Itt a Cseh Tamás Program – Legendás pécsi rocktörténeti helyszínek: Pécsi Ifjúsági Ház & Park

2017.02.22. 16:30, rerecorder

index_pecsi_ifjusagi_park_europa_kiado_1983_majus_foto_kalmandy_ferenc.jpg

Pécs a vidéki városok közül már az 1960-as években kiemelkedett színes beat-életével, napjainkra pedig a legtöbb országosan ismert zenekart kitermelő megyeszékhelynek számít. Az alapokat mindehhez a baranyai település erős klubhálózata adta. Az NKA Cseh Tamás Program kilencedik poptörténeti emlékpontját 2016. január 26-án avatták a fénykorát a nyolcvanas években élő DOZSO nevű klub tiszteletére. Poptörténeti időutazás Pécs öt legismertebb múltbeli koncerthelyére – a Pécsi Szabadtéri Színpad után a Pécsi Ifjúsági Ház és Ifjúsági Park következik. Koszits Attila írása.

Pécsi Ifjúsági Ház és Ifjúsági Park

pecsi_ifjusagi_haz_1975.jpgA Nagy Sándor vezette Ifjúsági Ház (IH) 1975. augusztus 20-án nyitott a Szalai András (ma Nagy Lajos király) út 13-ban, és itt működött 37 évig. A 314 fős színházterem és a 100 fős klubpresszó ideális helye lett a zenei rendezvényeknek, ahogy a rá pont egy évre elkészült Balokány-ligeti Ifjúsági Park is.

Az első nagysikerű koncertet 1975 októberében az Apostol együttes adta fővárosba költözött énekesüknek köszönhetően; Meződi József „Dunda” korábban népszerű alakja volt a helyi beat-életnek. Majd sorra érkeztek a hazai, később pedig a külföldi sztárok, a helyi kedvencek és a feltörekvő amatőrök, mindenki, aki számított.

Közben a Csete György építész vezette Pécs Csoport tervei alapján 1977-ben elkészült az Ifjúsági Park Zsolnay-épületkerámia borítású klubháza, majd 1978-ban a Piramis avatta fel a tóra épített víziszínpadot. Az országosan ismert együttesek mellett az IH és a Park a hetvenes évek végétől rendszeresen felléptette a fiatal helyi bandákat az Amatőr együttesek pódiuma és a Rock-szerda sorozatokban, illetve a sztárcsapatok előtt. A tehetségkutatást szolgálták a megyei rocktalálkozók, országos pop-, rock- és dzsesszválogatók elődöntői és a Ki Mit Tud?-ok előselejtezői is. A jazzműfaj népszerűsítésére már az indulástól hangsúlyt fektettek, 1980-tól kétévente megrendezték a Dél-dunántúli Jazz Találkozót.

A nyolcvanas évek végén, a költségvetési források szűkülése miatt megszűntek a koncertek az Ifjúsági Parkban. A klubházat vállalkozók vették bérbe és diszkóként üzemeltették. A kilencvenes évek elejétől főleg alternatív és folkos zenekarok játszottak itt, 2004-ben a Bill Haley’s Comets, illetve a Chumbawamba koncertje számított kuriózumnak. 2006-tól indult a Batta Dem Nemzetközi Reggae Fesztivál a pécsi Zagastic formáció szervezésében. 2011 decemberében az IH záró dzsesszkoncertjén a Mrs. Columbo szerepelt.

Koszits Attila
nyitókép: Kálmándy Ferenc (Európa Kiadó az Ifjúsági Parkban)

A cikk teljes változata itt olvasható.

A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/02/22/itt_a_cseh_tamas_program_legendas_pecsi_rocktorteneti_helyszinek_pecsi_ifjusagi_haz_park
Itt a Cseh Tamás Program – Legendás pécsi rocktörténeti helyszínek: Pécsi Ifjúsági Ház & Park
süti beállítások módosítása