Premier! Cz. K. Sebő: Junction EP

2017.03.06. 12:30, Frontrecorder

czksebo_1.jpg

A 2015 őszén megjelent debütáló anyaga (The Masked Undressed EP), majd a tavaly márciusi dala (Away) után most az akusztikus gitáros melanko-folk dalnok Cz. K. Sebő új lemeze is itt a Recorderen hallható elsőként - a 6+2 számos Junction EP a dalszerző-gitáros lelkivilágának legmélyét tárja elénk.

czksebocover.jpgA Platon Karataev frontembereként is ismert Czakó-Kuraly Sebestyén tavaly ősszel érezte úgy, hogy elég dala összegyűlt egy új lemezhez, olyan dalok, melyek a korábbi szerzeményeivel szemben megmutatják zenéjének-gondolatainak valódi mélységét. A lemez megszületésében a szólóprojektje elindításában fontos szerepet játszó Kristóf Norbert segítette, de a folyamatról meséljen Sebő: "Norbival csináltuk a legeslegelső Cz. K.-felvételt, 2014-ben a Disguise-t, és ezt érzem az egyetlen olyan felvételnek, ami átadja azt a mélységet és azt a hangulatot, amit az én zeném számomra valójában jelent. Úgy gondoltam, hogy az ő személye és tanácsai segíthetnek abban, hogy ez az új lemez olyan ’igazi’ legyen, és benne legyen az a lélek, ami bennem bolyong, amikor játszom ezeket. Szerencsére elvállalta ezt a feladatot, és minden felvételnél ott volt, sőt mindent meghallgatott korábban, segített a dalok válogatásában is. Puha Szabi stúdiójában vettük fel a számokat. Az idő nagy részében csak ketten voltunk a stúdióban, de lekapcsoltunk minden lámpát, hogy teljesen egyedül érezzem magam. Szuper volt a sötétben feljátszani ezeket a dalokat, úgy érzem, elkaptam azt a bizonyos fonalat, amit szerettem volna. Tehát tél elején feljátszottam mindent, azután pedig ültem a dalokon picit, majd odaadtam az egészet Zwickl Ábelnek, miután meggyőződtem arról, hogy rá merem bízni ezeket a törékeny dolgokat. Ő csinálta a mixinget és a masteringet."

Az intim körülmények között zajló munka eredménye a Junction című EP, mely hat borongós folkos dalból, és oldásként a végén két "b-oldalas" countrys beütésű felvételből áll össze. "Elég mélyről törtek elő ezek a dalok belőlem" - mondja a dalszerző-gitáros-énekes. "Ez nem azt jelenti, hogy legbelül mindig szomorú vagyok, inkább azt, hogy mélyebbre süllyedve minden egyre sötétebb. Ez mindennel így van, és az, hogy valami sötét, borongós nem feltétlenül szomorú, csak a mélységéből fakad. Egyetlen olyan dal van a lemezen, amire azt mondom, hogy igazán szomorú, a többi inkább megkönnyebbüléssel tölt el, valahányszor eljátszom. Csak elrepítenek engem valahova vissza önmagamhoz. És ezért örülök igazán annak, hogy elkészült ez a lemez. Nekem segít. Remélem, hogy másnak is tud valamiben. Sebő határozottan úgy érzi, ezzel az EP-vel sikerült fejlődnie, zeneileg most itt tart, és halad egy "igazán jó anyag" irányába. A belső világát ugyanakkor útkeresés jellemzi. "Több dalban megjelenik az útkeresés szimbóluma. Útkeresés, mint hogy mivel foglalkozzak, mit hagyjak hátra és mibe kezdjek, illetve mint a belső világ felé vezető út, utak megtalálása. Ezért lett a lemez címe Junction, mint útelágazás." 

A dalokba mélyebben is betekintést engednek Sebő kommentárjai alább: 

Here Comes The Night
"Csak egy rövid kis erdei faház-hangulat. Nagyon rá vagyok kattanva ezekre. Amikor képeket látok ilyen szuper viskókról az erdőben, ilyesmi hangulatom lesz, mint ez a dal. És ez nekem nagyon jó. Itt elindítok egy képzeletbeli sztorit. Hogy aki hallgatja ezt a lemezt, az ott ül a ropogó kályha mellett este, és ezeket a dalokat ott hallgatja meg. Így biztos sokkal jobban átjön majd ez az egész hangulat, amit én ki szeretnék fejezni."

