James Blake: The Colour In Anything (lemezkritika)

2016.07.07. 08:30, rerecorder

james-blake-2016-pic.jpg

James Blake sokat várt Mercury-díjas Overgrown című előző lemeze után, de szinte semmi időt nem hagyott arra felkészülni, hogy érkezik egy tizenhét számos, 76 perces album tőle. A friss LP-t élőben legközelebb szombaton hallhatjuk a Pohodán.

jamesblake_5.jpgKiadó: Polydor / Universal

Megjelenés: 2016. május

Stílus: artpop, elektrocrooner

Kulcsdal: Always

Akárhogy is, a mai, mindenféle dolgok iránti érdeklődést egyre rövidebb ideig fenntartó korban 76 perces albummal jelentkezni bátorság. A kilencvenes években ez egy közel átlagos lemezhossz volt a „még pont ráfér egy cd-re” jegyében, a hetvenes-nyolcvanas években pedig egy tisztességes dupla albumot eredményezett volna. Most viszont nagyon hosszúnak számít, ám Blake-nek bőven van mondanivalója (első két LP-je együtt volt ennyi játékidejű) és a lemez végére meg is értjük, hogy szükség volt az összes dalra – na jó, majdnem az összesre. Aztán a The Colour In Anything hosszan készült, a 2013-as, Mercury-díjas Overgrown után három év telt el, mire előzetes bejelentés nélkül, meglepetésalbumként kijött májusban – pechjére azon a hétvégén a szintén meglepetésező Radiohead azonnal ellopta a reflektorfényt róla.


JAMES BLAKE PROFILUNK 2014-ES BUDAPESTI KONCERTJE ELŐTT SZÜLETETT.

Mindegy, így legalább volt időnk elmerülni benne, és erre szükség is van, mert kifejezetten otthon (fülhallgatóval) hallgatós, lassan kibomló, hosszan érlelt hatású dalokból áll össze. De összeáll és végül igaza van a modernkori croonernek: ha már rászántuk magunkat, akkor is kell idő az ebbe a melankolikus (természetesen szívtörést feldolgozó) világba való belehelyezkedésre, de ha ez megtörtént, utána már nem szívesen lépünk ki belőle, jóleső, hogy rendesen, ráérősen körbehallgathatjuk ezeket a fajta dalokat. James Blake 2014 óta spoilerezi saját albumát, sok-sok közreműködő neve felbukkant, bbc-s rádióműsorában több, mint később kiderült, a lemezre nem került új dalát mutatta be, adott ki köztes, táncosabb EP-t (200 Press, 2014) is és persze a meglepetésalbum sem volt totál váratlan, hiszen idén már elég sok dallal felvezette a korongot. Mindezek azonban (még a közreműködők sem: Justin Vernon, Frank Ocean, Rick Rubin producer) nem sokat számítanak. A korábbinál is zongoraközpontúbb – és a már jól ismert James Blake-univerzumtól kicsiket ügyesen ellépegető – megszólalás végeredményben olyan, mintha ő készítette volna el azt a lemezt, amit Antony már rég nem. Oké, nem végig egyenletes színvonalú, de hogy Blake fejlődött dalszerzőként (szövegíróként is), továbblépett producerként és legjobb pillanataiban tényleg szuper meggyőző, arra itt rengeteg példa akad. Legközelebb pedig biztosan mosolygósabb lemezt ad majd ki. Ez most egy kötelező kör volt.

8.5/10

Dömötör Endre


a lemez: 


az I Need A Forest Fire klipje: 

https://recorder.blog.hu/2016/07/07/james_blake_the_colour_in_anything_lemezkritika
James Blake: The Colour In Anything (lemezkritika)
süti beállítások módosítása