Klippremier! Ozone Mama: Siren's Call

2017.01.02. 11:00, rerecorder

promophoto_ozonemama_2016_color_shadows_press.jpg

Igen mozgalmas évet zárt a klasszik rockos Ozone Mama: a hazai és külföldi turnésorozat befejeztével, a nagy hajrában még egy új klipet is készítettek az idén Fonogram-díjat nyert Sonic Glory című 2015-ös második albumuk egyik legfülbemászóbb dalához, a Siren's Callhoz. A nagyigényű, kosztümös, Odüsszeiát megidéző videó felvételi munkálatai egy szlovákai tó partján álló hajón, illetve egy pusztazámori kastélyban zajlottak.

A sűrű évre Gábor András gitáros-vokalista emlékezett vissza: „biztos, ami biztos, óriási dobozban gyűjtjük a zenekari emlékeket. Azt hiszem, az Ozone Mama eddigi életének talán legeseménydúsabb évét tetézzük ezzel a klippel, amelyet még mindenképpen a január 18-i koncertünk (A38, Dirty Sound Magnet társaságában) előtt szerettünk volna bemutatni. A 2016-os évben nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is jártunk (Kanada, Egyesült Államok), illetve eljutottunk néhány jelentősebb hazai és külföldi fesztiválra is. Ősszel pedig – hogy semmiképpen se lógathassuk a lábunkat – belekezdtünk az idén megjelenő új albumunk dalainak megírásába is.”

ozone_mama_kl.jpgAndris a friss klip ötletéről is mesélt a Recordernek: „a videó a Siren’s Call című dalhoz készült, mely tulajdonképpen az Odüsszeia feldolgozása szabad felfogásban, nem feltétlenül behatárolható történelmi időben. Már a dal szövegének megírásakor felmerült bennünk az ötlet, hogy a klasszikus görög eposz szolgáltassa a téma alapját. Mindig is szerettünk volna egy kosztümös klipet, a hajós környezet pedig adta magát. Amúgy egy rövid thrillerként is felfogható a klip, mivel a történet a végkifejletet tekintve nem egy az egyben dolgozza fel az eredetit. Itt-ott kissé thrash, itt-ott Wes Anderson-feeling, amely tükrözi a fárasztó, de sokszor rendkívül szórakoztató forgatás hangulatát. A stábbal már másodszor dolgoztunk együtt, tehát nagyon jól működött minden, és a videó elkészítéséhez a Nemzeti Kulturális Alap-tól is kaptunk segítséget.”

Székely Márton énekes-tamburinos a forgatás körülményeit elevenítette fel: „a forgatás eléggé embert próbáló körülmények között zajlott, a kültéri felvételek során órákig dolgoztunk a novemberi hidegben. Andris például kifejezetten szeret esőben szólózni! (nevet) Szombath Máté rendező irányításával a Cineast csapatának egyetlen hétvége alatt, nagyjából 40 óra forgatással sikerült kihoznia belőlünk a legjobbat. A víz alatti jelenetek egy általunk még sosem látott trükkel készültek, ezt talán majd a werkanyagokban meg is tudjuk mutatni. Számomra a forgatás egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a szirénünk, Tokai Rita lenyűgöző táncmozdulatait rögzítettük ilyen módon.”

a zenekar legközelebb január 18-án játszik élőben az A38-on, a svájci Dirty Sound Magnettel, Facebook-eseményoldal


és akkor a Siren's Call nagyigényű, kosztümös, Odüsszeiát megidéző videója: 


fotó: Bobál Katalin
az Ozone Mama Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/01/02/klippremier_ozone_mama_siren_s_call
Klippremier! Ozone Mama: Siren's Call
süti beállítások módosítása