„Az ésszerűségnek semmi köze a művészethez” – Karl Hyde (Underworld)-interjú

2016.03.19. 13:54, rerecorder

underworld_carolineint_photo_gal_photo_1104500995.jpg

Hihetetlen, de a brit techno-úttörő Underworld gyökerei már több mint harmincöt évre nyúlnak vissza. Most, hogy a páros újra kiadta műfajdefiniáló kilencvenes évekbeli kulcslemezeit és némi „haragszomrád” után a meglepő című és hangzású Barbara Barbara, we face a shining future lemezzel visszatért a héten, az 59 éves (egy újabb hihetetlen adat!) énekes-gitáros, Karl Hyde a Recordernek is nyilatkozott – Londonban. A 39. Recorder magazinban megjelent interjú bővített változata.

- Az elmúlt két évben újra kiadták két klasszikus albumukat (az 1993-as dubnobasswithmyheadmant és az 1996-os Second Toughest In The Infants-ot). Mit jelentenek ezek a lemezek az ön számára?

underworld_dubnobasswithmyheadman.jpg- Semmi kétség, az a kettő számomra a legfontosabb! Amikor ezeket készítettük, főleg az 1993-as lemezt, még fogalmunk sem volt róla, hogy kik vagyunk, egyszerűen csak kísérleteztünk, zenélgettünk és a dalokat Rick (Smith, a zenekar szintis-programozó másik alaptagja – a szerk.) albumokká formálta. Sőt, a dubnobass készítése közben még csak az sem állt szándékunkban, hogy zenekarként működjünk és egy egész nagylemezt összehozzunk, pusztán 12”-eket akartunk megjelentetni. Korábban sosem akartam újra kiadni semmit, de aztán, ahogyan pár éve meghallgattam, a dubnobass segített visszaemlékezni annak az időszaknak a mentalitására, arra, ahogyan akkoriban megnyitottuk kreatív csatornáinkat. Ezzel a két visszatekintéssel ráeszméltünk, hogy mi tényleg valami különlegest hagytunk magunk mögött. És arra is, hogy a pályánk különlegesen kezdődött, de idővel kezdett unalmassá válni, és ez a felismerés katalizátorként hatott arra, hogy újra megtaláljuk azt a hangot, amin most megszólalunk.


- Miért érezte fontosnak, hogy az újrakiadás mellett eljátsszák a teljes
dubnobasswithmyheadmant az elejétől a végéig?

- A húszéves jubileum jó apropónak tűnt, egy most vagy soha alkalomnak. És szinte kísérletként tekintettünk rá: pontosan úgy eljátszani a számokat, mint ahogyan a lemezen szerepelnek. Még sohasem csináltunk ilyet korábban, ránk mindig is az improvizáció volt jellemző. Ez olyan kihívás volt, amibe szívesen fejest ugrottunk. Arra viszont – és ezt őszintén mondom – nem számítottunk, hogy turnéra kell vinni a műsort, mert olyan népszerű lesz, hogy minden előadásra elfogy az összes jegy.


- Az említett klasszikusok után, már a sajátos Underworld-megszólalással érkeztek a további albumok, ám ezeken idővel kevesebb lett a kiszámíthatatlan pillanat.

underworld-300x297.jpg- Kevesebb ilyen momentum lett volna? Egyszerűen azért, mert felfedeztünk egy formulát, mert Underworlddé váltunk. Az első két lemez idején még kicsik voltunk, nem igazán számított, hogy mit csinálunk. Úgy hiszem, hogy minél személyesebb a zene, annál univerzálisabb is, és pont emiatt sokkal izgalmasabb az emberek számára. Viszont ahogyan egyre nagyobb lett a nevünk és egyre többet turnéztunk, úgy egyre nagyobb tétje lett annak, amit csinálunk. Kevesebb időnk lett arra, hogy a stúdióban kísérletezzünk, mivel a következő lemeznek már menetrendszerűen kellett készülnie. Biznisz lett belőlünk, és én ezt utálom. Ám ha eljön az a pont, hogy már családod és alkalmazottaid vannak, akkor hirtelen ésszerűnek kell lenned. Azonban az ésszerűségnek semmi köze a művészethez, a kreativitáshoz.


