A CAFe Budapest fesztivál top 10 zenei programja a Recorder szerint

2016.10.09. 18:23, Recorder.hu

cafe_logo_650.jpg

2016. október 7-e és 23-a között már 25. alkalommal rendezik meg a CAFe Budapest fesztivált, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy az ország legsokszínűbb, legváltozatosabb és talán legfontosabb kortárs művészeti fesztiválja. A több mint két héten át tartó ernyőfesztiválon több önállóan is értékes tematikus fesztivál (Budapest Ritmo, Margó Irodalmi fesztivál, Art Market Budapest) mellett számtalan koncert, színházi, irodalmi rendezvény, beszélgetés és különféle kiállítás kapott helyet. A bő harminc helyszínével a város nagy részét lefedő programsorozatnak hagyományosan erős zenei vonulata van, amely a kortársaktól az operán és jazzen keresztül a könnyűzenéig ível, úgyhogy az ezekre fókuszáló, időrendbe szedett ajánlónk is kellően változatos íme 10 esemény, amit hiba lenne kihagyni.

Plaid és a Southbank Gamelan Players

Mikor: 2016.10.10. - 19:00

Hol: Müpa

További info a honlapon és a Facebookon.

A gamelánok (indonéz ütőegyüttesek) hagyománya Indonézia zenei világának megkerülhetetlen eleme, történetük évszázadokra nyúlik vissza. Ezt az egyébként nagyon élő tradíciót viszi tovább a londoni Southbank Centre kulturális központban huszonnyolc éve működő gamelán együttes, amelynek tagjai Jáva és Bali szigetén sajátították el ezt a zenei tradíciót. Az okos elektronika nagymestereiként szintén több mint negyedszázada aktív Plaiddel való együttműködésük igazi különlegességnek, csodás utazásnak ígérkezik.

 

Squarepusher presents Shobaleader One

Mikor: 2016.10.10. - 21:00

Hol: Bálna Budapest - Event Hall

További info a honlapon és a Facebookon.

Squarepusher, azaz Tom Jenkinson karrierje a Plaidhez hasonlóan szintén a kilencvenes években és szintén a Warp kiadó közegéből indult. Fékevesztett jungle ütemekre feljátszott őrületes basszusfutamaira még egy külön alműfajt is kitaláltak annak idején (drill’n’bass) annyira arculcsapóan újszerűen hatott. Az akusztikus hangzáshoz előszeretettel nyúló Jenkinson 2010-ben alapított Shobaleader One nevű zenekarának tagjai robotikus álarc mögé bújva játszanak a Squarepusher lemezekhez képes egészen popos, de azért nem sokkal kevésbé izgalmas dalokat.

 

Krzysztof Penderecki a CAFé Budapesten 3.1/3.2/3.3

Mikor: 3.1 - 2016.10.12. - 19:30 / 3.2 - 2016.10.17. - 19:30 / 3.3 - 2016.10.18. - 18:00

Hol: 3.1 - Müpa / 3.2 - Zeneakadémia - Nagyterem / 3.3 - BMC

További info a honlapon (itt, itt és itt) és a Facebookon.

Krzysztof Penderecki kétséget kizáróan a leghíresebb lengyel kortárs zeneszerző, de amióta Jonny Greenwood is példaként citálja nevét bizonyára még nagyobb világhírnévre tett szert. A hatalmas és szerteágazó életművel bíró Pendereckivel a CAFe Budapest alatt három alkalommal is találkozhatunk, 12-ikén a Jeruzsálem hét kapuja című kórusszimfóniáját vezényli majd, 17-én pedig Boldoczki Gábor trombitás előadásában többek között a tavaly bemutatott Trombitaversenyének hazai debütálását hallhatjuk. Aki pedig a művein túl jobban meg szeretné ismerni Pendereckit, az másnap a BMC könyvtárában tartandó beszélgetésen is részt vehet a művésszel.

 

Bartók-források

Mikor: 2016.10.13. - 20:00

Hol: Müpa

További info a honlapon és a Facebookon.

A CAFe Budapest zenei programjának jelentős része valamilyen módon Bartókhoz kapcsolódik majd, hiszen egyik leg(el)ismertebb zeneszerzőnk 135 évvel ezelőtt született. A Budapest Ritmo nyitókoncertjeként a Bartók-forrásokkal az életmű zenetudósi és zenegyűjtői oldala előtt tisztelegnek majd a Buda Folk Band, a Vujicsics Együttes és a Söndörgő zenekar mellett Bognár Szilvia énekesnő, Zalai Antal hegedűs és Balog József zongorista az Ifjú Szívek Táncszínházzal kiegészülve.

