Felrázta, nem keverve - hazai dj-k az electroclash-ről

Tizenöt éve volt a csúcson a rövid életű electroclash irányzat, amit mi nagyon bírtunk, így nemcsak egy áttekintő cikket, de október 30-án egy ingyenes bulit is szentelünk az emlékének. Itt pedig néhány hazai - electroclash-rajongó, illetve anno az itthoni színtér alakításában érintett - dj idézi vissza ezt a korszakot és az akkori kedvenc számait.

A Recorder presents Electroclash Reboot buli október 30-án, vasárnap este lesz a Beat On The Brat-ben, részletek a Facebook.eseményben.

Simulatrix (aka Bassdroid)

Az én electroclash-tripem olyan 2000-2001 egy környékén kezdődött. Akkoriban már javában tartott a breakbeat dj-korszakom, az volt a fő vonal, viszont én mindig is játszottam house-t, és a szívem csücskeit, Detroit technót és oldschool electrót. Ezek már akkor is használták a meleg analóg szintihangzásokat, amiket szintén nagyon szerettem. Az akkori "mainstreamebb underground" a proghouse és a a nu school breaks körül forgott, de a kilencvenes évek végére már érezhető volt a kifáradás a műfajokban, ugyanakkor érződött, hogy lassan csepeg be a friss vér is, főleg a breakbeatbe, az előbb említett meleg szintihangzásokkal és egyre több rock-hangmintával, meg punk-attitűddel. DJ-ként én is elkanyarodtam ebbe az irányba, közben a ciklikusság a nyolcvanas éveket gördítette rá az akkori stílusirányzatokra, így az összes elektronikus tánczenei stílusban is egyre népszerűbbek lettek a gitáros, punkvokálos és analóg szintihangos zenék. Egyre többet vettem ilyeneket és a legtöbbet ezekből az akkor még müncheni International Deejay Gigolo Records adta ki. Imádtam azokat a lemezeket, mert egyik oldalon volt egy techno, a másik oldalon meg egy szinte beazonosíthatatlan, rekedt női vokálos rockgitáros elektronikus valami (electrock? electropunk?); bármi is volt, tetszett ez a fajta dekadencia, határfeszegetés, illetve az, hogy a bevett elektronikus zenékkel ellentétben, amiket "szétstúdióztak" és nagyon steril hangzásuk volt, ezeket inkább a DIY-hangzás, a punkos lázadás jellemezte. 2002-2003 körül már egyre több ilyen zenét építettem be a szettjeimbe (a rádióműsoromban a Tiloson volt, hogy másfél órát is tudtam játszani belőlük). Aztán megkerestek a lollipoposok, hogy játsszak a bulijaikon, és ekkor szembesültem azzal, hogy bizony vannak még jó páran, akik ezeket a zenéket szeretik és ismerik. A bulik is tökre tetszettek; együtt tolták a melegítős raszta gyerekek a meglazított nyakkendős yuppie-kkal, ami marhára bejött, meg az is, hogy house-ra rakhattam szintpopot, technóra punkot. Mivel az „én electroclash-em” a fajsúlyosabb, technós-electrós válfaj volt (bár játszottam sok rockos, punkos cuccot is, mint Das Bierbeben vagy T. Raumschmiere), a lollipopos srácok kifejezetten erre építve előálltak a Robootik bulikkal, ezek 2003-tól 2005-ig pörögtek és jó párszor telerakták a Kultiplexet, meg a Margitszigeti Atlétikai Centrumot táncolókkal, persze a Jailhouse mellett, ami az állandó bázis volt. Ami még jó volt az electroclash-bulikon, hogy igazi freakek is lejártak, köztük ma már elismert divattervezők, lehetett látni komoly ruhakölteményeket, viszont nem kellett annyira megfelelni a közönségnek, fel lehetett rakni szinte bármit, és még olyan is dj-zhetett, aki nem tudott keverni, mert a zene, a hangulat volta lényeg. Ilyesmi mondjuk egy proghouse-, break-, vagy drum’n’bass-bulin nem fordulhatott elő, mert oda a közönség nagy része nkább "szakérteni" járt, mint a zenétől jól érezni magát.
Rám a legnagyobb hatással a Gigolo dekadens, DIY,  középső ujjat mutató extrovertált előadói voltak, mint Tiga, DJ Naughty, Terence Fixmer, a kiadófőnök DJ Hell. De imádtam még az absztraktabb, punkosabb, kevésbé klubos zenéket a Crossovertől, Vitalic is kihagyhatatlan, ahogy a Godlfrapp klubosabb, elctróval felpörgetett zenéi is...Nekem az electroclash volt az acid house-om és a Jailhouse e a Haciendám. 

Néhány nagy kedvenc:

Crimson

Mindig is imádtam azt a zenetörténeti korszakot, amikor még nyilvánvaló volt, hogy a diszkó és a punk kéz a kézben jár, szeretem az italodiszkó fröccsöntött humorát is, meg a new wave agyonsminkelt hedonizmusát, és bár nem számítottam, nem számítok electroclash dj-nek, végtelenül hálás voltam annak a öpke intermezzónak a proghouse és a minimal dominanciája mellett / közben, amikor a stílus egyedüliként felelevenítette mindezeket. Pláne manapság, amikor folyamatosan azon kapom magam, hogy az aktuálisan játszott dolgaim (elsősorban Cosmo Vitelli és az I'm A Cliche kiadó megjelenései, vagy a Red Axes és társainak darkwave-gyökerű leftfield muzsikái) sok tekintetben egyértelmű rokonságot mutatnak a klasszikus electroclash megközelítéssel. Nincsenek kifejezetten emblematikus kedvenceim a zsánerből, de például minimal dj karrierem egyik legfőbb inspirációja, Michael Mayer 13-as sorszámú Fabric-mixe is felvonultat pár karakteres darabot a leginkább odaköthető számokból. Ebben a mixben találkoztam először a szépemlékű Firm kiadóval és figuráival (Heiko Voss, Geiger, Andre Kraml, Schad Privat és mások), valamint Westbam és Nena eufórikus, piano house-szal kevert klasszikusával.

