borito_2.jpg

Karácsonyi meglepetés! Megjött imanexperiment bemutatkozó EP-je és klipje! A Stopsonic-ból is ismert előadó experimental dreamy electróval és spacepoppal tűnt fel 2015-ben, most pedig elérkezett első, ötszámos EP-jéhez és a címadó számhoz még színes klip is készült - amely egyúttal emléket is állít a Szabadság híd nyári lezárásának. A Crossroad Affair EP pedig szuper elektropop, Grimes-rajongóknak különösen ajánlott!

_mg_9890wm.jpgA Crossroad Affair egy ötszámos EP, amin két dal mellett egyiknek a fel- másiknak a levezetője szerepel, plusz a klipes dal remixe, amit az egykori Sad Boys két tagja immár Belle Belle & Charles B. Barkinként jegyez. De meséljen inkább az alkotó, imanexperiment, azaz Nita„A címadó dal nagyon fontos mérföldkő az imanexperiment projekt életében, mivel ez volt sorrendben a harmadik elektronikus alapokon nyugvó trekk, amit szoftveres környezetben meg úgy egyáltalán valaha készítettem, miután több mint két évvel ezelőtt rátaláltam erre a vonalra és úgy döntöttem, hogy hosszas ide-oda csapódás után végül ez lesz az, amit tovább fogok vinni. A cím egyébként önmagában is árulkodó, de a dalszöveg is nagy vonalakban ezt írja le, konkrétumok nélkül. A Crossroad Affair az a szituáció, amikor elérkezel egy olyan ponthoz az életedben, amikor többféle lehetséges út között kell választanod és eldöntened, hogy melyiken indulj tovább, miközben tudod, hogy mindegyik teljesen más akadályokon és kihívásokon fog keresztül vezetni. Hát én akkor az imanexperimentet választottam.”

catface4_2.jpgNita az EP másik önálló daláról beszélve alkotói módszereibe is beavat: „A lemezen szereplő második dalt idén nyáron sikerült összedobni. Itt a lényeg inkább a koncepció volt. Szerettem volna írni végre egy olyan számot, aminek viszonylag egyszerű a felépítése és nem közel száz sávból áll, mire befejezem, ahogy általában lenni szokott a kisebb brainstormingok hatására. Majdnem bukó lett a dolog, mert akárhogy variáltam, mindig túl minimalnak tűnt a hangzás az én ízlésemnek. Végül az mentette meg az egészet, hogy elővettem a gitárom és ráimprovizáltam egy témát, ami megtetszett. Ez azért is jó, mert már elég régóta terveztem, hogy gitárt viszek a zenémbe. Emiatt a track a Shiny Cars & Nice Guitars címet kapta, dalszövegileg pedig fikció és bújtatott társadalomkritika. Az intro tulajdonképpen az első trekk bevezetője, az outro pedig a második track utózengése, így adnak keretet az egész történetnek. Egyébként a keverésig bezárólag mindent én csináltam és az egész projekt hozza a szokásos DIY megközelítési módot. A maszteringért Puha Szabi a felelős. Fizikai formátumban a kislemez nem fog megjelenni, majd csak a soron következő LP, viszont online több felületen is elérhető lesz.”

stop_1.jpgA címadó dalhoz készült klip négy karaktert mutat be (a vívódó Doubty-t, a táncos Catface-t, a partirobbantó Bunnyboy-t és az öntudatos Flash-t - ezek rajzokban is megjelennek itt a cikkben is a premierek alatt és a fenti EP-borítón), a szerző négyféle énjével: „a klipet Rádival alkottuk meg a címadó dalhoz, ami köré egy teljes sztorit faragtam olyan karakterekkel, amik egy kicsit mind én vagyok. Ezekhez Németh Kriszti rajzolt karakterábrákat és végül a lemezborító is ez alapján készült el. Elbújtattuk a képsorok között néhány jelképes rejtett üzenetet is, az egyik ilyen például az - amit a szemfülesebb budapestiek ki is szúrhatnak, ha végignézik a videót -, hogy a stoppoló Doubty-t a klip végén pontosan ugyanott teszik ki a srácok a kocsiból, ahol felvették. A jeleneteket egyébként még nyáron kezdtük el felvenni, de csak nagyjából egy hónapja végeztünk a forgatással, aztán eltöltöttünk pár napot a vágással, ami úgy indult, hogy Rádi rám írt, mielőtt elindultam volna hozzá, hogy a merevlemeze tropa és az összes nyáron felvett anyag elveszett. Végül is meglett minden, de két szívroham megvolt nekem azalatt a pár óra alatt.”


a kiválóan felépített, fülbemászó Crossroad Affair videója a négy karakterrel, Szabadság híddal, szabadsággal: 


és az ötszámos szuper Crossroad Affair EP (az imanexperiment Bandcampen meg is vásárolható): 


ezek pedig a klipből megismert karakterek ábrái, amelyeket Németh Krisztina rajzolt és az EP-borító is ezek alapján készült el: 

elsőként CATFACE - grumpy all the time, evil sometimes but definitely a big fan of dancing. Usually stays close to the wall, sneaking, just like your shadowkatface.jpg

másodikként DOUBTY - she has no idea what she really wants, she can never decide between two options - do not even mention if there is more. It gives her a headache but she is kinda bored with her life so she acts as chance directs and goes to hitchhikedoubtie.jpg

aztán BUNNYBOY - the weird stranger. He knows everything about fun and can start a party anytime. People still like him when he's acting a bit stupid or badbunniboje.jpg

végül FLASH - steadiness itself. She knows exactly what she wants and you cannot follow her even with your eyes cos she is like flashlight, rolling unstoppable with high speedflashhhh.jpg


imanexperiment Facebook-oldala

http://recorder.blog.hu/2016/12/24/ep-_es_klippremier_imanexperiment_crossroad_affair
EP- és klippremier! imanexperiment: Crossroad Affair

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr512069187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.