img_9523.jpg

Kollár-Klemencz Lászlónak a napokban jelent meg Rengeteg című szólólemeze. Az énekes-dalszerzője jelenleg ennek a bemutatójára készül, amit a két ünnep között, december 27-én tart a Fonó Budai Zeneházban. A Kistehénből, Budapest Bárból és Rájátszásból is ismert zenésszel beszélgettünk a vidéki élet előnyeiről, társadalmunk helyzetéről és arról is, hogy mi hiányzik a magyar popkultúrából.

- Tavaly jelent meg első novellásköteted, Miért távolodnak a dolgok? címmel. Több projektben is zenélsz és most jött ki a Rengeteg című szólólemezed. Manapság mindenki az időhiányra fog mindent. Te hogyan tudsz ennyi mindenre időt szakítani?

kollar_1.jpg- Kicsit néha félek attól, hogy az embernek adott egy energiamennyiség, mint a Márióban és ha ez elfogy, akkor már nem fogok tudni visszafutni. Szóval, mivel ennyire sűrű az életem, félek, hogy hamar ki fog fogyni a készletem. Egy barátom azt mondta erre, hogy ő azért nem eszik sokat, mert azt gondolja, hogy egy embernek meg van adva, hogy mennyi ételt lehet megennie az életében. Kemény gondolatok ezek! (nevetünk) Néha ez eszembe jut, de azt gondolom, van, akit pont az tart fent sokáig, hogy pörög. Ezeket a dolgokat könnyen összeegyeztetem. A szólóprojektet, a Kistehént és a könyvírást. A mellékprojektekben vendég vagyok, szóval nem vagyok szerves része ezeknek a produkcióknak, de mégis részt veszek bennük. Otthon pedig aktív vidéki életet élek. Vannak lovaim és más állataim, még ezt is össze tudom egyeztetni a munkámmal, mert valahogy a kettő kiegészíti egymást. Nem bírnám ki, ha nekem reggeltől estig alkotnom kéne. Képtelen lennék erre, de arra se lennék képes, hogy mondjuk reggeltől délig intézzem a csekkeket meg a számlákat és délután pedig alkossak. Meghalnék. Magyarul a csekkjeim, a számláim, a céges befizetések, a „hova kell az Áfa”, a „mit intézzek el”, a „milyen szerződés és hova mit nem küldtem még el”. Na, én itt az adminisztrálásnál döbbenek rá, hogy amit csinálok az sok, és sokszor a fejemre nő. Viszont muszáj. Ennek ellenére sok időt fordítok mindig mindenre, de nem túl sokat. Nem vagyok az, aki elkezd egy nagy könyvön dolgozni és kidolgozza éveken keresztül, majd megszületik a könyv. Nekem ezek hirtelen jönnek és ammennyire hirtelen jönnek, úgy érzem, hogy olyan hirtelen el is kell hagyniuk engem. Aztán majd lesz valami. Ha szerencsém van, akkor jól sikerül, ha nincs szerencsém, akkor pedig egy közepes dolog lesz. Nagyon rossz esetben silány, de ilyen szerencsére nem volt. Valószínűleg ez az én utam. Nem küzdök egy szöveggel, de egy novellával sem. Nagyon gyorsan átesek rajtuk.

- A Rengeteg is ebben a tempóban készült el?

- A lemez dalainak a fele megvolt májusban és utána két-három hónap alatt meglett a másik fele. Úgy, hogy már fel is vettük őket és a szövegek is készen voltak. Lehet, hogy cizellálni cizellálhattam volna az egészet, ilyenkor inkább arra vigyázok, hogy nagyon nagy hibákat ne kövessek el. Alapvetően ez az, amit most tudok csinálni. Például csak utólag hallgattam meg a kész anyagot, mert a hangmérnök pont akkor költözött ki Kanadába, amikor ezt készítettük. Úgyhogy vitte ki magával az anyagot és már kint fejezte be. A lemez hangzásába bele akartam vinni egy erős középkori, régizenei hangulatot nagy dobbal, hosszú mély hangokkal. Rossz hangszórón hallgattam vissza a végeredményt és ezt a mély tónust nem hallottam ki. Mondtam a hangmérnöknek, hogy tekerjen rajta, de mivel nem volt itt, Kanadában tekerte. Most a kocsiban hallgatva a kész anyagot azt érzem, hogy túl sok a basszus. Ezek hibák. Lehet, hogy nem sok, de most van egy ilyen rossz érzés az agyamban. Ilyen hibák simán becsúszhatnak. A sorrendekben sem okoskodtam túl a dolgot. Második dalnak tettem be a De szeretnéket, ami egy tipikus záródal. Ez a dal már eleve úgy volt a fejemben, hogy a végére kerül. Viszont mivel úgy éreztem, hogy tök jól sikerült a stúdiófelvétel és a mai lemezhallgatási szokások olyanok, hogy az első három dalt hallgatják meg az emberek és ha tetszik, akkor továbbmennek. Erre tekintettel valahogy azt gondoltam, hogy egy csábító dolog lesz ez a dal. Most ezt is hallgattam otthon, másodiknak jött és olyan érzésem volt, hogy most vége van a lemeznek. Ez is egy kicsit hiba, és ez is ebből a gyors tempóból adódott, ahogy minden készül körülöttem. Ahhoz képest, hogy a dolgaim ilyen tempóban készülnek, viszonylag kevéssel vagyok elégedetlen, nincs időm elégedetlenkedni, mert már a következő dolog izgat, amit meg szeretnék írni, most egy újabb novelláskötet a műanyag kerti székek életéről, illetve a Kistehén következő albuma ezek várnak 2017-ben.

