Egyre bonyolultabb – A Kesha vs. Dr. Luke-ügy

2016.03.26. 14:00, rerecorder

kesha.jpg

Kesha Rose Sebert, vagyis Kesha 2014 októberében perelte be Lukasz Sebastian Gottwaldot, vagyis Dr. Luke-ot. A vád szerint a dalszerző-producer több mint tízéves munkakapcsolatuk alatt rendszeresen megerőszakolta és verte a magyar felmenőkkel is rendelkező énekesnőt, akinek a férfi beszólásai miatt kialakult étkezési zavarait klinikán is kezelték. Dr. Luke tagadott, majd jó hírneve megsértése miatt adott be keresetet Kesha ellen, aki szerinte csak a jelenleginél jobb lemezkiadói dealre játszik. Amúgy 2011-ben Kesha eskü alatt vallotta, hogy Dr. Luke nem bántalmazta; most azt mondja, fenyegetés hatására kellett ezt mondania. A 40. Recorder magazinban múlt héten megjelent cikk után Kesha tegnap, március 24-én jelezte rajongóinak, hogy új dalokon dolgozik.

dr-luke.jpgAz erőszak ügye csak májusban kerül bíróság elé, ám egy ítélet már tél végén felkavarta a port. Kesha azt akarta elérni, hogy a per végéig mentsék fel szerződéses kötelességei alól, azaz ne kelljen a Dr. Luke-ot foglalkoztató Sony Music számára dolgoznia. Shirley Kornreich bírónő ezt elutasította. Szerinte Keshát nem éri helyrehozhatatlan kár, ha a szerződés érvényben marad. Elhíresült mondata: „az ösztönöm azt diktálja, hogy az üzletileg racionális opció mellett döntsek.” A Sony állítólag 60 millió dollárt fektetett Kesha karrierjébe, és az, hogy profitálhassanak belőle, fontosabb, mint hogy az énekesnő úgy érzi, képtelen Dr. Luke-kal együttműködni.


Szabadságot Keshának

A Twitteren gyorsan terjedt a #FreeKesha hashtag, több sztár kiállt mellette (főleg énekesnők), Taylor Swift pedig nyilatkozat helyett 250 ezer dollárt adott (így is megkapta, hogy nem elég feminista).

ITT A SZÉGYENLISTA: NŐKKEL ERŐSZAKOSKODÓ ZENÉSZEK

Úgy tűnik, hogy szinte függetlenül attól, történt-e erőszak, PR-szempontból a Sony a rossz oldalra került. Akkor miért nem engedik Keshát zenélni? Azért, mert nincs beleszólásuk. Kesha 18 éves korában Dr. Luke Kasz Money nevű cégéhez szerződött; majd több áttételen keresztül, anélkül, hogy beleszólása lett volna, a szintén Dr. Luke által vezetett Kemosabe Records-hoz került. Ez ugyan a Sony egyik labelje, még sincs közvetlen kapcsolatuk Keshával. A Billboard szerint, ha a Sony nyomást gyakorolna Dr. Luke-ra, hogy bontsa fel a szerződést, akkor a producer beperelhetné a majort.

TALÁLKOZUNK A BÍRÓSÁGON - CSALÓK ÉS MEGCSALÓK A SHOWBIZNISZBEN

Még ha 2017 elején lejáró Sony-Kemosabe szerződést nem is hosszabbítják meg, az énekesnő akkor is Dr. Luke-nak fog tartozni négy albummal. A Billboard valószínűnek tartja, hogy elválnak a felek, mert Dr. Luke ugyan minden idők legsikeresebb dalszerző-producerei közé tartozik (producerként csak mentora, Max Martin, no meg a most márciusban elhunyt George Martin előzi meg amerikai No. 1 slágerekben), kiadóvezetőként Kesha volt az egyetlen nagy dobása.

Miért nem tesz ki valamit a netre?

Ahhoz képest, hogy Kesha egy időben mindenhol ott volt, a per kezdete óta nem adott ki új zenét. És bár most mindenki Adele-re és Rihannára mutogat, hogy lám, mégsem kell egyfolytában jelen lenni, azért a másfél éve majdnem teljesen hallgató Kesha karrierje komoly veszélyben van. Ráadásul önbeteljesítő jóslat lehet, ha elterjed, hogy leáldozott neki: akkor senki nem tesz bele pénzt többé.

kesha-luke.jpg


De annyian adnak ki mixtape-eket, szivárogtatnak a kiadó akarata ellenére, vagy vesznek fel új nevet – mondhatnánk. A Verge-nek nyilatkozó jogász szerint az ilyesféle viselkedéseket nagyon eltérően szabályozzák a szerződések. Egy befutott előadó jóval többet tud elérni (például csinálhat mellékprojektet ás kiadónál), mint egy kezdő, mint amilyen Kesha volt szerződése aláírásakor. A Song Machine-ben egy tapasztalt menedzser azt mondja erről: „még annál is rosszabb, mint amit Lou Perlman íratott alá a Backstreet Boysszal”. (A fiúcsapat bíróságra ment, mert rettentő keveset kerestek, riválisuk, a szintén a hírhedt menedzser által futtatott *NSYNC úgyszintén.) Vagyis komoly kockázata lehetne, ha Kesha a kiadó ellenében megjelentetne valamit, és perében is ártana magának, ha úgy lehetne beállítani, mint aki semmibe veszi a szerződését.


Az urak: a férfiak és producerek

Kesha ügye egyrészt felhívta a figyelmet a zeneipart jellemző férfiuralomra, ami külön cikksorozat tárgya lehetne. Másrészt arra, hogy milyen nagy hatalmuk lett a slágergyáros dalszerző-producereknek a színfalak mögött. Max Martin, Dr. Luke, Timbaland, Pharrell és néhány társuk már a nagyobb nyilvánosság számára is ismert. Fontosabbak a kiadóknak, mint az előadók. „Minden olyan, mint az ötvenes években – csak szteroidon” – mondta a Financial Times-nak egy zeneipari bennfentes. Többek között azért, mert a csökkenő bevételek korában a slágerek, és az ezeket nagy megbízhatósággal, hosszabb távon is szállítani képes szakemberek még a korábbinál is fontosabbak lettek és kevesebb van belőlük, mint például énekesből – legyenek azok bármilyen kiváló hangúak, tehetségesek és csinosak.

Rónai András

Mit is mondhatnánk? C'mon, Kesha!

 

https://recorder.blog.hu/2016/03/26/egyre_bonyolultabb_a_kesha_vs_dr_luke-ugy
Egyre bonyolultabb – A Kesha vs. Dr. Luke-ügy
süti beállítások módosítása