Tavasszal befut a Future Islands új albuma

2017.02.02. 11:51, Frontrecorder

futureislands_2.jpg

A Future Islands baltimore-i szintipop zenekar áprilisban, három év kihagyás után jelentkezik új albummal, melynek felvezetése a Ran című lendületes dallal startol el.

Az érzelmeket bátran túlcsordító Future Islands 2014-ben futott be, amikor David Letterman műsorában szerepelt a zenekar, és produkciójával -  elsősorban Samuel T. Herring frontember egyedülálló, nem egészen emberi színpadi mozgásával - széles közönséget ejtett ámulatba. A virális népszerűség jót tett az amúgy 2006 óta működő Future Island néhány héttel később megjelent új - negyedik - albuma, a Singles szép kereskedelmi sikert ért el és egyöntetű pozitív kritikai fogadtatásban részesült (nálunk is előkelő helyen végzett 2014 legjobb albumainak rangsorában). Az áttörése óta nem mondhatni, hogy zúdítaná a zenéket a trió, egészen mostanáig mindössze két dalt adtak ki 2015-ben (a Chase és a Haunted By You külön-külön, majd egy kislemezen is kijött). Közben az énekes építette tovább rapper-karrierjét (saját nevén, illetve Hemlock Ernst alteregójával halmozta a featuringeket), tavaly januárban aztán a tagok nekifogtak a következő lemez megírásának, az új dalokat pedig a lassan már túlfoglalkoztatott John Congleton produceri irányításával vették fel Los Angelesben. Az április 7-én megjelenő The Far Fields érdekessége, hogy szerepel rajta a Future Islands koncertdobosa, illetve egy dalban Debbie Harry, az új kislemezdalával ugyancsak most előrukkolt Blondie frontasszonya. A Future Islands ötödik stúdióalbumát egy intenzív energiájú és érzelmi töltetű dal vezeti fel, a Ran alapján a zenekar hozza a megszokott formáját:


az új Future Islands-album dallistája és borítója:

01. Aladdin
02. Time On Her Side
03. Ran
04. Beauty Of The Road
05. Cave
06. Through The Roses
07. North Star
08. Ancient Water
09. Candles
10. Day Glow Fire
11. Shadows
12. Black Rose

farfield.jpg

Címkék: future islands
https://recorder.blog.hu/2017/02/02/tavasszal_befut_a_future_islands_uj_albuma
Tavasszal befut a Future Islands új albuma
süti beállítások módosítása