Klippremier! ék: God's Face

2017.02.09. 11:00, rerecorder

650szeles.jpg

A 2014-ben alakult, koncertezni 2015-ben elkezdett ék zenekar tavaly szerepelt először a Recorderen egy fiatal együtteseket bemutató koncertgalériában, majd tavaly egy Quimby által kiírt klippályázaton is az ő feldolgozásukhoz készült rajongói videó volt az egyik legjobb (ráadásul hivatalos klipet is készítettek a Quimby-tribute-ön megjelent dalukhoz). Most itt a legújabb mozgóképük, a God's Face című dalhoz forgott, amely a February című debütlemez egyik dala. A zenekar ma este élőben is elcsíphető, de előbb jöjjön a premier!

A 2015 őszén albummal debütált ék körül amúgy is sok a történés, a frontember, Lee Olivér nemrég szerepelt Hajós András Dalfutár című műsorában, az együttes februárban jelentkezik új anyaggal, a hónap végén egy EP jelenik meg tőlük. Sőt, terveik szerint májusban kiköltöztetik stúdiójukat egy vidéki kulcsos házba és belekezdenek a második nagylemez elkészítésébe is. 

A friss videót Bodóczky Antal rendezte, aki korábban több Nemjuci-klipet is készített, a beállítások Blaumann Edit operatőri munkáját dicsérik. A klipről Bodóczky Antal, rendező mesélt a Recordernek: „a klip főszereplői - a zenekar tagjai - egymástól független különböző események részesei. A szituációk nagyon eltérőek, de vannak közös elemek, mint például, hogy mindegyik egy kiemelt esemény, ami a valóság határán mozog, mindegyikben megjelenik a fogyasztás, az emésztés, a szereplők pedig egy idő után kiesnek a jelenükből. "Ha Istennek lenne arca, milyen lenne az?" ("...if God had a face, what would it be like?"). A dalból kiderül, hogy ezt a kérdést a nyers életösztön, és az elmúlás okozta szorongás ihlette. A klipben asszociációs képsorok, szimbólumok, metaforák jelennek meg - illékony élet, mint papírmembrán -, melyek a szám szövegével integrálódva összetett tartalmi rétegeket képeznek. A fenti kérdésre ugyan nem kap választ a néző, de a Teremtő ítéletei láthatóvá válnak.”

Lee Olivér, énekes-gitárost is megkérdeztük a szerzeményről és a videóról: „a dal már nem új, a 2015-ös February című lemezünkön szerepel, de mielőtt új anyagot adunk ki, még egy videót akartunk az első albumról. Így pont kerül erre az időszakra. Szabó Áron ‘Vasaló’ mutatott be a rendezőnek Bodóczky Antalnak, aki a saját szűrőjén keresztül közvetíti a szám jelentését, nagyon erősen. A koncepció az övé, számunkra a legnagyobb fejtörést az jelentette, hogy ki legyen a ló.”

Olivér a jövőbeli tervekről is mesélt: „szeretnénk idén minél több városba és nyári fesztiválra eljutni, annyit játszani amennyit csak lehet, addig is minden hónapban találkozhattok velünk Budapesten. Márciusban bemutatjuk a Whatever It Takes című új kislemezünket. Nyár elején egy egészen izgalmas dologra készülünk. Összeülünk egy vidéki, mindentől messze eső házba, kiköltöztetjük a stúdiót is, hogy ott készítsük el új nagylemezünket. Rengeteg dal vár már arra, hogy megnyomjuk a piros gombot. Elég jó anyag lesz.”


az ék legközelebb ma este, február 9-én játszik élőben, a Kuplungban, Facebook-eseményoldal


és akkor a friss klip: 


fotó:
Cseh-Szombathy Balázs

ék Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/02/09/klippremier_ek_god_s_face
Klippremier! ék: God's Face
süti beállítások módosítása