18+ A Slayer kliptrilógiája új értelmet ad a vérfürdő fogalmának

2016.09.07. 12:00, Frontrecorder

slayer.jpg

A thrash metál elpusztíthatatlan alapzenekara, az idén 35 éve működő Slayer legutóbbi albumához vérben ázó kliptrilógia társul, melyet A Balta 3 című kaszabolós horrorfilm rendezője, BJ McDonnell jegyez. A most közzétett utolsó, harmadik kisfilmben csúcsra jár az emberi hentesüzem, és feltűnik benne Machete, azaz Danny Trejo.

Nem hiába a Raining Blood az egyik legnagyobb Slayer-sláger, a zenekar a 2015-ös (és az alapító gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta első) albumához készült klipjeivel olyan véresőt zúdít a rajongókra, hogy öröm (?) nézni. A sort tavaly szeptemberben a Repentless címadó dalához forgatott kisfilm nyitotta egy ultrabrutál vérengzésbe torkolló börtönlázadással, majd  jött az előzményeket, vagyis a félszemű pszichopata tömeggyilkos "főhős" vériszamos mészárlással járó elfogását bemutató You Against You idén márciusban, most pedig itt a záró darab, a Pride In Prejudice. Ebben neonácik akarják kivégezni emberünket - az Iszlám Állam lefejezős módszerével -, de nagyon rosszul járnak, a gyilkos elszabadul, az első részben feltűnt rabbal együtt, akit Danny Trejo alakít. A zárást nem áruljuk el, és ugyan a grindhouse-filmeket idéző véres erőszak már-már az abszurditás határát súrolja, nem poén-kategória, szóval csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánljuk. Na, de hol van közben a Slayer? Mindvégig a háttérben, keményen darálják a számokat - bár a vérből nekik is kijut.

Íme tehát a Slayer kliptrilógiája:

Címkék: slayer korhatáros
https://recorder.blog.hu/2016/09/07/18_a_slayer_kliptrilogiaja_uj_ertelmet_ad_a_verfurdo_fogalmanak
18+ A Slayer kliptrilógiája új értelmet ad a vérfürdő fogalmának
süti beállítások módosítása