Dombos Fest Lajkó Félix, Harcsa Veronika, a Kerekes Band és mások fellépéseivel

2016.06.27. 09:00, wordrecorder

1_2_1.jpgImmáron 16. alkalommal rendezik meg a Vajdaság legnagyobbra nőtt zenei fesztiválját, a Dombos Festet, ahol a fénnyel festett löszfalak díszletei között a folkzene nagyjai mellett idén a Kiscsillag és az Ivan & The Parazol is fellép július első hétvégéjén.

Volt egyszer egy szemétdomb a Vajdaságban, Kishegyesen, egy löszfal tövében…és volt vízió, akarat, hogy a szemétdomb helyén művészeti fesztivál szülessen. Rengeteg munkával, civil összefogással, 16 évvel ezelőtt életre hívták a Dombos Festet, amely azóta is a térség legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiválja. Ebben az évben a löszfal ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, a 100 méteres löszfalon új értelmet, új dimenziót adva a térnek, a mindennapoknak!

Mint tudjuk, adott a világ egyik legideálisabb fesztiválhelyszíne, ahová az elmúlt 15 évben eljött a magyar és már a nemzetközi zenei élet elitje is, eljött több, mint 120 000 ember kulturálódni, ismerkedni, zenét hallgatni, nyaralni, kapcsolatot, falut-hazát-nemzetet építeni.

A pár éve felvetődött „lösz vagy nem lösz” kérdést maga mögött hagyva a Dombos Fest a 15 év szellemiségét viszi tovább idén is; Lesz! Lösz! Jössz? szlogennel bemutatva a magyar kultúra érdekes, színvonalas, de Vajdaságban még nem igen látott produkcióit.

Örömteli a fesztivál zenei kínálata, a magyar folk produkciók legjobbjait is bemutatva; a Muzsikás hiteles produkciói előtt a világ is meghajolt már, Szlama László vezette Pásztorhóra, a Tisza parti Fokos tamburazenéje, Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége meg ott hat a leginkább, ahol megszületett –a bácskai tájon- évről, évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit – idén a citerás party koncertet bemutatva, de az etno korlátait tágító Kerekes Band, a nép és világzenét egyaránt magának való Buda Folk Band is itt lesz!

 A fesztivál 5 napja alatt,  a magyar jazz nagyágyúja; Dresch Mihály is bemutatkozik új vonós quartetjével, mint a tartalmas szórakozásért felelő Lovasi András Kiscsillaga, Ferenczi György Rackajame, vagy Ivan & the Parazol koncertje is említésre méltó!

Dombos Fest a hagyományoknak megfelelően az énekesnőknek is az otthona, többek között Sóti Juli, Harcsa Veronika, Petrás Mária, Csizmadia Anna hangja is élvezhető lesz az 5 nap alatt!


Dombos Fest 2016
Helyszín: Kishegyes, Hegyalja utca
Időpont: június 29-július 3.
Az esemény Facebook-eseményoldala.

https://recorder.blog.hu/2016/06/27/dombos_fest_lajko_felix_harcsa_veronika_a_kerekes_band_es_masok_fellepeseivel
Dombos Fest Lajkó Félix, Harcsa Veronika, a Kerekes Band és mások fellépéseivel
süti beállítások módosítása