"Azt a palacsintát még megeszed?!" - Egy buszban a Csaknekedkislány zenekarral (turnégaléria)

2016.01.18. 18:07, rerecorder

img_9621.jpg

A Csaknekedkislány tánczenekar tavaly év végén adta ki bemutatkozó albumát, a remek dalokkal teli Na Ná Ba Bám című lemezt, és a frontemberi pozícióban Csepella Olivérrel, a Nyugat+Zombik írós-élőhalottas képregény alkotójával múlt hétvégén, január 16-án Pécsen léptek fel. A Recorder meg elkísérte őket, úgy, hogy nemcsak a koncertet dokumentáltuk, de az oda- és hazavezető utat is. Egyállomásos turnégaléria következik - (gifen is) fantasztikusan mozgó férfiakkal. 

Mint azt a Recorder fotósa is megerősítette, a Csaknekedkislánnyal egy vidéki koncert már csak azért is jó, mert az induláskor elkezdődik a buli és az egész olyan hangulatú, mint egy kirándulás, de most az olvasók is bepillanthatnak a bepakolás-odaút-kipakolás-beállás-vacsora-koncertre készülés-koncert-visszapakolás-hazaút, azaz a 'budapesti zenekar az ország valamely pontján fellép'-eseménysorba, ami ebben az esetben múlt szombaton, a pécsi Nappali nevű helyen ért célt (Pécsen meg egy héttel korábban egy remek hangulatú kezdeményezés zajlott, a Made In Pécs nevű rendezvény, aminek keretében a város majdnem - leghíresebbeket leszámítva - összes zenekara, azaz nagyjából kilencven előadó adott egyetlen napon, öt helyszínen rövid koncerteket - ezen is ott járt a Recorder és nagyon élveztük, amit láttunk).

A rövid múlt hétvégi kiruccanásról a Csaknekedkislány dobosa, Fatér Ambrus mesélt nekünk: „Pécs csodás hely! Az István Pincében jó vacsorát, a Nappaliban jó sört adnak. Azt mondjuk a koncert végére sem sikerült megemésztenünk, hogy ötnél többen eljöttek az eseményre. Ezt Olivér a következőképpen kommentálta: „Furcsa, hogy ennyien eljöttetek! Köszönjük!” Ja, és még egy dolog: a Nappaliban szuper volt a hangosítás, amiért külön pont jár!”


most pedig jöjjenek a képek, blokkokba rendezve, íme a készülődés és az odaút: 

img_9594.jpg

img_9596.jpg

img_9599.jpg

img_9601.jpg

img_9608.jpg


a megérkezés, soundcheck, városnézés, vacsora időszaka: 

img_9616.jpg

img_9619.jpg

img_9624.jpg

img_9627.jpg

img_9657.jpg

img_9661.jpg

img_9665.jpg

img_9666.jpg


maga a koncert: 

img_9669.jpg

img_9672.jpg

img_9678.jpg

img_9679.jpg

img_9693.jpg

img_9700.jpg

img_9702.jpg

img_9707.jpg

img_9779.jpg

img_9814.jpg

img_9837.jpg

img_9852.jpg

img_9931.jpg

img_9940.jpg


gifeken a tagok és csodás színpadi jelenlétük: oliver.gif

nagydavid.gif

david_k.gif

ambrus.gif

csnkhajolas.gif

és a koncert utáni időszak, hazaút: 

img_9989.jpg

img_9996.jpg

img_9999.jpg

img_0006.jpg

img_0011.jpg

img_0017.jpg

fotók: Komróczki Diána


a Csaknekedkislány 2015 novemberében kijött remek bemutatkozó nagylemeze: 


a lemezhez, a Tihany című dalhoz készült elsőosztályú klip: 


a KERET által készített werkvideó: 


Csaknekedkislány Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/01/18/azt_a_palacsintat_meg_megeszed_egy_buszban_a_csaknekedkislannyal_turnegaleria
"Azt a palacsintát még megeszed?!" - Egy buszban a Csaknekedkislány zenekarral (turnégaléria)
süti beállítások módosítása