Itt a Cseh Tamás Program – Tíz életút zenével

2016.09.25. 09:00, rerecorder

dsc_4590_copy_on.jpg

A Magyar Rockhírességek Csarnokában mutatták be augusztus 30-án a Hangok és ütemek – tíz életút zenével című interjúkötetet, amely az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja gondozásában jelent meg.

A kötetben az alprogram működésének első éve alatt készült beszélgetések szerkesztett, lábjegyzetelt változatát rendezték sajtó alá, Bolba Lajos, Csányi Attila, Csiba Lajos, Dinnyés József, Kovács György, Módos Péter, Nemes Nagy Péter, Pentz Zsolt, Vági László és Victor Máté életútját ismerhetik meg belőle az olvasók. A könyv szerzőit – Csatári Bence történészt, Jávorszky Béla Szilárd zenei szakírót, Papp Máté kulturális szerkesztőt és Rozsonits Tamás zenei szakírót – a kötetbemutatón Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője kérdezte az életútinterjúk elkészítésének körülményeiről.

Jávorszky beszámolójából kiderült, hogy ha tehette, az otthonukban látogatta meg interjúalanyait, hiszen már a környezet látványából is rengeteg információ szűrhető le. Olykor annyira belemelegedtek a beszélgetésekbe, hogy akár tíz óra hasznos anyagot is fel tudott venni. Csatári Bence számára fontos volt az interjúkészítés alkalmával a kronológia betartása, a hiányos részeknél igyekezett tehát visszakérdezni.

Rozsonits Tamás a rajongói attitűdöt sem mellőzte az beszélgetések alkalmával. Mint mondta: a munka során régi vágya teljesült, és olyan emberekkel találkozhatott, akiket tisztel és szeret. A könyv lábjegyzet-apparátusáról szólva Papp Máté arról számolt be, hogy a kötetet szerkesztő Vass Norberttel abban maradtak, hogy a könnyűzenét jól ismerők számára ma még olyan jól ismert figurák rövid biográfiájával is kiegészítik a szöveget, mint Jim Morrison vagy Keith Richards. Bízzunk benne, hogy túlbiztosították magukat!


A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/09/25/itt_a_cseh_tamas_program_tiz_eletut_zenevel
Itt a Cseh Tamás Program – Tíz életút zenével
süti beállítások módosítása