 

Papaver Cousins

Mikor: 2016.10.13. - 18:00

Hol: Üvegház, Városház Park

További info a honlapon és a Facebookon.

A feltörekvő hazai singer-songwriter mezőny vezető kiadója, a Lone Waltz Records égisze alatt működő Papaver Cousins, azaz Szendrey-Nagy Olivér és Nagy Barnabás folkos-bluesos duója már talán nem ismeretlen a stílus hazai kedvelői számára, de még így is bőven a jól megérdemelt befutás és nagyobb ismertség előtt lehet őket hallani a CAFe Budapest egyik kisebb, különleges atmoszférájú, belvárosi helyszínén.

 

Felső Tízezer

Mikor: 2016.10.14. - 18:00

Hol: Üvegház, Városház Park

További info a honlapon és a Facebookon.

Az egyik legszerethetőbb, legőszintébb zenekar a hazai gitáros zenék undergroundjának egyik legaktívabb szereplőjével a főszerepben, ez a Felső Tízezer. Sallai László (The Somersault Boy, Szabó Benedek és a Galaxisok) magyar nyelvű, generációs problémákat feszegető, powerpopos dalainak rendszeresen a rádiókból kéne szólnia. Addig is, amíg ez nem történik meg érdemes minél többször élőben elcsípni őket.

 

radio_56

Mikor: 2016.10.15. - 20:00

Hol: Bálna Budapest

További info a honlapon és a Facebookon.

Az egyedi fellépésekben egyébként is dúskáló fesztivál egyik legkülönlegesebb estéje lesz ez, ahol hét 1956-os felkelőről készült dokumentumfilm mellett a forradalomhoz kapcsolódó versek kapnak könnyűzenei körítést izgalmas aktuális hazai popzenészek, többek között Takács Zoltán Jappán, Mórocz Tamás, Bérczesi Robi vagy Németh Juci segítségével.



A Short Outline of Everything (Krótki zarys wszystkiego) - A lengyel Cloud Theatre vendégjátéka

Mikor: 2016.10.15. - 19:00

Hol: Átrium Film-Színház

További info a honlapon és a Facebookon.

A lengyel Cloud Theatre előadása egészen egyedülálló élményt ígér a nézőknek. A világ történetét elmesélő előadásuk a multimédiás technológiák egyedi látásmódú, és ha minden igaz élő használatával válik igazán különlegessé. Az előadáshoz készült trailer talán többet mond minden szónál, és jól látszik belőle hogy a színpadi puritanizmus és a modern technika mennyire izgalmas elegyet alkotnak majd.

 

Monoswezi

Mikor: 2016.10.15. - 23:00

Hol: CAFé sátor a Müpánál

További info a honlapon és a Facebookon.

A Budapest Ritmo fesztiválon számtalan nagyon érdekes, a különböző kultúrák találkozásából születő koncertet lehet majd hallani, amelyek közül mi most a skandináv és kelet-afrikai tagokkal működő Monoswezit emelnénk ki, akiknek a mozambiki és zimbabwei tradicionális dallamokat jazzel keverő zenéjük biztosan a fesztivál egyik csúcspontja lesz. A hűvös északi jazz és az afrikai hagyományok első ránézésre nem is eshetnének messzebb egymástól, mégis könnyed, ellenállhatatlan elegyet alkotnak.

 

Steve Reich 80

Mikor: 2016.10.16. - 19:30

Hol: Zeneakadémia - Nagyterem

További info a honlapon és a Facebookon.

A modern zene igazi nagyágyúja, megkerülhetetlen alakja Steve Reich épp a napokban lett 80 éves, és ugyan személyesen most nem teszi tiszteletét Budapesten (ahogy tette azt három évvel ezelőtt a Zeneakadémián), de hogy művei avatott kezekben lesznek az nem kérdés, hiszen a vele baráti kapcsolatot ápoló és többször is együttműködő Amadinda ütőegyüttes is fellép majd, hogy előadják többek között a Radiohead két dala, a Jigsaw Falling into Place és az Everything in its Right Place által ihletett Radio Rewrite című darabját.

 

A CAFe Budapest idei kedvcsináló szpotja:

 

https://recorder.blog.hu/2016/10/09/top_10_zenei_program_a_cafe_budapest_fesztivalon_a_recorder_szerint
A CAFe Budapest fesztivál top 10 zenei programja a Recorder szerint
süti beállítások módosítása