- Az új albumon a természetről is, de leginkább önmagadról szólnak a dalok. Először a természet részéről kérdeznélek, ugyanis egy korábbi interjúdban azt mondtad, hogy a vidéki visszavágyódásod az emberi nyitottság és segítőkészség hiánya miatt alakult ki. Mivel tudtad ezeket a hiányérzeteket pótolni?

- Azzal, hogy egy sokkal kisebb közösségben élek, mint amilyen egy városi közösség. Sokkal személyesebb viszonyban, átlátható mennyiségű emberrel vagyok kapcsolatban, nap mint nap elfogadom, ha tudom, szeretem is őket, úgy ahogy vannak. Ha kis közösségben élsz, nem az van, mint mondjuk a városban, ahol van max. öt ember, akivel konkrétan találkozol, mert őket tudod egyáltalán elviselni vagy szeretni és kész, az összes többi le van szarva. Ez vidéken nincs. Itt adott a helyzet, a szomszéd, a boltos, a hentes, a pap, ez az ötven ember-száz van és őket elfogadod olyannak amilyenek. Nem állsz senkivel sem háborúban, egymást segítitek. Bármilyen módon is. Nem lehet úgy elbújni, mint a városban. Ha megszoktad azt, amit a város nyújt, hogy teljesen észrevétlenül végig tudod élni az életedet, akkor egy kisközösség nagyon félelmetes lesz. Egy olyan hely, ahol totál átlátszó vagy és mindenről tudnak, ami vagy és nem vagy. Előbb vagy utóbb el fogsz mondani valamit a boltosnak egy rossz másnapos pillanatodban, aki meg majd elmondja az autószerelőnek és te ezt totál máshelyről visszahallod. Ekkor kiderül, hogy mindent tudnak rólad és ez szép. Ez szerintem egy biztonságosabb és kiegyensúlyozottabb érzés.

img_9520.jpg


- Akkor a hiányzó dolgokat a helyi közösségtől kaptad vissza?

- Igen, igen. Igazán azt gondolom, hogy ez nem csak az én problémám. A gazdasági rendszerek is efelé tolták a világot, hogy az emberek minél inkább városba költözzenek. Egyébként vannak új szerethető irányok. Például volt egy Nemnövekedési Világkonferencia szeptember elején, Budapesten. Ennek keretén belül csináltunk egy össznépi jammelést a Király utca és a Kazinczy sarkán, egy kis téren. Az volt, hogy kivittünk erősítőket, meg szerveztünk áramot, sokan kijöttek a hangszereikkel és egy órán át együtt zenéltünk. Tök szép volt. Ennek a hátterében egy mozgalom van, ami pont azt hirdeti, hogy ennek az iránynak, amiben most élünk, ennek szép lassan át kell fordulnia egy teljesen más irányba, ahol nem az anyagi haszon lesz az elsődleges és a boldogság a másodlagos. Ellenkezőleg, az lesz az elsődleges, hogy te jól érezd magad és másodlagos lesz a haszon. Gyönyörű, de hihetetlen nehéz lesz átfordítani. Ha ezt társadalmilag meg lehet értetni, akkor gyönyörű dolgok lehetnek ebből. Például az, hogy kisközösségben élsz, hogy számíthatsz a másikra, hogy a boldogsági faktorra utazol és nem pedig az anyagi faktorra. Nekem vannak lovaim. Sokáig lovastanyát csináltam, lovasedző is vagyok, tanítottam-tanítok gyerekeket. Közben ez iszonyúan nehezen ment a zene mellett, viszont sokan jártak és egy tök jó közösség alakult ki. Ezért csináltunk egy közösségi lovardát és ha bármilyen gond történik, akkor azt együtt oldjuk meg. Nekem és mindenkinek sokkal jobb így, nem én erőltetek rá egy klasszikus lovastanya formát, hanem a közösségünk alakítja az igényei szerint. Mint egy közösségi kert a kilencedik kerületben, ahol emberek saját boldogságuk és egy kis jó minőségű uborka reményében ügyködnek. Ez akár át tudná itatni a társadalmat. Ebben én tökre hiszek.

