Albumpremier! Ultranoire: Intronaut

2017.01.16. 14:00, Frontrecorder

ultranoire_2016.jpg

Az Ultranoire electro-noir duó alig több mint egy évvel bemutatkozó albuma után máris új nagylemezzel jelentkezik, sötét tónusú, középtempósan lüktető szinti-elektronikájuk a melankólia állapotának még mélyebb rétegeibe hatol. Premier!

ultranoire_intronaut_cover_design_1.jpgAz énekes-dalszerző Josef Stapel és a szintetizátoros-programozó Kun Szilárd 2011 óta zenél együtt, 2014-ben vették fel az Ultranoire nevet, bemutatkozó albumukat pedig távmunkában készítették, a London-Tatabánya tengelyen. A duó kinti fele tavaly tavasszal hazaköltözött, és ez serkentően hatott a kreatív folyamatokra, októberre végeztek is a második lemez stúdiómunkálataival, de a lemez megszületéséről meséljen maga Josef: "az új lemez dalait 2015 októberében kezdtem el írni. a debütáló albumunk megjelenése előtt. 2016 márciusára összegyűlt annyi, hogy elérkezettnek láttuk az időt a kidolgozásukra és végső zenei formába öntésükre. Hazaköltöztem Londonból, és neki is láttunk. Nem kértünk fel külső producert, igyekeztünk hiteles Ultranoire-albumot összerakni, ami csak és kizárólag kettőnk keze munkája. A debütáló albumtól eltérően olyan anyagot szerettünk volna, amelynek hangzása visszaidézi a 80-as, 90-es évek sötétebb tónusú synthwave-lemezeinek hangulatát; egy olyan albumot, mint amilyeneken felnőttünk. Ehhez a koncepcióhoz hűek maradtunk a munkafázis elejétől a végéig - annak ellenére is, hogy rengeteg zenei hatás ér minket és szívesen kísérletezgetünk. A stúdiómunkálatok a maszterelésig bezárólag márciustól október végéig tartottak." Az Intronaut, mint a címe is jelzi, egy belső utazást ír le, személyes és testet-lelket kikezdő élmények alapján."A dalszerzést afféle kúraként, mentális kezelés részeként fogtam fel. Magánéleti válságban voltam, ezt szorongásos depresszió és egy komolyabb szervi megbetegedés, majd műtétek követte. Életem legsötétebb, legmelankolikusabb időszakát éltem át. Ha úgy tetszik, az album ennek az időintervallumnak a fizikális transzformációja. Egyfajta mélybe zuhanás és belső utazás egyszerre a melankólia külön világaiba, persze középtempóban - ahogy azt a személyes belső ritmusom diktálta."

Alább a frontember kommentárjai a dalokhoz:

 

Technicolor Lies

"A közösségi oldalak használata ma már mindannyiunk részévé vált. Magánéletünkkel kapcsolatban legtöbbünk hajlamos csakis a jó híreket, kiragadott boldog pillanatainkról készült fotókat megosztani, a lehető legjobban beállítva, optikailag tuningolva magunkat. Aztán ha kapcsolati válságba kerülsz és képekben végignézed az elmúlt idő eseményeit, szembesülsz azzal a ténnyel, hogy az élet napos oldalán túl az árnyoldal is jelen volt, mégsem lett vizuális formában megjelenítve. A dal erről a tulajdonképpen részemről nem tudatos önámításról szól."

Playing Dead

"Nagyszerű érzés olyan 'goth' barátokat magam mellett tudni, akikkel már tizenéves korunkban megtapasztaltuk a 'live fast, die young' életérzést. Sajnos nem tudunk eleget együtt lenni, a távolság gyakran elválaszt minket, de ha összejövünk, az felér egy csodálatos időutazással összekötött  szeánsszal. Ezt a dalt nekik, az ő tiszteletükre írtam."

Phantom

"Sokkal inkább tartom magam materialistának, mint spirituális személyiségnek, mégis hiszek abban, hogy mindannyiunknak létezik valahol egy tökéletes, csakis vele kompatibilis megfelelője/párja/partnere, akivel kiegészülve teljes, tökéletes harmóniában élhet, ahogy mással nem. Amikor ezt a dalt írtam, úgy éreztem, vele teljesé vált az életem. Apróbb módosításokkal az ő egyik kedvenc dalának egy-egy sorát is elrejtettem a dalszövegbe, hogy amikor meghallgatja, magára ismerjen. A dalt a lipcsei Wave Gotik Treffenen is bemutattuk, a teltházas közönség reakciója nagyon pozitív volt. Nekem ez az egyik kedvenc dalom."

Poisoned / Yesteryears

"Ezeknek a daloknak az alapját Szilárddal közösen írtunk évekkel ezelőtt.  A Poisoned zongora-ének hangszerelését később elektronikusra cseréltük, mégis úgy gondoltuk, nem passzol a debütáló albumunkhoz, így hagytuk őket pihenni egy évet. Amikor elővettük, 6-8 BPM-mel felgyorsítottuk, lejjebb transzponáltuk és apróbb szövegmódosításokkal újra felvettük az énekeket. A Yesteryears pedig teljesen új szöveget és címet kapott."

Spukhafte Fernwirkung

Vagyis kísérteti távolbahatás — ahogy azt anno Einstein írta le a kvantum összefonódás jelenségéről. Hihetetlenül izgalmas téma a kvantummechanikában. Adott két részecske, amik valamilyen oknál fogva korrelálnak egymással. Bármit teszel az egyikkel, a másik bármilyen távolságra is legyen a párjától, tökéletesen reagál rá a fénysebességnél is gyorsabban, akár téren és időn át. A jelenség talán nem csak kvantumszinten van jelen. Erről a tökéletes párról írok a Phantom című dalban is. Szilárd jött elő az ötlettel és az instrumentális trackkel, nem volt kérdés, hogy rárakjuk a lemezre."

Wild

"Az emberben lévő fel-fel bukkanó vadállati ösztönről és hűtlenségről szól a dal. Olyan vadállati ösztönökről, amelyeket bárhogyan is próbálunk, nem lehet megszelídíteni."

Pleasure And Pain

"Egy prostituálttal való személyes élményemet, érzelmi kötődésemet írja le a dal, amit később A szürke ötven árnyalata írójának ajánlottunk fel. Hogy ebben a formában, vagy egy másik verzióban megjelenik-e a hivatalos soundtracken, az még a jövő zenéje."

Private Cosmos

"Martin Gore a 2015-ös albuma Fatherlight című darabjához remixpályázatot írt ki. Mi az instrumentális track sávjait felhasználva dalt írtunk Private Cosmos címen. A zenei arrangementet teljesen lecseréltük, hogy az 100%-ban ultranoire-os és egyben 'iintronauta' legyen."

Introsphere

"Szilárd barátjának emlékére írta meg ezt az instrumentális tételt."

Nothing To Live For

"Londonból való elvágyódásomról szól a dal, amikor minden úgy tetszett, mintha már semminek nem lenne értelme."


Ez pedig akkor az Ultranoire ma, január 16-án, a ScentAir Records-nál megjelent, egységes megszólalású mélyre vivő új nagylemeze:


és a Phantom című dalhoz készült vizuál:

https://recorder.blog.hu/2017/01/16/albumpremier_ultranoire_intronaut
Albumpremier! Ultranoire: Intronaut
süti beállítások módosítása