A Surfer Blood új lemezzel igyekszik túllépni a nagy veszteségén

2016.11.04. 13:53, Frontrecorder

surferblood_1.jpg

A szörfrockot lo-fi indierockkal keresztező floridai Surfer Blood tavaly májusban elvesztette magyar származású gitárosát, aki 27 évesen egy ritka daganatos betegségben hunyt el. A zenekar azonban ezzel nem szűnt meg, inkább a munkába menekült, és gyorsan elkészítette negyedik albumát, amely jövő februárban jelenik meg.

A 2009-ben alakult, és egész magas ázsiójú - előzenekaroskodás a Pixies turnéján, fellépés Jimmy Fallon műsorában, közös munka a producernagyágyú Gil Nortonnal - Surfer Blood gitárosa, Thomas Fekete ugyan még részt vett a harmadik nagylemez felvételein, de 2015 elején otthagyta a zenekart a gyógykezelése érdekében, amely sajnos már nem tudta megmenteni az életét (megható búcsúüzenetében felesége azzal köszönt el tőle, hogy keresse meg Bowie-t és jammeljetek). Közben tavaly októberben a zenekar a basszusgitárosától is kénytelen volt elbúcsúzni, így Fekete halála után megfogyatkozott és átalakult felállásban, de folytatták tovább. Az új lemez anyagát az alapító frontember John Paul Pitts írta és keverte, a nyolcszámos album Snowdonia címmel február 3-án jelenik meg, íme róla a rockabillys beütésű első megosztott dal:

Címkék: surfer blood
https://recorder.blog.hu/2016/11/04/a_surfer_blood_uj_lemezzel_probal_tullepni_a_nagy_vesztesegen
A Surfer Blood új lemezzel igyekszik túllépni a nagy veszteségén
süti beállítások módosítása