„Ha a gyógyszernek el kell gurulni, guruljon el rendesen!” – Egyedi Péter (Óriás)-interjú

A hazai rockszíntér egyik legjobb zenekara, az Óriás három remek nagylemez és három remek EP után az elmúlt három évet csendesebb üzemmódban töltötte, csak hogy 2017-ben annál nagyobbat szóljon bátran új irányokba induló friss albumuk, a Minden villany ég. Egyedi Péter dalszerző-frontemberrel beszélgettünk a lemezről és a társadalmi párbeszédek hiányáról. A friss Recorder magazinban megjelent interjú következik (az Óriásnak pedig lemezbemutató koncert most szombaton).

Azt nyilatkoztad, hogy az új albumotok, a Minden villany ég egyfajta újjászületése volt a zenekarnak. Mikor tudtad, hogy visszatért az Óriás?

Folyamatában éreztem. Ez egy ilyen kétarcú lemezkészítés volt. A dalok nagy része itthon született egy szál gitárral és ezek már olyanok voltak, amik egyből szöveggel jöttek. Akkor már éreztem, hogy egy jó anyag fog összeállni, éreztem, hogy van mondanivalóm és visszatért a közlési vágyam is. Korábban viszont nem feltétlenül így születtek a dalok. Nyilván voltak olyan számok, amelyek igen, de általánosságban sokkal többet és sokkal hosszabban jammeltünk. Az ilyen dalokra utólag írtam szöveget: ez sok tekintetben határok közé nyomott. Most viszont egy sokkal szerzőibb anyag készült. Ez elmondható a Senki se félről, a Soha ne menj visszáról, vagy a Menjetek már elről – ami végül nem került fel a lemezre. A Fény meg egyébként is saját szólószerzeményem volt. Vagy például a Máshol című dalunkba Ákos hozta a főtémát, ami végigkíséri az egész dalt, és ez a szellősebb dallamvezetés is sokkal több teret engedett a szövegnek. Tehát most inkább a dalok köré építettük fel a zenekart. Sokkal határozottabb elképzelésekkel álltam a többiek elé és így konkrétabb témákkal kezdtünk el foglalkozni. De volt, ami tök szabadon készült: A rossz és a szép vagy a Talán a moziban klasszikus Óriás-dalok, jammelésből jöttek. Vagy ott az utolsó befutó, a Dühös víz: ezt a dalt októberben vettük fel.

AZ ÚJ ÓRIÁS-LEMEZ ÖSSZES DALÁRÓL ITT MESÉLNEK A ZENEKAR TAGJAI.

Volt olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy vége lehet a zenekarnak?

Tavaly-tavalyelőtt sokat gondolkodtam azon, hogy kell-e a zenekart folytatni az addigi állapotában. Legyünk-e egy nosztalgiazenekar és adjunk évente három-négy koncertet, ahol eljátsszuk a legismertebb dalainkat? Vagy akarunk új dolgokat csinálni? Mert elméletileg ez az egész arról kellene hogy szóljon, hogy szeretünk zenélni. Viszont annak nincs értelme, amit sokáig csináltunk, hogy minden évben elmentünk Kiskunfélegyházára és ugyanannak az ötven embernek játszottunk. Ekkor megkérdezi magától az ember: ha én ennek nem örülök, az szembemegy-e a zene szeretetével? Szerintem nem, hiszen mindvégig teljes odaadással csináltuk a dolgainkat, a klipeket, az EP-ket, a lemezeket és így tovább. És az ember közben meg azért örülne az előrelépésnek a visszajelzések tekintetében is. De nem is az fogalmazódott meg bennem, hogy vége-e a zenekarnak, hanem inkább azt kérdeztem meg Ákostól (Örményi Ákos basszusgitáros - a szerk.) és Dávidtól (Nagy Dávid dobos - a szerk.), hogy miként látják ezt az új irányt, amit a fejemben összetettem. Van-e rá fogékonyság, vagy túl öregek vagyunk már kalandozni? Ha nem lett volna kedvük, akkor csináltam volna a dalok egy részéből meg más saját dalokból egy szólólemezt. Örülök, hogy nem így lett és nagyon jó, hogy a legnagyobb nehézségek után nem az volt, hogy akkor menjünk háromfelé, hanem bevállaltuk és a magunkévá tettük a változást. Mondjuk az új Óriás tétje nem is igazán ez a lemez – mert ez elkészült volna valamilyen formában így is, úgy is – hanem az, hogy innen merre megyünk tovább. Megmarad-e ez az alkotói hozzáállás, ez a kibővült megszólalás és ez hosszútávon működhet-e, akarjuk-e. Például a február 18-ai lemezbemutatóra kiegészülünk Menyhei Ádámmal és Bátor Gergővel, és velük nagyot tudunk nyitni hangzásban, lehetőségekben. Ez egy nagyon izgalmas lépés, és mivel már igen mélyen benne vagyunk a próbákban, mondhatom: nagyon is jól szólunk.

