EP-premier! ARONS Land Cargo Co.: Homeward Bound

2016.09.29. 11:00, rerecorder

aron_hajba_pressfoto_2016_small.jpg

Hajba Áront a Jazzékiel gitárosaként ismerhette meg a klubközönség: a budapesti alternatív rockzenekar hangzását közel kilenc évig emblematikus gitározásával meghatározó zenész tavaly tavasszal kilépett a bandából és belekezdett első – folk-blues-rock tengelyen mozgó – szólólemeze munkálataiba ARONS Land Cargo Co. projektnév alatt. December elején jelenik meg az Always Closer Never There című debütalbum, amelyet most a Homeward Bound című kislemez vezet fel. Premier!

Hajba kamaszkora óta zenél különböző formációkban (jelenleg a The BlackBirds zenekarral ápolja a Beatles-­örökségét). Már testvéreivel alkotott korai, No Man’s Land nevű családi zenekaruk megszólalását is markánsan átjárta az amerikai folk, blues és a vintage, sallangoktól mentes, dalközpontú rockzene szeretete. Ez a fajta zenei világ – aminek nyomába eredve Áron az Egyesült Államokat is átszelte – uralja a gitáros-dalszerző első szólólemezét is. Társai a felvételeken természetesen most is testvérei: Hajba Imre (basszusgitár), Hajba Mátyás (gitár), Hajba László (dob). Ezzel a formációval – Tóth Attilával (Hammond orgona) kiegészülve – rögzítették az albumot a SuperSize stúdióban, a 70-es évek hangulatának megfelelően analóg technikával, egy légtérben.

Természetesen megkértük Áront, hogy meséljen a most debütáló szerzeményről: „A Homeward Bound arról szól, ahogyan a hétköznapok perspektívájából nem látjuk értelmét a hibáinknak, elhibázottnak gondolt döntéseinknek és az elénk gördülő akadályoknak, miközben ezek hatalmas erővel alakítanak minket azzá, akik leszünk, és formálják az életünket a mi saját, művészien felépített, szép kerek történetünkké. Néha pokolian nehéz ezt elhinni, de tényleg minden úgy van jól, ahogy van.”

aronslandcargoco_homewardbound_bakelit.jpg


Az Always Closer Never There című bemutatkozó LP-n majd záródalként szerepel a fenti felvétel, és a kislemezen is kapott maga mellé egy albumtrekket - a majd nyolcperces In The Middle Of Nothing szintén kimagasló indiefolk/countryrock szerzemény. A kétdalos kislemez a Klinik gondozásában jelenik meg, péntektől, szeptember 30-tól elérhető az összes nagy digitális zeneáruházban, valamint fizikai hanghordozóként limitált kiadású, gyönyörű 10’’ vinyl formájában - szintén péntektől - megrendelhető a kiadó honlapjáról.


és a két fantasztikus szerzemény (a kislemez a projekt Bandcamp-oldalán meg is vásárolható): 


ARONS Land Cargo Co. Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/09/29/ep-premier_arons_land_cargo_co_homeward_bound
EP-premier! ARONS Land Cargo Co.: Homeward Bound
süti beállítások módosítása