- Az Elrontottak című számodban az erdőt is a téged elrontó dologként említed. Ezek szerint félreértelmezés volt részemről az, hogy a vidék sem olyan tökéletes. Mesélnél ennek a dalnak a szövegéről?

- Az egész dal a keresztény bűntudat kifordított állapota, azaz hogy minden ember bűnös, vallja a keresztény vallás. Bűnben születtünk és ennek a megváltása életünk folyamata. Az Istenkeresés van ebben a szövegben, csak valahogy pont onnan néztem ezt, hogy szeretem ezt a bűnt. Szeretem ezt a mindent, ami elront. Kötődök hozzá. Ennek az esetlenségéhez, a gyarlóságához, bizonyos értelemben a szépséghez, a földiességéhez, ezekhez mind kötődök. A fáknak, a kavicsoknak ezeknek a földi dolgoknak a szépsége egyszerűen elrontott és hiába keresem az Istent, nem tudom annyira szeretni a földi gyarló dolgok szeretete mellett. Ezzel a dallal kicsit feloldanám ezt a bűnösséget. Mindig is elgondolkodtatott engem az, hogy miért kellett ilyen alapokra helyezni egy egész vallást.

- Az albumborító (lásd alul) is mintha azt ábrázolná, hogy az érintetlen erdőt hirtelen ellepik a vadászok, az emberek. Szerettél volna ennek egy ilyen, vagy hasonló mögöttes tartalmat adni?

- Ez egy középkori Paolo Uccello-festmény, aminek Éjszakai vadászat a címe. Direkt ilyet kerestem. A középkornak a sűrűsége, az egész anyaga, ekkor az ember ilyen szinten még függött a természettől. Ez által a kiszolgáltatottság által is jobban harmóniában volt vele.


rengeteg_ny.jpg

- Az albumon az érződik, mintha beletörődnél valamibe. Ilyen például az Iszom a bort című dal is, amelynek szövegében olyan sorok olvashatók, mint például „úgysem érem keresztül a hazámat.”, „nem őrzöm a lángot” vagy „annyit, még ami nekem, neked elég.” Ebben nincs egy kis utalás napjaink Magyarországára és a lázadó én feladására?

