A Lush megmutatja, hogy lehet ezt az újraalakulás dolgot jól is csinálni

2016.02.22. 11:05, subrecorder

lushre-compressed.jpg

Már tavaly szeptemberben kiderült, hogy a 90-es évek egyik legjobb, bár elismertségben talán a már sorban visszatért nagy úttörők (My Bloody Valentine, Slowdive, Ride) mögé sorolt brit shoegaze-dreampop zenekara, a Lush 2016-ban újra összeáll egy turné erejéig. Azóta viszont egyre több hír érkezik egy új lemezről is, aminek megerősítésére egy négyszámos friss EP-t már biztosan kapunk. Erről máris hallgatható az első dal és még klip is készült hozzá.

A Lush idei újraalakulásán a négy alaptagból sajnos csak három lehet majd ott a színpadon és a stúdióban, 1996-os - bár csak 1998-ban bejelentett - feloszlásuk oka ugyanis a dobos Chris Acland öngyilkossága volt. A japán-magyar felmenőkkel rendelkező Miki Berenyi énekes-gitáros, Emma Anderson gitáros-énekes és Phil King basszusgitáros ekkor úgy érezte, nincs értelme folytatni a zenekart, pedig olyan sorozatban voltak, amelyet igen nehéz lehetett otthagyni. Scar című 1989-es első mini-albumukat három jobbnál jobb anyag követte (Spooky - 1992, Split - 1994, Lovelife - 1996), amelyekkel - stilisztikailag a shoegaze-dreampop-altpop kötélen egyensúlyozva - a korszak telített színterén is az élvonalba jutottak.

Tavaly év végén a Lush eddigi kiadványai már megkapták a nekik járó tiszteletet a 4AD kiadótól, amikor egyrészt újra megjelent a Ciao! nevű 2001-es válogatásuk, valamint Chorus címen egy ötlemezes antológiába sűrítve a teljes diszkográfiájuk. Berenyi azonban többször elhintette, hogy új dalokon is dolgoznak és szeretnének egy teljes nagylemezt kiadni a koncertek mellé, ebből egyelőre egy EP fog megvalósulni, amely április 15-én jelenik meg hivatalosan, a zenekar saját kiadásában. A Blind Spoton, ahogy az élő fellépéseken is, Acland régi barátja, Justin Welch (Spitfire, Elastica) ül be a dobok mögé, az első dal, az Out Of Control pedig már itt is van, hozzá illően álmodozós hangulatú videóval. Mintha el sem telt volna az a húsz év! Lejjebb megmutatjuk az EP számlistáját és borítóját is, a dal hallgatása közben pedig lehet reménykedni, hogy fellép a zenekar valahol a közelben.


A Lush első új dala 1996 óta, az Out Of Control:


a Blind Spot számlistája:

01 Out of Control
02 Lost Boy
03 Burnham Beaches
04 Rosebud


és a borító:

lush_blind_spot_ep_2.jpg

Címkék: lush
https://recorder.blog.hu/2016/02/22/a_lush_megmutatja_hogy_lehet_ezt_az_ujraalakulas_dolgot_jol_is_csinalni
A Lush megmutatja, hogy lehet ezt az újraalakulás dolgot jól is csinálni
süti beállítások módosítása