A 10 legemlékezetesebb BalconyTV Budapest-adás – a BalconyTV Budapest stábja szerint

2017.03.05. 19:27, rerecorder

balocony_tv.jpg

A BalconyTV egy nemzetközi videósession-sorozat, amelynek magyar csatornája 2014 márciusában indult és nagy sikerrel futott három évig, ami alatt 150 adást ért meg, lehetőséget biztosított számos feltörekvő előadónak a nemzetközi bemutatkozásra és a hazai színtéren is komoly presztízst jelentett adásba kerülni egy-egy fellépés és rövid interjú erejéig. A BalconyTV Budapest azonban most egyelőre megszűnt, főképp azért, mert készítői, az Eastaste ügynökség körüli stáb egyéb elfoglaltságok, főképp a BUSH fesztivál szervezése miatt nem tudták - és egyéb okok: megkötöttségek, monotonitás miatt nem akarták - folytatni. A remek sorozatot lezáró búcsúbuli március 10-én, jövő pénteken lesz a Toldiban, mi pedig megkértük a stábot, hogy gyűjtsék össze kedvenc videóikat.

A BalconyTV Budapest 150 adást ért meg, a hatvan BalconyTV-város között a három év során szép sikereket ért el, komoly rangot vívott ki magának. A stáb tagjai Bognár Szandra, Brautigam Bertold, Frankó Roni, Horváth Renátó, Pécsi-Szabó Dénes, Somló Dániel, Stámusz Ferenc, Tóth Dorottya és Zwickl Ábel voltak. Illetve múltbéli kollégákként és beugrósokként segítette még a Balcony Tv Budapestet: Bálint Dani, Cador Rida, Féniász Andris, Nagy Zágon, Scholtz Kristóf, Seres Bálint, Spáh Károly és Stámusz Dani.

A legnézettebb adás: Halott Pénz (feat. Diaz & Mentha)-é 156 ezer megtekintéssel, majdnem fej-fej mellett a Bin-Jip: No Way Boy című dalával, amit mostanáig 155 ezren néztek meg.

A nemzetközi Balcony TV-listán a legjobb listahelyezést a Blahalouisiana érte el a Walking In The Rainnel. 

A stáb által legtöbbször használt helyszín az Ustream terasz volt. A legextrémebb viszont a Zsófia Hajó, "amin a Hősökkel forgattunk egy fergetegeset 100 meghívott rajongójuk társaságában, akiket elvittünk egy belvárosi hajókázásra/exkluzív koncertre a Coca Cola jóvoltából."


És akkor lássuk, hogy a Balcony TV Budapest hazai stábjának melyik volt a tíz kedvence (tizenegy, mert az első helyet megosztottan adták oda két előadónak):

1. The Qualitons-felvétel, mert ők voltak a legelső zenekar, akikkel forgathattunk, velük indítottuk a csatornát. Mellesleg hatalmas respekt a zenekarnak, akiknek nem volt túl könnyű dolguk a nulla fokban, de végül csak összehozták ezt a remekművet. 


1. Amikor Mórocz Tomi (Bermuda) mögött egyszerre jelentek meg, iszonyú hangorkán kíséretében a tűzoltók, rendőrök, mentők és a TEK, erre pedig  főhősünk egy velőset belekáromkodott a mikrofonba. Már csak egy helikopter hiányzott volna, hogy teljes legyen a szürrealizmus. (Az ominózus jelenet ezen a coubon csodálható.)


2. Amikor a Mayberian Sansküllots énekesnője nem mert felmászni a létrán a Hello Wood-os installációra és fél óráig tanakodtunk mi legyen, mert a földön mégse lehet balcony. 




3. Ricsárdgír, akik úgy jöttek oda, hogy nem volt erősítő se náluk és ötletük se volt melyik dalt játsszák. Végül eljátszottak kettőt és mi választottuk a Lightsaber-t az Ördög Nóra helyett. Nem mellesleg pedig talán a kedvenc interjúnkat is nekik köszönhetjük. 




4. Baksa-Soós Attiláéknál a legendás forgatás/házibuli, ahová természetesen kijött a rendőrség, de végül leléptek, mert közbejött egy lövöldözés nem messze :( Pedig Papp Szabi már majdnem meggyőzte őket (teli üveg whiskey-vel a kézben), hogy nézzenek be egy jó töltött káposztára, amit nem más készített, mint Bereznay Tamás, az ország egyik legnevesebb mesterszakácsa. 


5. Az is vicces volt, amikor a Wattican Punk Ballet volt a 360 Bárnál és tök sokat kellett várni, meg eleve előbb jöttek és amíg elpakolt az előző zenekar, elkezdtek jamm-elni. Amikor abbahagyták, hatalmas taps jött mindenhonnan, különböző ablakokból. 




6. Amikor a Tej volt és Palika (énekes) ki volt kapcsolva és kiderült, hogy a zenekarból senki se volt még nála, nem tudják hol lakik, de végül a gps-ben meglett a címe. Odamentek és addig dörömböltek az ajtaján, míg fel nem kelt. Ott állt az egész zenekar az ajtóban, ő meg kedélyesen megkérdezte: "hát ti meg mit kerestek itt?". 2 órát késtek... 




7. Fixi4 a Bánkitónal, amit pallókon, csónakokon mászkálva vettünk fel, és odagyűltek körénk a fürdőzők. Ez amúgy egy rögtönzött helyszín volt, ugyanis az eredeti helyszínünkre (Tó-Színpad) sajnos nem tudtunk végül menni, mert délelőtt 11 óra helyett délután 3-ra sikerült összeszedni a zenekart, akik egy része akkor kelt az előző esti megmérettetésből. :) Ehhez képest viszont nagyon szépen összeszedték magukat, és a mai napig az egyik legkedvencebb videónkat sikerült felvennünk velük.  


8. Sör És Fű, akiknek a telefonja becsörrent az interjú közepén valami oldschool nokia csengőhangon, és felvette a Zomblaze hogy "szia anyu bocsi, most nem tudok beszélni" true story 4:17-nél. 


9. Amikor Pély Barna először látogatott meg minket B The First zenekarával, és a felvétel alatt felordított lentről egy jószomszéd, hogy "NEM VOLT MÉG ELÉG?" Hálistennek ez is megmaradt az utókornak, 4:13-nál.


10. Az amerikai sztár hiphopper, Astronautalis produkciója a gyönyörű szép naplementében. 


a március 10-i, pénteki Balcony Tv Budapest búcsúbuli a Toldiban lesz, Facebook-eseményoldal

A Balcony Tv Budapest csatornán pedig továbbra is megtekinthető az összes adás.

Címkék: balconytv
https://recorder.blog.hu/2017/03/05/a_10_legemlekezetesebb_balcony_tv_budapest_adas_a_balcony_tv_budapest_stabja_szerint
A 10 legemlékezetesebb BalconyTV Budapest-adás – a BalconyTV Budapest stábja szerint
süti beállítások módosítása