Hart
"Ez a dal jött a legmélyebbről. Az egész csak egy álomképszerű zúgás, egy olyan szintre, ahol a szavak elveszítik a jelentőségüket. Nagyon nehéz volt szöveget írni erre az alapvetően halandzsával megszületett dalra. Megpróbáltam hangulatokat átadni, kulcsszavakat, amik nekem megjelennek ennek hatására. A szarvas szimbólum a borítóra is innen jött. Ez egy nagyon fontos szimbólum számomra, de ezt hosszú lenne kifejtenem, hogy miért."

Shack
"Elég régóta játszom koncerteken, ez a legrégebben íródott dal a lemezen. A második felében az az összefolyós énekrész viszont egy az egyben a stúdióban született. Kértem Norbit, hogy indítsa a felvételeket és impróztam rá. Valahogy rákaptam, és nagyon tetszett a végeredmény. A szöveget egy maine-i kis erdőszéli viskó ihlette, ahova egy nyáron sokszor eljártam gitározni. Ott kezdtem el pötyögni először ezeket a hangokat. Ilyesmi érzéseim voltak azon a nyáron."

Junction
"Vidéken íródott ez a dal is. Lementem a nővéremék falujába pár napra, és kiderült, hogy ők dolgoznak nap közben, így egyedül leszek. Szerencsére vittem gitárt, és miután megetettem az állatait, előjöttek az otthon hagyott gondjaim, amiket örömteli ráeszméléssel, és a távolság biztonsága mellett, ilyen meglepően pozitív hangulatban énekeltem meg. Ez egy nagy élmény volt."

Sham Melancholy
"Utaltam korábban arra, hogy egy igazán szomorú dal van a lemezen. Hát ez az. Nem is tudom, mit mondjak róla. Arról beszélek, hogy sokszor a szomorúság megélése a leghasznosabb dolog, amit tehetünk. Sokszor elhessegetünk minden szomorú gondolatot és agyonverjük ilyen álboldog nevetésekkel, de szerintem ez hosszútávon iszonyúan káros. Azt hangsúlyozom, hogy meg kell adni magunknak és a körülöttünk élőknek az időt arra, hogy szomorúak legyünk. Ez a dal pedig a melankóliának azt a ráeszmélt csúcspontját szeretné megjeleníteni, amikor már talán nem is melankólia a melankólia, hanem előbújik a mosoly. Hú, ez így röviden nagyon hülyén hangzik, de ezt nem itt kéne kifejtenem."

Away
"Ez a dal tavaly márciusban jelent meg először, single-ként. Most újra felvettük, mert azzal sem voltam igazán elégedett. Nekem ez egy amolyan relaxációs indukció, amiről a szöveg is árulkodik. Ezek olyan szuggesztiók, amik segítenek nekem relaxált állapotba kerülni, ennyi az egész. Nyugalom, boldogság, egyedüllét."

Eternal Home & Maine
Ezt a két dalt én egy kalap alá veszem, ezek csak bónuszdalok, amolyan B-oldala a lemeznek. A lemeztől teljesen eltérő, örömteli hangulatú, egyszerű, régimódi dalok, amiket egy Maine államban eltöltött nyár ihletett. Előbbiben azt próbálom kifejezni, hogy mennyire nagy kincs a határtalan tudatunk, és mennyire értékes menedék ez néha, például tömött tömegközlekedési járműveken utazva. A másik pedig egy régimódi countrys óda gyakorlatilag Maine-hez, ahol nagyon jól éreztem magam, és ahova nagyon visszavágyom."

Cz. K. Sebő március 9-én  a Gozsdu Manó Klubban mutatja be élőben új lemeztét (Facebook-esemény), mely itt máris végighallgatható:


az EP címadó dalának klipje, Rusek rendezésében:



nyitókép: Komróczki Diána

https://recorder.blog.hu/2017/03/06/premier_cz_k_sebo_junction_ep
Premier! Cz. K. Sebő: Junction EP
süti beállítások módosítása