Ezekkel gondoltam felidézni a korszakot:

Detective Kelly

Nekem az electroclash egy elég régen várt vérfrissítést jelentett az e-zenében 2003-2004 körül. Pont amikor már ráuntam a technóra, viszont nem éltem a progit. Rám azért is volt nagy hatással ez a stílus, mert a nyolcvanas évek zenéin nőttem fel, és az electroclash egyértelműen annak az évtizednek a hangulatára, hangzására alapozott; simán, gond nélkül fel lehetett rakni egy szettben Depeche Mode-ot vagy New Ordert.

A kedvenceimet reggelig sorolhatnám, de legyenek ezek:

Kovary

Az electroclash-ben én az egyszerűséget szerettem a legjobban, és nagyon tetszett, hogy ehhez egy markáns image/életérzés társult. Nagyon menő volt a punkos hozzáállás, az, hogy ötletesen volt jó értelemeben "primitív" műfaj, de valószínűleg pont az egyszerűsége vezetett odáig, hogy hamar kifulladt. Viszont a mai napig fedezek fel electroclash-hatású popzenéket, és például Peaches kiválóan tudta átmenteni magát a 2010-es évekre is.





Gasman (Lévai János, a Lollipop bulik egykori dj-je, ma a Beat On The Brat vezetője)

Amikor a kilencvenes évek végén lecsengtek az addig menő elektronikus zenei stílusok (bigbeat, breakbeat, drum’n’bass), nagyon örültem az electroclash felfutásának, a nyolcvanas évek new wave-jének nagy rajongójaként örömmel vetettem bele magamat az új crossover műfajba. Az akkortájt futó indie partisorozatainkba (Loaded, Gumipop) is próbáltunk elektronikát csempészni, de csak keveseknek jött be ez a túlzott eklektika egy bulin belül, ami azért érthető. Kapóra jött a Lollipop brigád felkérése 2003-ban, hogy csináljunk electroclash-központú bulikat, először a Kék Yukban, később a Jailhouse-ban. Sosem izgatott nagyon az ütemre keverés, alkalmi dj-ként mindig is a popdalok közötti hangulati kapcsolat foglalkoztatott igazán. Ezeken a bulikon tényleg kihívás volt úgy keverni a 80-as éveket az electroclash-szcéna aktuális számaival, hogy az vállalható és szórakoztató is legyen. Persze nem mindig sikerült, de az egészét nézve volt egy szuper másfél évünk.

A legnagyobb kedvencek Peaches és a Chicks On Speed, de mondhatom a 2raumwohnungot is.

TMX

A kilencvenes években már sok zenei stíluson túl voltam, és ahogy az a tizenéveseknél lenni szokott, én is kerestem önmagam. Akkoriban már fogható volt az országban az MTV, ami óriási dolog volt, benne a Party Zone-nal, ami az akkori angolszász elektronikus zenét közvetítette, egy új világot. De aztán jött a német Viva TV, ami amellett, hogy mennyi műanyag zenét prezentált, mégis az éjszakai Hausfrau (később Haus TV) műsorban valami olyat adott, amit előtte még az MTV-n sem hallhattunk. Teljesen más, tipikus német hangzások, jött a techno, a minimál (igen, a 90-es években ezek is mentek a tévében), aztán jöttek azok a fura pittyegős, recsegős, koszos dallamos zenék, amik a Commodore 64-mániám miatt nagyon becsípődtek. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez milyen stílus, később kezdtük realizálni, hogy ez volt az akkori electro, amiből aztán jött az electroclash, bár sok zene utólag kapta meg ezt a címkét. Tisztán emlékszem, mikor először hallottam (illetve láttam) Christopher Just I'm A Disco Dancerét, vagy Miss Kittin & The Hacker 1982 klipjét. Talán ez a két zene indította el nálam az egészet. Persze eközben még értek behatások, például Les Rythmes Digitales (Hey You) Whats That Soundja, ami picit más volt, de közben mégsem. Ez volt benne a szép: zeneileg nem sorolhattad őket ugyanoda, mégis ugyanazt az érzést adták. Imádtam ezeket a "mindent leszarok" VHS-klipeket, az egész attitűdöt, amit ezek a zenék képviseltek. És még csak ezután keveredett bele a rock, a punk. Például óriási kedvencem volt M.I.A. Factory City-jének electropunk remixe, ami akkoriban újszerű volt, és az egyik örök kedvencem a Rapture-től a House Of Jealous Lovers. Érdekes módon én ezek miatt kezdtem egyáltalán indierockot hallgatni. Közben székesfehérvári srácként ezeken a zenéken kattogva annyira kakukktojásnak éreztem ott magam, hogy egyszer csak felmerült bennem a kérdés: velem van valami baj, vagy egyszerűen csak rossz helyen vagyok? Ekkor, és emiatt döntöttem úgy, hogy előbb-utóbb Budapestre kell költöznöm. Nekem személyesen sokkal többet adott ez a mozgalom egyszerű hóbortnál, ekkor tágult ki igazán a világnézetem és születtek meg bennem azok a gondolatok, amiknek a pályafutásom is köszönhetem.

TMX néhány akkori kedvence helyett egy saját mixet túrt elő az archívumából és adott oda a Recordernek; mi pedig örömmel közreadjuk; ez a 2003-as szett jól lefedi az electroclash színes spektrumát.