Erre dobog a láb - a disco clubok tavalyi kedvencei

2016.02.15. 19:05, Frontrecorder

soultrain.jpg

Az utóbbi néhány évben, a pop- és rockkoncertek "árnyékában" egyre látványosabban nő a népszerűsége a disco cluboknak, vagyis azoknak az éjszakai szórakozóhelyeknek, ahol kifejezetten napjaink tánczenéje - elsősorban R&B, soul és funk - szól hanglemezekről. Amit ezekben a "discotékákban" a zenefelelősök, a disc jockey-k játszanak, újabban kezdik egyszerűen csak úgy emlegetni, "disco" - mi pedig itt bemutatjuk, melyek voltak a tavalyi év, azaz 1972 legnagyobb discotéka-slágerei. Ha pedig kitáncoltad magad, nézd meg a Bakelit című új zenés tévésorozat első részét az HBO-nál akár itt és most.

The Jimmy Castor Bunch: It's Just Begun

Kezdjük hát a táncra csábító felvételek sorát a szédült New York-i szaxofonos bandájának nagy slágerével. Jimmy Castor brancsa tavaly sikeresen ősemberbarlanggá változtatta a disco clubokat, de második nagylemezük címadó dalában is van valami lehengerlően kőkorszaki.


Chakachas: Jungle Fever

De maradjunk még a törzsi ritmusoknál, irány a dzsungel! Nincs olyan ember, aki a Belgiumban élő latin-amerikai zenészekből verbuvált együttes erotikával hevített felvételétől ne jönne lázba a táncparketten!. 


A DISZKÓ ÉS DROGOK KAPCSOLATÁRÓL ERRE ÍRTUNK.


Stevie Wonder: Superstition

És ha már vérforraló zene, jöjjön egy kis szuper tüzes boogie, az egyedülálló soulcsillag listavezető dala, amitől a Soul Train műsor táncoló közönsége is szinte önkívületbe esett - nem csoda!


Detroit Emeralds: Feel The Need

Amikor pedig felforrósodik a hangulat, beindulnak a hormonok és a disco clubban kezdetét veszi a párválasztás izgalmas játéka. Az arkansasi énekegyüttes slágere remekül adja vissza azt a felfokozott bizsergető érzést, amit a táncpartnerünk becserkészése gerjeszt.


The Intruders: (Win, Place Or Show) She's A Winner

És ha szerencsénk van, eljön az a mágikus pillanat, amikor megtaláljuk a tökéletes táncpartnert, és a fejünk búbjától a lábunk hegyéig érezzük, ő a nyerő. Akárcsak ez a dal a veterán philadelphiai énekegyüttestől, a Philly soul meghatározó előfutáraitól.


The Trammps: Zing Went The Strings Of My Heart

Na és amikor ez a valaki a szívünk húrjait megpengeti, az legalább olyan euforikus, mint ennek a harmincas évek derekán született revüdalnak a feldolgozása. Elragadtatott ének, szárnyaló vonósbetét, feszesen stabil dobalap, erőteljes basszus, pattogó gitár és az egészet átható mámorító hangulat -  ha a disco clubokban népszerű zenének lehet sikerformulája, ez a philadelhiai zenekar itt megalkotta.


Jerry Butler: One Night Affair

Ha pedig a zene egymáshoz vonz két embert, és a vágyak visszafoghatatlanul elszabadulnak, a "testek tánca" a disco clubon kívül is folytatódik... bár nem minden egy éjszakás kaland felejthetetlen,  ez a Philly soul-gyöngyszem a veterán chicagói énekestől viszont kétségtelenül az.


Eddie Kendricks: Girl You Need A Change Of Mind

A románc révbe kormányozásához persze szavak is kellenek. Na de hogyan udvarol ma egy felvilágosult férfi? Valahogy úgy, ahogyan a Temptations egyik alapító énekese, a '71 óta szólópályát járó Eddie Kendricks fűzi kiszemeltjét a női emancipációt éltető "dumájával".


The Fatback Band: Let's Do It Again

Most pedig irány újra a táncparkett, bármikor visszahúz oda buja funky ritmusával a New York-i zenekar bemutatkozó albumának címadó dala.


Manu Dibango: Soul Makossa

Ugyan a disco clubokban a disc jockey-k elsősorban fekete-, illetve latin-amerikai előadók lemezeit pörgetik, 1972-ben egy afrikai zenész felvétele durrant a legnagyobbat New York táncos szórakozóhelyein, mégpedig a kameruni szaxofonos, Manu Dibango révület közeli állapotba sulykoló afrofunk-szerzeménye, a Soul Makossa. A dal azután kezdte meg diadalmenetét, hogy Dave Mancuso, a máris legendás Loft partik házigazdája játszani kezdte, majd az ő nyomán műsorra tűzték a helyi rádiók. Így aztán megugrott a kereslet iránta, ám mivel az eredeti felvétel lemezpéldányait gyorsan elkapkodták, a szükségletet feldolgozások igyekeztek kielégíteni, minek eredményeként vagy két tucat Soul Makossa-változat keringett a lemezboltokban  - de mint tudjuk, az eredeti az igazi. Fogalmunk sincs, mit jelent a refrén, de nagyon érzékien hangzik, mindenki együtt: "mamakó, mamasza, mako-makossza"!




De hogy friss disco club-favorittal is szolgáljunk, íme a Billboard R&B kislemezlista jelenlegi első helyezettje, az O'Jays együttes Love Train című dala:


NAGYON VELŐS DISZKÓTÖRTÉNET.

https://recorder.blog.hu/2016/02/15/erre_dobog_a_lab_a_disco_clubok_tavalyi_kedvencei
Erre dobog a láb - a disco clubok tavalyi kedvencei
süti beállítások módosítása