Korábban mondtad, hogy nem akartál korlátokat állítani a lemez felvételekor. Ez az attitűd érezhető az albumon. Számomra ez a Dühös víz című dalotoknál tűnt fel a leginkább. Melyik dal esett át a legtöbb változáson?

A Kezdjük el volt az első, ami teljesen átalakult. Végig volt egy szűk baráti kör, akiknek örömmel mutogattam, hogy merre tartunk. Nekik pedig egybehangzó véleményük volt, hogy tök jók az új dalok, az új irányok, a kísérletezgetés, viszont ne csak kicsit csináljuk, hanem teljesen. Tehát, ahol azt gondoljuk, hogy a gyógyszernek el kell gurulni, akkor ott guruljon el rendesen! Jót tett ez a vélemény, hiszen mi egy jól nevelt zenekar vagyunk, talán túlságosan is. Valaki pont kérdezte tőlem, hogy a zenekaroknak alapból nem elvárások és korlátok nélkül kellene működniük? Persze, igen, de egy tízéves zenekarnál már nehéz így funkcionálni. És ehhez még az emberi aspektusok is hozzáadódnak. Akarva-akaratlanul állítunk fel magunkkal szemben elvárásokat. A Dühös víz ennek volt a lerombolása. Mindenféleképpen akartam egy ilyen jellegű karcosabb témát is, amiben benne van a káosz, az őrültség. A szám szövege már megvolt, viszont nem találtam rá az énekdallamot. Majd rájöttem, hogy pont azt kellene tovább vinni, hogy nem találok énekdallamot. Az első nem létező szólamra jött egy második, amire jött egy harmadik és negyedik nem létező szólam. Egyben meg működött. Utána Menyhei Ádám avatott be, hogy a komolyzene nyelvén ez micsoda, és egyből mutatta Bartók valamelyik művét, ahol erre a súrlódós hangzatra épül egy egész tétel. Ezen is látszik, hogy nem találtam fel semmi újat, de attól függetlenül nekem nagyon jó érzést okozott. Visszatérve a Kezdjük elre, az egy kolompos powerrockszám volt, jólfésült és dallamos. Egy nagy baj volt vele: nem mozdult meg semmi bennem tőle. Nem ez volt az új Óriás. Ekkor már alakult a többi dal is, de a Kezdjük el volt az első, amit egy este alatt drasztikusan átalakítottam. Aztán ez lett belőle. Emlékszem, rég voltam annyira izgatott, mint amikor átküldtem Ákosnak és Dávidnak. És a válasz az volt, hogy ezzel a fejjel kell továbbmenni.

AZ ÓRIÁS TÍZÉVES TÖRTÉNETÉT TAVALY RÉSZLETESEN ÁTVETTÜK EGYEDI PÉTER FRONTEMBERREL.

Tudom, hogy nagyon nehéz kiválasztani egy dalt, de melyik számodra a legértékesebb?

Sokáig a Szólj, ha fáj vitte a zászlót. Ez szintén az elsők között készült el. Nagyon inspirált a verze világa, a befejezése meg egyértelműen sugallta, hogy egy programzáró szám tud majd lenni. A lemezkészítés végére a Dühös víz vette át ezt a szerepet abból a szempontból, hogy itt döntöttem el: nem fogok olyan dolgokra figyelni, amire korábban azt gondoltam, hogy kellene. Ezután lett a Csak az ég teljesen szintetikus, ekkor jöttek be a fúvósok. Jelenleg meg a Kezdjük el az, amire nagyon büszke vagyok. Vörös Andrást nemrég egy interjúban arról kérdezték, hogy mi számukra a zenélés, hobbi, vagy annál komolyabb dolog? Erre válaszképp tőlem idézett: „lemaradtál, de innen szép nyerni, már ha nyerni kell”, merthogy ez jutalomjáték, nem verseny, nem a győzelemről szól. Mondjuk eredetileg nem ebben a szellemben írtam ezt a szöveget, de igazából ez a sor tényleg szépen összefoglalja az egész sztorit. Emellett még a Máshol című dalra is nagyon büszke vagyok, pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen dal felkerüljön egy Óriás-lemezre. Nem azért, mert leszavaztuk volna, hanem mert meg sem születhetett volna.

