„Hol kontrasztokban, hol párhuzamokban” – Holló Aurél (Amadinda)-interjú

2016.05.11. 16:00, rerecorder

letoltes_amadinda4210.jpg

(X) A Budapest Folk Fest idén május 18. és 22. között immár hetedik alkalommal teremt határtalan lehetőséget arra, hogy mindenki megtalálja a maga folkzenéjét. A sokhelyszínes eseménysorozaton olyan különleges koncertek is lesznek majd, mint az Amadinda és a Muzsikás közös fellépése.

- Az Amadinda együttesnek több deklarált célkitűzése is volt karrierje során. Hogyan érzik, maradéktalanul megvalósították ezeket az elmúlt évtizedek alatt?

- Azt hiszem, az Amadinda-repertoár egy elég sajátos, egyedi arculatot adott az együttesnek. Tehát a célkitűzéseink lenyomata valójában tetten érhető a repertoárunkban. A kezdetektől fogva a 20. századi ütőhangszeres kamarazenére fókuszáltunk, emellett sikerrel inspiráltuk a zeneszerzőket új darabok megírására – John Cage, Ligeti György és Steve Reich is komponált nekünk, róluk pedig túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mindhárman a 20. századi zenetörténet legnagyobb hatású zeneszerző egyéniségei. A nekünk született darabok egy részét egyébként ma már a világ minden táján játsszák, míg az általunk gyűjtött tradicionális zenék, a klasszikus zenei átirataink és az együttesünknek komponált saját darabjaink jelentős része „megmaradt” nekünk. Úgy gondolom, hogy nincs hiányérzetünk a célkitűzéseink megvalósítását illetően.


- Mi lehet még olyan terület, amivel kapcsolatban ezekhez hasonló új célokat tűzhetnének ki?

- Talán az elektronikus lehetőségekkel bántunk túl óvatosan – de ez a beállítottságunkból is fakad, abból a gondolkodásból, amely a manuális megoldásokat részesíti előnyben. Amúgy az a tapasztalatom, hogy az ütőhangszerek lehetőségeinek száma pusztán akusztikus értelemben a végtelennel egyenlő – ez annyit tesz, hogy egy ütőhangszerekben gondolkodó kreatív alkotó bőven talál kifejezési lehetőséget úgy is, hogy folyamatosan mellőzi az elektronikát.

letoltes_ragtime4233.jpg

- Az együttes többi tagjához hasonlóan ön is tanít a zenélés mellett. Hogyan látja, mennyire népszerűek az ütőhangszerek a tanítványok között, mennyire értik, érzik azok használatát a mai fiatalok? Változott ebben valami az elmúlt harminc évben?

- Az ütőhangszeres tanszakok iránt az alapfokú művészetoktatásban igen nagy az érdeklődés és szép számmal találunk az országban amatőr ütőhangszereseket – most elsősorban nem a dobosokra gondolok –, sőt együtteseket is. Azt hiszem, ilyen szempontból sok minden változott az elmúlt évtizedekben. Ez igen jó dolog. A professzionális muzsikusképzéssel más a helyzet – sok minden más lett ugyan a világban, mióta mi voltunk pályakezdők, de itthon nagyjából ugyanannyian választják ezt a hivatást, mint harminc éve.


- Az Amadinda még ebben a hónapban megtartja harmadik családi koncertjét. Honnan jött az ötlet ehhez az interaktív, a közönséget is bevonó programsorozathoz?

- Először 2005-ben rendeztünk egy négyrészes családi sorozatot a Zeneakadémián, igen nagy sikerrel. Az elképzelésünk az volt, hogy ne ifjúsági koncerteket, hanem több generációs programot kínáljunk a családoknak. Bejött az ötlet, később a Művészetek Völgyében és az Örkény Színházban is rendeztünk sorozatokat, most pedig a MOM Kupolatermében játsszuk a Dobpergés-koncerteket.


- Hogyan értékelik annak sikerét, milyen visszhangokat kapnak?

- Akik eljönnek, mindig nagyon élvezik az ütőhangszerek közelségét, a műsorok közvetlenségét, a koncerteket követő „hangszersimogatónak” pedig rendszerint a felnőttek sem tudnak ellenállni.

letoltes_balinez4299.jpg


- A Budapest Folk Festen a Muzsikással közösen lépnek majd fel. Milyen a két zenekar kapcsolata?

- Bár évek óta tervezgettük a közös koncertet, először tavaly áprilisban álltunk először közösen színpadra a MüPában. Azóta többször is játszottunk együtt. Nagyon baráti a viszonyunk Sipos Misiékkel, inspiráló velük zenélni: igazi parázs hangulat van a színpadon!


- Mire számíthatunk a koncerten? A Muzsikás népzenei repertoárja kap új köntöst vagy esetleg kortárs, klasszikus darabok is megszólalnak majd?

- A Muzsikás ikonikus formáció, nagyon erős repertoárral, de az Amadindának is megvan az ezzel a zenével párba állítható arca. Erre a gondolatra épül a program is: A két együttes hol kontrasztokban, hol párhuzamokban felel egymásnak, hol pedig laza szerkezetben zenél együtt. Egy kicsit tanulunk is egymástól ilyenkor – azt hiszem ez egy igen különleges produkció.


fotó:
Huszár Judit

az Amadinda hivatalos oldala
a koncert Facebook-eseményoldala
további infók a Budapest Folk Festről a Fonó oldalán

https://recorder.blog.hu/2016/05/11/_hol_kontrasztokban_hol_parhuzamokban_hollo_aurel_amadinda_-interju
„Hol kontrasztokban, hol párhuzamokban” – Holló Aurél (Amadinda)-interjú
süti beállítások módosítása