Happy hardcore kezdőknek - 10 szám, amit ismerned kell RikeR szerint

2016.09.19. 16:54, Frontrecorder

happyhc_1.jpg

A happy hardcore bő két évtizedes történetét már végigpörgettük, a bolond tempóban pattogós, boldogságrohamot okozó tánczenei irányzathoz most itt a zenés gyorstalpaló a hazai színtér egyik ismert dj-je, RikeR jóvoltából, aki összeállított egy bevezető szintű playlistet.

rikersmall.jpgRikeR a Neorave dj- és szervezőbrigád tagja, ez a kollektíva a hazai happy hardcore/rave közösség fő mozgatója és összetartója, az ő kezdeményezésükre indult el a Rave.hu portál és a hozzá tartozó Facebook-oldal is. Közel tíz éve követi a happy hardcore alakulását; szerinte aki egyszer rákap, az utána nem akar lejönni róla. "170+ bpm, pumpáló 4/4, pattogós dallam, mi kell még? Nagyon kevés zene van, ami tudja hozni azt az energiát és pörgést, amit a happy hardcore" - vélekedik. "Még mindig nem mondanám unalmasnak, ráadásul továbbra is tud újat mutatni. Ezt a szcénát nem a pénz motiválja, még hazájában is underground szinten van, szóval mind a közönség, mind a producerek, dj-k, szervezők sokat tesznek azért, hogy életben maradjon, ez a hozzáállás pedig szerintem sok helyen látszik/hallatszik is."  A lista összeállításánál elsősorban nem a személyes kedvenceit vette figyelembe, hanem azokat az előadókat, kiadókat gyűjtötte össze, akiket mindenképpen érdemes ismerni, követni. "Természetesen így se lett (nem is lehet) teljes az áttekintés, de kiindulási alapnak, vagy egy buli előtti felfrissítésnek hasznos" - mondja.

Happy harrdcore-buli? Igen, méghozzá most szombaton ( szeptember 24-én) a Músziben rendezik a Total Rush-sorozat következő partiját, Facebook-esemény. Ez pedig akkor rákészülésnek RikeR happy hardcore-alapozója.

 

Paul Elstak: Rainbow In The Sky

A holland Paul Elstak a gabber egyik úttörője, aki a happy hardcore felé is tett egy kommersz slágerekkel teli kitérőt a kilencvenes évek derekán. Az 1995-ös Rainbow In The Sky az egyik legsikeresebb dala, amit máig pörgetnek happy hardcore-bulikon.



Critical Mass: Happy Generation

Egy másik nagy happy hardcore-sláger a kommersz holland vonalból, 1996-ból, azonnal fülbemászó dallammal. Mi vagyunk a boldog generáció, szól a refrén, és ezt a számot hallva ezt boldogan el is hisszük!



DJ Hixxy & MC Sharkey: Toy Town

Át Angliába, a happy hardcore szülőhazájába. Ez az 1995-ös szám még a korai breakbeates hangzás és a későbbi tipikus négynegyedes érzelmes énekes-zongorás brit happy hardcore-vonal keveréke, egyúttal a műfajban meghatározó Bonkers mixsorozat is ebből a dalból nőtt ki. Hixxy és Sharkey pedig magáénak tudhatja a Hardcore Awards (az angolok saját díjkiosztója)  Outstanding Contribution díját; nem véletlenül, hiszen mindketten sokat tettek érte, hogy ne tűnjön el a stílus a süllyesztőben. Bár Sharkey visszavonult, Hixxy nevével továbbra is lehet találkozni a bulik flyerein és az új kiadványok között.



Scott Brown: Elysium

Scott Brown a happy hardcore egyik legfőbb bástyájának számító Skócia első számú producere a keményebb elektronikus tánczenék terén (gabber, hardtrance, bouncy techno, stb). Ő talán az egyetlen olyan brit producer, akit még a holland gabber-szcéna is (el)ismer. Az 1999-es Elysium viszont egyértelműen a happy-vonalat képviseli, több újrakiadást és megszámlálhatatlan remixet megélt az évek során, és még a popzenei reflektorfényt sem kerülhette el, amikor 2005-ben az All Around The World kiadó lecsapott rá.


Stealth: Love, Life & Happiness (Brisk Remix)

A Bang! néven jegyzett Shooting Starral berobbant Nick Arnold egy másik remek szerzeménye, amelynek az eredeti verzióját sosem ismerhettük meg, ugyanis csak Brisk, illetve Ham remixe jelent meg belőle. Annak ellenére, hogy 2000-es, Brisk változata még az oldschool happy hardcore-hangzás felé táncol.


Styles & Breeze : You're My Angel

Az egyik, ha nem a legismertebb angol happy hardcore-duó, megannyi slágerrel: You're Shining, Future Set, Amigos, de a sort még lehetne folytatni sokáig, nehéz egyet kiemelni közülük. Hixxy Raver Baby kiadójának bezárása után már csak elvétve voltak közös munkáik, manapság pedig szólóban folytatják: Mark Breeze a Futureworld label felelőse, Darren Styles pedig két szólóalbummal és számos fesztiválfellépéssel a háta mögött a UK Hardcore legismertebb alakjává nőtte ki magát. Ez egy 2005-ös kollaborációjuk.



Robbie Long & Stormtrooper: Stick Em'

A Thin N' Crispy kiadó 2002-es megalakulásától egészen a bezárásáig üde színfoltot képviselt a palettán egyedi hangzásvilágával, amely az "aranykor" rave és gabber zenéinek stíluselemeit hozta vissza új formában. A 2006-os Stick Em' talán a legismertebb a választékukból.



Al Storm: Dirtbox

Alex Taylor szintén régi motoros: több mint 15 éves pályafutása alatt szinte össze se lehet számolni, mennyi zenéhez volt köze (akár a régi DJ Storm, akár a újvonalas Al Storm, akár a sok-sok további alias alatt). Ő is a Raver Baby kiadónál indult, nemrég megalapaította saját kiadóját, 24/7 Hardcore néven.



Fracus & Darwin: Realms & Rough-Cuts

A Magyarországot már kétszer is megjárt páros rendkívül aktív a UK Hardcore világában; az ő nevükhöz fűződik a Hardcore Underground kollektíva, a hangzásukban leginkább a 2000-es években népszerű "klasszikus" (trance-es) vonalat követik.



Dougal & Gammer: Burn

Amikor két generáció összefog: Dougal a happy hardcore egyik úttörője, aki a kilencvenes évek eleje óta aktív, Gammer pedig egy évtizeddel később indult, együtt 2002 óta dolgoznak. Gammer a sok kritika ellenére mindig is követte az aktuális trendeket; ezen a számon egyértelműen hallható, hogy 2014-es. A Dougal-lel közös dolgain mellett minden megjelenésére érdemes figyelni, az egyik legmeghatározóbb producer a szcénában.


+1 Scooter: Friends Turbo

Természetesen egy ilyen listából nem maradhat ki a Scooter sem! A stílusváltások ellenére (vagy éppen ezért?) töretlenül népszerű együttes a mai napig jelentet meg új albumokat és ad több ezres koncerteket szerte a világon. A Friends az egyik legelső (a második) slágerük 1995-ből, 2011-ben egy film promóciójához készítették el ezt az újragondolását. 

Címkék: happy hardcore riker
https://recorder.blog.hu/2016/09/19/happy_hardcore_kezdoknek_10_szam_amit_ismerned_kell_riker_szerint
Happy hardcore kezdőknek - 10 szám, amit ismerned kell RikeR szerint
süti beállítások módosítása