Elektronikus zene torokból

2016.11.28. 12:15, Frontrecorder

adr.jpg

Kizárólag emberi hangszálak által keltett hangokból kreált elektronikus kollázszenét Aaron David Ross New York-i producer/multimédiaművész - kísérleti EDM egyenesen torokból.

A THROAT című lemezt a berlini székhelyű, experimentál elektronikára szakosodott PAN jelentette meg. Az alkotó, Aaron David Ross a 2010-es évek óta aktív, producerként a Gatekeeker duó egyik feleként, illetve önállóan. Tavaly decemberben, szintén a PAN adta ki első (koncept)albumát (Deceprionista), méghozzá interaktív videojátékszerű virtuális környezetbe ágyazva, SD kártyán. A multimédiaművészként is tevékenykedő, egyébként klasszikus zenei képzettségű Ross új albumának alapját pedig az emberi hangszálak által keltett hangok adják, melyeket a legkülönfélébb forrásokból gyűjtött be, majd mindenféle digitális manipulációs módszerekkel fűzött össze zeneszámokká. Az albumon a sajtóanyag szerint a kortárs-kísérleti zene találkozik a populáris EDM-mel, ami eleve hajmeresztőnek hangzik, hát még így, hogy minden egyes hang eredetileg emberi torok "műve". Amit egyébként biztosan nem mondanánk meg az alábbi szám alapján.

Címkék: adr aaron david ross
https://recorder.blog.hu/2016/11/28/elektronikus_zene_torokbol
Elektronikus zene torokból
süti beállítások módosítása