Egykori felesége posztumusz duettlemezen idézi meg New York néhai rapkirályát

2017.01.30. 12:44, Frontrecorder

biggiefaith.jpg

Márciusban lesz húsz éve, hogy meggyilkolták a keleti.parti hiphop akkori rapper nagykutyáját The Notorious B.I.G.-t. Biggie halálának évfordulójáról egykori felesége. Faith Evans is megemlékezik, méghozzá egy posztumusz duettlemezzel, melyről egy dal már meghallgatható.

1994. augusztus 4-én kelt egybe a New York-i Bad Boy Records két feltörekvő fiatal előadója, az énekesnő Faith Evans és a rapper The Notorious B.I.G., akiknek a karrierjét felfedezőjük, a kiadót vezető Sean "Puffy" Combs tette sínre. Biggie-nek egy hónapra rá jelent meg bemutatkozó albuma, amellyel egy csapásra a legnépszerűbb rapperek közé emelkedett, míg felesége egy évvel később robbant be debütáló lemezével. A sikerüket a házasságuk sínylette meg, a kapcsolatuk enyhén szólva is viharos volt, végül 1997 elején különváltak. A rappert 1997. március 9-én éjjel Los Angelesben egy autóból lőtték agyon, a tettes kiléte és az indíték máig rejtély. Az eltelt húsz évben Biggie hátrahagyott felvételeiből több posztumusz lemez jelent meg, rögtön az első  két héttel a halála után a Life After Death című második stúdióalbuma volt, ezt követte két válogatás, (Born Again - 1999, Duets: The Final Chapter - 2005), melyeken egy rakás élő rapper működött közre. Ezek a vitatható színvonalú lemezek a Bad Boy Records szüleményei, akárcsak a '97 májusában kiadott Biggie-emlékdal I'll Be Missing You, amit Puffy rakott össze Faith Evans-nek - költői kérdés: rosszmájúság azt gondolni, hogy csupán pénzt akartak keresni a néhai rapper nevével?

Valahogy nem tudunk másra gondolni Faith Evans legújabb projektje kapcsán sem, ami egy posztumusz duettlemez egykori férjével, értsd: az énekesnő egy sor közreműködővel felvett új dalai, Biggie hátrahagyott rapjeivel megszórva. Az énekesnő még 2014-ben árulta el, hogy régi álma egy ilyen lemez, és már Biggie édesanyjának áldását is megkapta hozzá, de aztán erről nem lehetett hallani. Ugyan sok infóval nem lettünk gazdagabbak, viszont most magából a lemezből hallhatunk valamit; a NYC című régisulis dalban Evans mellett a rapper Jadakiss a fő közreműködő, és van benne egy verze Biggie egy 1993-as kiadatlan számából. A The King And I című lemez a tervek szerint idén jelenik meg, pontos dátum egyelőre nincs.

https://recorder.blog.hu/2017/01/30/egykori_felesege_posztumusz_duettlemezen_idezi_meg_new_york_nehai_rapkiralyat
Egykori felesége posztumusz duettlemezen idézi meg New York néhai rapkirályát
süti beállítások módosítása