A Senki se félről – pláne a szövegvideójával együtt – az jutott az eszembe, hogy nem látod éppen rózsásnak a világ mai állapotát. Jól érzem? Mesélnél a szövegről?

Hát... Azt gondolom, hogy alapvetően egy arrogáns korszakban élünk, gyávák és nagyon irányíthatóak vagyunk. Érdekes irányba értéktelenedünk, digitalizálódunk és egyre többet félünk. Mégis imádunk tetszelegni. Pláne a digitális világban. A közösségi oldalakon tetszelgünk, otthon meg várnak a hazugságok. És továbbra is árkokkal vesszük magunkat körül. A nagyvárosi értelmiségnek mintha fogalma sem lenne, hogy ebben az országban hogyan él hat-hétmillió ember, milyen perspektívái vannak, illetve nincsenek. Milyen gondokkal küzdenek, hogyan szocializálódnak. Közben meg a hovatartozást sokszor csak a gyűlölködés, a szakadékokon átkiabálás biztosítja. Nemrég még a magukat felvilágosultnak gondolók is olyan örömmel és véresszájúan taxisoztak, hogy csak na – pontosan úgy, mint ahogy az általuk megvetettek cigányoznak vagy migránssimogatóznak. Vagy a Quimby-sztori. Mintha Tusványosra mindenki csak bőr alá operált Fidesz-chippel léphetett volna be, miután háromszor megesküdött, hogy gyűlöli a melegeket. Ezeknek játszik a zenekarom? Unfollow! Senki sem szeretné megérteni a problémákat, megelégszünk azzal, hogy megkapjuk a preferenciánknak megfelelő csócsálnivalót. Hogyhogy más pártra szavaz? Vagy hogyan hallgathatja a lakodalmast vagy a kereskedelmi popot? Hogyan nézhet tehetségkutatókat, valóságshow-kat? Nem ért egyet a melegházassággal? A legkényelmesebb magyarázat az, hogy azért, mert hülye. Mindenre ez a magyarázat: aki másképp gondolja, az hülye. Ennél viszont távolabbra vagy mélyebbre is láthatnánk, főleg azok, akik okosabbnak gondolják magukat. A rendszerváltáskor voltam tízéves, azt hittem, hogy sokkal előrébb leszünk huszonöt év múlva és a lehülyézések után – vagy akár előtt – egyszer talán rendes párbeszédek is indulnak majd. De túl fölényesek és kényelmesek vagyunk. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a gyerekeink milyen világban fognak élni.

Volt olyan zenekar vagy előadó, aki inspirált a lemez elkészítése során?

Voltak olyanok, akik rámutattak dolgokra. Aki kifejezetten inspirált, az Bon Iver volt, akinek nagyon szerettem az eddig megjelent anyagait is, de főleg az új lemez beharangozó dolgai tetszettek nagyon. Szerintem ez a szövegvideóinkon is meglátszik. Nyilván egy sokkal összefogottabb és nagyobb volumenű dolog, amit ő csinált, de az egy tök jó iránymutatás volt. Nem követni kell a dolgokat, hanem újat kell megpróbálni létrehozni. A Radiohead pedig visszajött inspirációként. Az új lemezük is, meg hosszú idő után megnéztem valamelyik tavalyi fellépésüket és az is nagyon tetszett. Mint ahogy Bon Ivernél is lenyűgöző az élő megszólalás. Nyilván nem Radiohead vagy Bon Iver akarunk lenni, de most, hogy mondjam, hogy műfajilag mi akarunk lenni? Kifinomultabb, árnyaltabb, izgalmasabb? A Lovasi mondta azt a Kiscsillagra, hogy ők az egyetlen magyar artrock banda, akkor mi most bejelentkeznénk másodiknak.

interjú: Mihályi Dávid
fotó: Kósa Péter

az Óriás most szombaton, február 18-án mutatja be friss albumát az A38-on, Facebeook-eseményoldal

a remek friss nagylemez: 

Óriás Facebook-oldal