Premier! Az ANEZ európai úti élményei három klipben, három remixre

2016.09.05. 11:30, Frontrecorder

anezindex_1.jpg

Az ANEZ duó idén januártól közel két hónapot töltött Európában koncertezéssel és utazgatással, barangolásuk során pedig három rögtönzött klipet is forgattak, különleges helyszíneken, Listen Closely című albumuk három dalának egy-egy remixére. Az útiklip-trilógia itt látható először, egyben.

img_0442.jpg"Év elején összecsomagoltuk a hangszereinket, és egy kisebb túlélő csomaggal elindultunk Észak-Európa felé" - meséli a duóból Szalai Anesz. "Előzetesen leszerveztünk koncerteket, így biztos volt, hogy játszunk majd Berlinben néhány helyen. Három hetet töltöttünk ott, ezért maradt idő arra is, hogy járjuk a várost és hangokat, inspirációkat gyűjtsünk a következő lemezünkhöz. Mivel épp január volt, eléggé akarni kellett, hogy kimenj a hóba egy mikrofonnal a kézben, így hamarosan indultunk tovább Hollandia felé. Rotterdamban, Amszterdamban és Utrechtben eltöltöttünk még egy hónapot, az utóbbi helyen találkoztunk a holland kiadónkkal is. Az Északi-tenger volt az első cél, mert ott még sohasem jártunk. Útközben persze rengeteg különleges helyszínre keveredtünk, amik lenyűgöztek minket és muszáj volt forgatnunk kicsit. Mindannyiszor véletlenszerűen választottunk dalt a kliphez, mindig azt, ami épp szólt, vagy amilyen hangulatot sugárzott a helyszín. Egy iPad, egy mobiltelefon és egy kis kamera volt az eszköztárunk a kisfilmek elkészítéséhez, de az utómunkában segítségünkre volt Szitás Attilla."

Úgy hozta a véletlen, hogy a tavaly decemberben megjelent remix EP három számára született klip, hogy hol és milyen "felindulásból', az énekesnő azt is elárulja alább.
Íme tehát az ANEZ három európai úti klipje:


Eskimo (Klokk Remix)
"Egyik alkalommal, amikor autózás közben - mivel nem találtunk nekünk tetsző rádiócsatornát - a remixeinket hallgattuk, azt vettük észre, hogy kilóg az út fölé körülbelül 20 méter magasan egy hatalmas tengeralattjáró hátsó fele. Elképesztő látvány volt, úgyhogy megálltunk, és kezdtük is forgatni, ami jött, majd meglátjuk, mi lesz belőle. alapon. Mint kiderült, a holland tengerészeti múzeumnál találtuk magunkat, Den Helderben."


Restless Traveling (Gromiko remix)
"Megterhelő volt az utazás, főleg télen, ezért újra és újra kiautóztunk a tengerpartra, hogy erőt gyűjtsünk a folytatáshoz. Összesen 8000 kilométert vezettünk, szükségünk volt a feltöltődésre."


Titan (Autochthon Remix)

"Véletlenül akadtunk rá a rotterdami FutureLand látogatóközpontjára egy ipari területen. Beépültünk a kiránduló iskolás csoportba, és akkor találtuk ezt az oktató jelleggel felállított vízesést. Fantasztikus ötlet, hogy a lehető legkreatívabban mutatják be az egyszerű tengeri munkákat, ezért adta magát, hogy csavarjunk még egyet a látványon, hadd kapjon még egy új értelmezést."




Európai kiruccanása során Szalai Anesz és Demeter Zoltán forgatott klipet egy új dalhoz is, mely az ősszel, az Unframed Records-nál megjelenő kislemezükön kap majd helyet. Az ANEZ legközelebb szeptember 22-én, a Gólya klubban koncertezik, Facebook-esemény..



https://recorder.blog.hu/2016/09/05/premier_az_anez_europai_uti_elmenyei_harom_klipben_harom_remixre
Premier! Az ANEZ európai úti élményei három klipben, három remixre
süti beállítások módosítása