és persze a tagok teljes átélése és extázisa olyan, már inkább rituális élményt ad, amit más zenekar nem nagyon tud nyújtani és ami akaratlanul is beszippantja magába az embert.

A közel két órányi sámánkodás után a szintén sok évtizedes múltra visszatekintő, 1980-ban indult New Model Army következett, akikkel nekem mindig kicsit felemás volt a kapcsolatom: elismerem, hogy egészen egyedi hangzást képviselnek, amiben valószerűtlen, de mégis tökéletesen működő keveréket alkot a punk és a goth rock, a posztpunk és az angol folk hagyományok, azt meg pláne, hogy a Thunder And Consolationnel olyan alaplemezt raktak le az asztalra, amihez hasonló kevés zenekarnak jön össze, de nekem mégsem jött át igazán soha az, amit csináltak. Az az emelkedett, itt-ott kissé keserédes, de azért alapjaiban mindent áthatóan pozitív hangulat és hangzás, ami árad szinte minden dalukból, egyszerűen nem fekszik nekem. Eddig egyszer láttam őket, 2008-ban, amikor a rossz emlékű Ráday Music Pubban léptek fel és élőben sem győztek meg, olyannyira, hogy az akkori előzenekar, a szlovák Last Days Of Jesus sokkal maradandóbb élménynek bizonyult. Most azonban más volt a helyzet: lehet benne volt a tágas, hang és fénytechnikában is maximumot nyújtó és nem mellesleg szinte csurig tömött helyszín is, de most valahogy sokkal jobban átjött a New Model Army-élmény. Együtténeklős népünnep, a minket körülvevő sok borzalom ellenére is letörhetetlen optimizmus és jobbá-akarjuk-tenni-a-világot hangulat, no meg a végén, amolyan bónusz koktélcseresznyeként az emlegetett 1989-es alaplemez három legismertebb dala (Green And Grey, Vagabonds, I Love The World), melyek közül főleg az utóbbi adja vissza mind hangzásban, mind szövegben azt az élményt, amit a koncert nyújtott. Számomra most sem lettek kedvencek, de ez az a fajta koncert volt, ami alapján megérti az ember, hogy másoknak miért működik ennyire a zenéjük. A többi meg már csak egyéni ízlés dolga.

És még egy dolog: a koncert nem csak abban volt különleges, hogy három, a maga sajátos módján legendás és nagyjából egyidős, de mégis nagyon másmilyen zenekart vonultatott fel, hanem abban is, hogy ez a felállás olyan furcsán vegyes közönséget hozott össze, megtöltve a nem éppen kicsi Barba Negrát, amilyet nem igen lehet így, egy helyen látni máskor. Ott volt a VHK raszta-hippikből és hagyományőrzőkből álló sajátos törzsközönsége, a 80-as évek hazai punk fénykorának túlélői, a részben még a legendás Fekete Lyukban szocializálódott goth-ok, no meg a negyvenes-ötvenes éveiket taposó rockerek és utóbbiak közül is mindkét véglet: azok is, akik mindmáig szakadt farmerben és bőrdzsekikben nyomják és azok is, akik megbecsült, középkorú polgárokká váltak, de a régi kedvenceket azért csak megnézik egyszer-egyszer hétvégi programként. És egyszerre volt bizarr és lenyűgöző látni ezt a teljesen vegyes és fura átfedéseket produkáló társaságot egy helyen.

A Negative Art-os szülinapozásban a következő forduló egészen más vonalon, a durvulós-táncolós mexikói electro-industrial duó, a Hocico főszereplésével és a hazai Machabray asszisztálásával lesz majd a Dürer Kertben, április 13-án, még mélyebbre merülve az underground zenékbe.

beszámoló és fotók: Frank Olivér
további képek itt

a New Model Army-koncert képekben: 

a VHK: 

és a Kretens: