Fel a kezekkel – Irie Maffia a Budapest Parkban

2016.09.01. 10:15, rerecorder

irie_maffia.jpg

(X) Az Irie Maffia a sűrű fesztiválszezont Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban zárja szeptember 3-án, forró ütemekkel és féktelen buli hangulattal. Kezeket fel, jönnek a buliztatás bajnokai!

Az Irie Maffia talán az egyik legnépesebb hazai zenekar – összesen 12 zenész ül be minden alkalommal a turnébuszba – sokszínűségüket többek között ennek is köszönhetik. Emellett káprázatos énekesnőjük, Sena Dagadu Ghánából, MC Kemon pedig Grenadából érkezett Magyarországra – az ő zenei gyökereik, valamint Jumo Daddy és Dr. Dermot zenei ötletei és a többiek remek hangszeres tudása hozta össze azt a zenei mixet, amivel mára már a Sziget Nagyszínpadát is meghódították. Egy csipetnyi reggae, funk, pörgős hip-hop betétek és zúzós rock – szólhatna a recept, de a titok nyitja az Irie Maffiánál van.

A csapat tavaly ünnepelte első évtizedét, amelynek apropóján X című albumuk is megjelent, tavasz óta pedig Champions Tour című koncertsorozatukkal szelik az utakat. A turné nevét a zenekar legfrissebb dala, a Bajnok ihlette, mely máris az egyik legnépszerűbb koncertszámmá vált az olyan klasszikusokon túl, mint a Fever In Her Eyes, a Jah Watching vagy a tavalyi Sziget himnuszként is ismert Easy As One Two Three.

Az Irie Maffia előtt a Mongooz And The Magnet trió játszik. A piszkos blues-t, pimasz rock and rollt és funkot vegyítő csapat tavasszal jelentette meg Please Be Naked című bemutatkozó nagylemezét, a hármas tagjai pedig Pécsett ismerkedtek meg, míg maguk a tagok Írországból, Norvégiából és Magyarországról érkeztek. Búcsúztasd a nyarat az ország egyik legforróbb zenekarával.

Facebook-eseményoldal

https://recorder.blog.hu/2016/09/01/fel_a_kezekkel_irie_maffia_a_budapest_parkban_548
Fel a kezekkel – Irie Maffia a Budapest Parkban
süti beállítások módosítása