- Többször is dolgoztak Danny Boyle-lal (
Trainspotting, Sunshine, a 2012-es londoni olimpia megnyitójának zenéje) és más filmrendezőkkel is. Miért izgatta önöket az alkalmazott zene?

- Mert azokat sokkal könnyebb elkészíteni, mint egy albumot! (nevet) A képek elmondják, hogy mit kell velük csinálni, aztán meg ott a rendező is, aki szintén elmondja, hogy mit akar. Csak össze kell húzni a megfelelő pontokat. Adottak a dialógusok és az is, hogy milyen érzelmeket fejtenek ki a képek, az én munkám pedig csak annyi, hogy támogassam, megerősítsem ezeket. Persze az is igaz, hogy alá kell támasztani a rendező elképzelését is. Szóval egy saját album sokkal szabadabb kezet ad, viszont az is igaz, hogy ott be kell menned egy üres szobába, ahonnan segítség és a filmnél meglévő manók nélkül, egy teljes anyaggal kell kijönnöd. Az új lemeznél különben mindez eléggé könnyen ment, mivel önkontroll nélkül dolgoztunk és felvettük, akármi is történt.


- Az új lemezüket egy új Underworld-korszak kezdeteként jellemzik. Elmondaná, hogy ezúttal mi motiválta, inspirálta önöket és mitől lett ez egy új korszak?

underworld_banner.jpg- Az egész a dubnobasswithmyheadmanes visszatekintéssel kezdődött, és az a kulcsa, hogy újra elkezdtem szeretni a Rickkel dolgozni. A legutolsó lemez (a 2010-es Barking) óta mindketten eltérő projekteken, különféle emberekkel dolgoztunk (Hyde például Brian Enóval két lemezt is kiadott – a szerk.), de rájöttem, hogy hiányzik a Rickkel való közös munka. Újra felfedeztük a barátságunkat, ami megfakult az évek folyamán. Elfogadtuk, hogy különbözőek vagyunk, és ezek a különbségek tesznek minket egyedivé, ezeknek a tulajdonságoknak az összekeveréséből született valami rendkívüli. Rá akartunk jönni arra, hogy mi lenne, ha elfeledkeznénk az Underworldről és úgy mennénk be a stúdióba, mint két srác, aki csak kísérletezgetni akar. Amúgy pontosan így kezdődött dubnobasswithmyheadman is.


- Már több mint három évtizede dolgozik együtt Rick Smith-szel. Hogyan formálódott a munkaviszonyuk az évek folyamán és mi az önök közt létrejövő kémia titka?

- (a chemistry szó hallatán elneveti magát) A titok, hogy marha akaratosak vagyunk és soha nem adjuk fel. Amikor más zenekarokat látok feloszlani, azt pazarlásnak és szégyenletesnek érzem, mert ami a legtöbbször egy zenekart különlegessé tesz, az a benne lévő különböző emberek kombinációja. Azonban sokszor ezek a különbözőséget viszik külön utakra az embereket, miközben korábban pont ez a kombináció tette őket egyedivé. Mi már az elején eldöntöttük, hogy akkor sem oszlunk fel, ha már egyáltalán nem bírjuk egymást elviselni, és hát én együtt dolgozom egy nagyon akaratos wales-i úriemberrel, aki nem adja fel és nem mond le rólam se. A múltban mindig előfordult a kapcsolatunkban afféle fent és lent állapot, de mindig tudtuk, hogy amit együtt csinálunk az jó, és büszkék voltunk rá. Mostanában meg az történt, hogy megtanultuk, hogyan legyünk boldogok együtt. Amikor sokáig dolgozol külön valakitől, akkor rájössz, hogy miért is fontos az a másik személy.


interjú:
 Csonka Mátyás


ízelítő a lemezből: 

https://recorder.blog.hu/2016/03/19/_az_esszerusegnek_semmi_koze_a_muveszethez_karl_hyde_underworld_-interju
„Az ésszerűségnek semmi köze a művészethez” – Karl Hyde (Underworld)-interjú
süti beállítások módosítása