Britföldön újra él a rave: a hétvégi illegálpartik között volt olyan, amit egy csatornában tartottak

2017.03.16. 19:39, prerecorder

sgp_nec_140317rave11jpg.jpg

Az elmúlt napokban több olyan esemény is történt, ami alapján azt hihetnénk, hogy 1992 van újra. Ugyanis a legszokatlanabb helyeken csináltak rave bulikat az Egyesült Királyságban. Nottinghamben egy iskolában, Newcastle-ben pedig egy csatornában lüktetett a 145 bpm.

A nottinghami Rushcliffe Iskolában múlt hét szombaton egy ártatlan osztálybuli igazi rave-veretésbe torkollott. Az eredeti tervek szerint a kezdő dj-ket oktató kurzus buliján a diákok este hét órától tízig pörgették volna a lemezeket, de hirtelen összeverődött kétszázötven fiatal és hajnali négyig verették. Az iskola igazgatójának, Steve Lewis-nak a sajnálkozó nyilatkozatából kiderült, hogy a bulinak egy füstjelző vetett véget (majd persze a kiérkező hatóságok) és az is, hogy a tanárok nem voltak a kampuszon (megbíztak a szervezést vállaló diákban), így fogalmuk sem volt a klasszik rave-bulik spontán hangulatát idéző történésekről. 

Ugyanezen a napon az Anglia északi részén fekvő Newcastle-ben is hasonló rendezvény vette kezdetét. csupán annyi különbséggel, hogy nem egy iskolában, hanem egy híd alatti szennyvízcsatornában rendezték meg a partit. Pontosabban egy híd alatti labirintusrendszerben, ahová szennyvízen átgázolva lehetett eljutni. Pontosan nem tudni, hogy kik szervezték a kétszáz főt csatornába csalogató bulit, de a hatóságok szerint minden valószínűséggel egyetemisták lehettek. A helyi rendőrség letartóztatások nélkül vetett véget a szintén illegál rave-nek. Viszont azt is megjegyezték, hogy a helyszín nagyon veszélyes volt és örülhetnek a fiatalok, hogy nem történt semmilyen baleset, fertőzés.

Már megint itt van a szerelem második nyarának újabb revivalje?


itt meg lehet nézni, milyen volt a buli a csatornában:

Címkék: anglia hír rave
https://recorder.blog.hu/2017/03/16/britfoldon_ujra_el_a_rave_a_hetvegi_illegalpartik_kozott_volt_olyan_amit_egy_csatornaban_tartottak
Britföldön újra él a rave: a hétvégi illegálpartik között volt olyan, amit egy csatornában tartottak
süti beállítások módosítása