EP-premier! The Moog: The Moog

2016.04.02. 18:15, rerecorder

facebook.jpg

Hosszabb szünet után végre megérkezett a Moog új anyaga, amely egy hatszámos, sok szintivel körbeépített, fülbemászó EP, rajta a már ismert Unbound és a So You Wanna Be In Love dalokkal!

the_moog_album_cover.jpgA Moog 2012 nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, nekünk is írtak élménybeszámolót, kétszer is, karácsonykor pedig interjút is készítettünk Szabó Tamás frontemberrel (akinek akkoriban startolt Nibiru nevű projektje), aztán 2013 februárjában még egyszer visszatértek az USA-ba, hogy a B-52s-zal adjanak néhány közös koncertet, majd Magyarországon dolgoztak ennek az EP-nek az anyagán. Közben 2013-ban Szabó Csaba basszusgitáros és Dorozsmai Gergő dobos elindított egy másik formációt, a Gustave Tigert, de a Moog 2015-ben is megjárta az Egyesült Államokat, hogy néhány fesztiválon lépjenek fel. A hosszabb felvezető után csak megjelent egy friss EP, amiről Szabó Tamás frontember mesélt a Recordernek: „a most megjelent EP tulajdonképpen már két évvel ezelőtt nagyjából elkészült, de a keveréssel és a kiadó által kért idő miatt, a végeredmény csak mostanra lett megmutatható. Ezt a halogatást azért én eléggé sajnálom, de hát jobb később, mint soha. A dalok nagy része Amerikában került még rögzítésre, de bizonyos részeket itthon is hozzáraktunk. Az amerikai felvételeket részben Adam Fuller, részben pedig Josh Cobb rögzítette és végül a keverést az a Mark Needham végezte, aki a The Killers mellett az Imagine Dragons producere is volt, de néhány klasszikusabb előadóval szintén dolgozott, mint például Dolly Parton, vagy Chris Isaak. Személyesen Markkal sohasem találkoztunk, de sokat és rendszeresen skype-oltam vele a keverések kapcsán, szóval a munkafolyamat így majdnem olyan effektív lehetett, mintha egy térben lettünk volna a mixelés alatt. Az EP szerintem annak ellenére viszonylag egységesen szól, hogy stílusukat tekintve a számok eléggé eltérnek egymástól. Ez azért annak is köszönhető, hogy nem csak térben és időben volt kiterjedt a munkafolyamat, hanem az elkészülésük módszerében is különböztek. A stílus és hangvételbeli különbségek miatt erős volt bennem a félelem, hogy nem fog összeállni a kép egy kompakt egésszé, de – lehet hogy főleg a keverés miatt – szerintem nem esik szét a lemez. Korábban mindig egy helyen és egy meghatározott szoros időintervallumban rögzítettük a lemezeket, ezt a módszert ennél az EP-nél teljesen feladtuk. Ez egészben tudatos döntés volt, de talán sokkal inkább az élet hozta így. Például az I Wanna Know című számot én egyedül írtam és vettem is fel még az amerikai tartózkodásunk alatt, ami emiatt azért sokkal inkább szintiközpontúbb, mint mondjuk a klasszikusabb, korábbi számainkhoz hasonlatosabb So You Wanna Be In Love, vagy a Hey Girl. Az I Wanna Know egyébként az egyetlen szám, ami nem stúdióban került rögzítésre. A korábban már klipes számként bemutatott Unboundban is vannak olyan sávok, amik „sufnituning” eredményei, de alapvetően ennél a dalnál azért amit lehetett újra rögzítettük egy stúdióban. A hamarosan bemutatásra kerülő klipünk pedig ahhoz a Northern Lights című számhoz készült, amit Dorozsmai Gergő írt és talán egy furcsa hibridjeként felfogható a korábbi gitáros és az újabb szintis világnak. A lemez külföldi promócióját egyébként már 2015-ben elkezdtük, részben amiatt is, mert reméltük, hogy már hamarabb meg lesz a kész kiadvány. Emiatt játszottunk még októberben a New Yorki-i CMJ Music Marathon showcase fesztiválon, illetve a Culture Collide fesztivál Los Angeles-i és San Franciscó-i helyszínein is. Bár nem volt még megjelent friss lemezünk, azért egy új klipet és a kész számokat már meg tudtuk mutatni az érdeklődőknek. Szerencsénkre mind booking, mind pedig publishing fronton volt ránk érdeklődés, amit remélhetőleg most és a jövőben ki fogunk tudni majd használni.”


és akkor a cím nélküli, hatszámos szintis EP: 


az Unbound bohókás klipje: 


fotó: Molnár Alexandra

https://recorder.blog.hu/2016/04/02/ep-premier_the_moog
EP-premier! The Moog: The Moog
süti beállítások módosítása