Klippremier! Boggie: All Is One Is All

2016.12.12. 13:00, rerecorder

boggie_6.jpg

Majdnem napra pontosan három éve debütált a Recorderen Boggie Parfüm című dalának photoshopos klipje, ami aztán a következő év januárjában az egész világot bejárta és népszerűvé tette az énekesnőt. Később a poposabb Fearless című dalához ötletes szövegvideó készült és most is egy lyric videót mutatunk be tőle, de ezúttal is különleges a megvalósítás: egy anime ihlette dalhoz készült anime-rajongók rajzaiból!

boggie_2_1.jpgBoggie a 2013-as debütlemez sanzonos-jazzes világát a 2014-es All Is One Is All című második albumán jazzpoposabb, poposabb dalokkal folytatta, idén megjelent dalaival (Szeretem őt, Ilyenkor) pedig már harmadik albuma felé halad. Előbb azonban még a 2014-es lemez címadó szerzeményéhez is érkezett egy speckó klip. Magát a dalt is már egy anime, a Full Metal Alchemist ihlette, így adta magát az ötlet, hogy kreatív manga / anime-rajongók készítsék a rajzokat a szövegvideóhoz. A felhívásra közel száz jelentkezőtől, közel háromszáz rajz érkezett. Bogi elkészítette a klip vázlatát, az úgynevezett stációkat, hogy melyik zenei részre nagyjából milyen témájú képeket vár, s arra érkezett ez a hatalmas mennyiségű rajz. A lyric videóban látható könyv olvasási iránya a keleten megszokott, jobbról balra és fentről le olvasási irányt követi (azaz manga esetén jobb fentről le majd bal fentről le olvasunk egy-egy oldalt). Ez látszik a klipben is, ezért lehet szokatlan a kameramozgás.

De meséljen a dalról Boggie: „Facebookon és az őszi MondoConon hirdettük meg a lehetőséget, és hívtuk egy közös rajzolásra a rajongókat. Nagyon jó érzés, hogy ennyi fiatal, lelkes rajzoló érezte magáénak a feladatot és küldött nekem rajzokat. Elképesztő, hogy milyen minőségben, mennyire szépen és fantáziadúsan dolgoztak. Az All Is One Is All dalom filozofikus háttere pontosan az, hogy minden élőlény kapcsolatban áll egymással. Mindenkinek köze van mindenkihez. Az EGY nem lenne a MINDEN nélkül a MINDEN pedig nem létezne az EGY nélkül. A lyric video is a sok-sok egyéniség apró mozaikjaiból áll össze egy egységgé és alkotja meg a dal mindenségét. Ez szerintem gyönyörű. Közel 300 mű érkezett a felhívásra, végül a videó 22 ember rajzaiból állt össze, akiknek egy szigorúan vett forgatókönyv szerint kellett rajzolniuk. Gyakorlatilag egy irányított rajzpályázatról van szó. Mi megadtuk az általunk elképzelt forgatókönyvet, és ismert volt a dal is, a többi az alkotók fantáziájára volt bízva. Bár úgy tűnhet, hogy meg volt kötve a kezük, ez a történet tekintetében valóban így is volt, de a szereplők, helyszínek ábrázolásában teljesen szabad kezet kaptak. Nagyon sok segítséget kaptunk Magyarország egyetlen anime magazinjától, a MONDO Magazintól. Az All Is One Is All című dalomat minden idők egyik legsikeresebb anime-sorozata, a Full Metal Alchemist ihlette. A második nagylemezem megjelenése után keresett meg a magazin főszerkesztője és azóta ápolunk egymással szoros kapcsolatot. A Comics Lyrics Video nyilvános premier vetítése épp ezért a 2016-os Anime karácsonyon volt, december 10-én és mostantól már láthatja mindenki.”


WHAT THE FAQ BOGGIE-VAL - AZ ÉNEKESNŐ SZEMÉLYES KÉRDÉSEKRE VÁLASZOL.

az All Is One Is All szépen kivitelezett anime-ihletésű szövegvideója: 


Boggie Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/12/12/klippremier_boggie_all_is_one_is_all
Klippremier! Boggie: All Is One Is All
süti beállítások módosítása