- Ez egy érdekes dilemma. Az úgysem érem keresztül az országot, ez annak a feladása, hogy az ember sokáig úgy gondolja: bármi lehet. A bármi lehetbe pedig nagyon sok minden belefér. Tényleg. Mondjuk, te gondolhatod még azt, hogy egy szkafanderben egy rakéta tetején fogsz kapaszkodni tíz év múlva a Hold felé. Nagyon sok minden belefér! Majd egyszer csak rájössz, hogy nagyon bármi nem. Egyszer csak átfordulnak ezek a határok és ez egy elengedés lesz, egy örömteli elengedés. Valószínűleg van egy keret, amit ki kell töltenem, meg amit ki is vagyok képes tölteni, és az valószínűleg ennyi. Ezáltal, hogy erre rájössz, sokkal tudatosabban vagy képes efelé fordulni, mert mindaddig, amíg azt gondolod, hogy bármi lehet, addig hátra is tudsz dőlni. De ahogyan látsz egy jól átfogható keretet, akkor látod azt, hogy itt egy piros festék, akkor fessük ki. Szóval ilyen szempontból ez egy felszabadító jelenség. A jelenlegi társadalmi helyzetre is reakció egy kicsit, de inkább nem magára a társadalmi helyzetre, hanem bármilyen jelenlegi vagy nem jelenlegi helyzetre. Szerintem most ugyanerről Amerikában is beszélgethetnél valakivel. Arról, hogy mennyire kell egy embernek részt vennie ebben. Mennyire kell neki társadalmilag érzékenynek lennie. Erről azt gondolom, hogy annak kell társadalmilag érzékenynek lennie, annak kell ezt ki is fejeznie és lépéseket tennie, aki erre született. Olyan emberben, akiben ez erősen dolgozik. Én nem vagyok ilyen. Úgy gondolom, hogy nagyon csúnya dolog hibáztatni egy komplett társadalmat, azért mert nem lép meg valamit. Egyszerűen ez nem kötelessége az embereknek. Annyi a kötelességük, amit maguknak éreznek, hogy a gyereküknek enni adjanak, fedelet teremtsenek a fejük felé vagy éppen csináljanak gyereket. Szóval nem szabad egy ilyen dolgot kérni mindenkitől, mert vannak emberek, akik arra születtek, hogy bizonyos dolgokat megváltoztassanak, vannak akik meg nem. Akkor csinálják azok, akik erre születtek. Inkább egy picit erről szól a dal. Rengeteg nyomást éreztem felém áradni, hogy miért nem vagyok sokkal inkább társadalmilag érzékeny. Hiszen ott van az Ezt is elviszem magammal dal, meg a mit tudom én még mi nem. De én magamat nem érzem ilyennek. Fontosak ezek a dolgok. Nem azért mondom ezt, mert tetszik, vagy nem tetszik, hanem egyszerűen nekem nem ez a dolgom. Magában a politikában is furcsa az, hogy a politikusok és az elemzők egy komplett társadalmat hibáztatnak egy-egy helyzet kialakulásáért. Biztos van a társadalom állapotának is köze ehhez, de alapvetően nem szabad emberektől elvárni dolgokat. Mint ahogy nem várhatok el valamit a feleségemtől, a gyerekemtől vagy tőled. Maximum inspirálhatlak ilyen dolgokban. Ez az, ami inkább megfogalmazódott bennem.

- Korábban azt nyilatkoztad, hogy hiányosnak találod a magyar popkultúrát. Mi hiányzik, mi javítana a helyzeten?

- A nyitottság. Az, ami alapvetően javítana. Tehát a poprockkultúra, meg nagyjából valószínűleg minden, ami belterjessé válik, egy zárt világgá és onnan nem mozdul ki, az tévútra megy. Következménye pedig az lesz, hogy önmaga között szaporodik. Nem tud felfrissülni, nem tud új dolgokat, információkat, impulzusokat kapni. Alapvetően ezt a zártságot minél előbb be kéne szüntetni. Innen pedig ki kéne vinni zenekarokat a világba és a világból minél több zenekart hozni ide. Benne lenni a popkulturális vérkeringésben. De nem vagyunk benne. Lehet, hogy a Sziget benne van, de ott is csak az van, hogy a világból jönnek zenekarok, de ki nem mennek. Meg a Szigeten is csak egy magyar színpad van, de a magyar zenei kultúra nem szerves része a fesztiválnak, hanem egy elszeparált dolog. Nem véletlenül. Mi voltunk sokszor kint turnékon Európában és Amerikában a Kistehénnel, ezért azt gondolom, hogy azon múlik, hogy minél több zenekar menjen ki és lásson dolgokat. Az összes többi nem fontos. Valószínűleg ez be fog következni, de ez egy kultúrpolitikai kérdés. Az államnak ezt támogatnia kell, legalábbis bizonyos szinten mindenképpen. Talán már lassan el is kezdték. Ezt a piacot eléggé uralják az angolok meg az amerikaiak. Persze más műfajokban ez másképp van, de mondjuk a poprockban nagyon uralják. Ebből az egészből a németek néha kijönnek egy-egy tök jó előadóval, meg a svédek és a franciák is. Tehát valahogyan jelen tudnak lenni. Ez a jelenlét a magyaroktól egyáltalán nincs meg. A svéd állam kultúrpolitikája iszonyatosan sokat tett azért, hogy ott tudjanak lenni a svéd zenekarok ebben a körforgásban. Ez nagyon sokat számít.


interjú:
Mihályi Dávid
fotó: Csányi Krisztina

a december 27-i lemezbemutató koncert Facebook-eseményoldala


Kollár-Klemencz László új albuma, ami a Fonó Budai Zeneházban kapható:


az Iszom A Bort című szám élő verziója:


Kollár-Klemencz László Facebook-oldala

http://recorder.blog.hu/2016/12/20/_csunya_a_tarsadalmat_hibaztatni_azert_mert_nem_lep_meg_valamit_kollar-klemencz_laszlo-interju
„Csúnya a társadalmat hibáztatni azért, mert nem lép meg valamit” – Kollár-Klemencz László-interjú

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5812058451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.