All I Want For Christmas – Kedvenc karácsonyi ajándékként kapott zenéink

2015.12.24. 17:09, rerecorder

jul3_176557798.jpg

Ha Karácsony, akkor ajándékok is, és bár tényleg nem ez a legfontosabb, viszont, ha már ajándékok, akkor nekünk bizony a lemezek (és más, zenéhez kötődő meglepetések) állnak a legközelebb a szívünkhöz. Stábunk kedvenc karácsonyi zenei ajándékai következnek, ezzel kívánunk Boldog karácsonyt minden kedves zenerajongó olvasónknak!

Biczó Andrea

Egyszer, úgy tizennégy évesen a bátyámtól – részéről felelőtlenül – azt kaptam karácsonyra, hogy elvisz valahova. Bárhová, én döntöm el. Én ezt szépen el is raktároztam magamban, hogy aztán a következő nyáron elvitessem magam a Sportszigetre egy jó Tankcsapda-koncertre. A szüleink csak együtt engedtek el minket, de úgy a Stadionok környékén a tesóm azt mondta, a háta közepére se kívánja a Tankcsapdát, szóval menjek csak be nyugodtan és majd 10-kor összeszed a bejáratnál. Az egyetlen szomorú dolog ebben az volt, hogy hazafelé menet le kellett vágni a karszalagomat, mert otthon túl feltűnő lett volna, hogy neki miért nincs. Egy másik alkalommal a barátnőimtől egy Robbie Williams cd-t kaptam Britney Spears-borítóval. De ha már karácsonyi ajándék, a legjobb ez volt: nagyjából kilenc éves lehettem, 90-es évek legvége volt és tombolt a Furby-láz. Nyilván én is felszálltam a vonatra, és minden vágyam volt egy ilyen kis dumáló műgörény, anyukám pedig úgy döntött, meglep vele. Egyébként egy egészen egyedi, foltos darabot választott, király, kék punkséróval. A boltban megkérdezték, hogy beletegyék-e az elemet, ő pedig bőszen helyeselt, mondván ő úgysem ért hozzá. Ez azonban következményekkel járt: hazafelé szegény Furby felébredt a metrón, és édesanyám szatyrából kezdte üvöltözni, hogy „MAMA! MAMA!” Kínos pillantások kereszttüzében sikerült hazaszállítania a Furbymet, akit karácsonyig a pincében rejtett el. Amikor 24-én aztán kibontottam és „felkeltettem”, az első dolga az volt, hogy egy kurvanagyot tüsszentett és közölte, hogy beteg. Kiderült, hogy a Furby megfázott a pincében. 


Csada Gergely

Kaptam ugyan lemezeket, cd-ket az elmúlt bő húsz évben, de szerintem a legmaradandóbb zenéhez kapcsolódó ajándékom mégis inkább a könyvek közül kerül ki, amelyekből szerencsére szintén jutott több is. Ha egyet kell választanom, akkor a Cartaphilus sorozatában megjelent Please Kill Me lesz az. A punkot annak igazi születésétől, tehát nem 76-77 Londonjától, hanem még korábban, egészen a Detroithoz kötődő protopunk bandáktól (MC5, Stooges), és a hetvenes évek közepének New York-i undergroundjától elmesélő könyv tele van jobbnál jobb sztorikkal. A fordítás is jól sikerült, így elég hitelesek maradtak az elbeszélők, merthogy ugye a könyv végig oral history, azaz a korszakot aktívan megélt (vagy épp alakító) embereket idézi az első oldaltól az utolsóig, főképp a nagyközönség által nem ismert, háttérben megbújó, de az események sűrűjében végig ott lévő underground figurákat. Nem csoda, hogy amint megkaptam, nekiugrottam, és ha jól rémlik 26-a estéjére már ki is végeztem a könyvet, de azóta is folyton belelapozok, mert megkerülhetetlen alapműről van szó, rengeteg információval. (Futottak még: Gonda János: Jazzvilág; Jávorszky Béla Szilárd-Sebők János: A rock története I-II.) 


Dömötör Endre

Nyilván tisztában vagyok vele, hogy tízezresnél nagyobb gyűjteménnyel a hátam mögött egy kín nekem lemezt ajándékozni, úgyhogy pláne boldog vagyok, ha ilyesmit kapok. 2010-ben az öcsém a Discogs-ot hívta segítségül és szerzett be vinylen olyan lemezeket, amik még nagyon hiányoztak a polcomról az adott zenekarok életműveiből – The Smiths: Meat Is Murder, The Jam: Sound Affects, The Pogues: Red Roses For Me. Boldogság volt a köbön


Elekes Roland

A Blurtől a cím nélküli 1997-es lemez vinylen. Elég sok karácsonyra kapott lemez közel áll a szívemhez, pláne, hogy magamat is előszeretettel ajándékozom meg ilyenkor mindenféle hanghordozóval. A Blur cím nélküli lemezét viszont nem saját magamtól kaptam! Már az 1997-es megjelenéskor is futva szaladtam a boltba a kazettáért, nyilván nagy boldogsággal töltött el, hogy vinylen is az enyém lett ez a nagyszerű album. 


Fábián Titusz

1985 karácsonyára két lemezt is kaptam, az ex-Edda gitáros Slamó szólóalbumát és a Pataky-féle új Edda visszatérő lemezét. Nagyon örültem nekik. Tényleg már csak akkor lettem volna boldogabb, ha a klasszikus Edda együtt marad és az új lemezük kerül a fa alá. 


Forrai Krisztián

A legkedvesebb ilyen karácsonyi ajándék nem egy lemez, hanem a teljes Pixies-életmű cd-n, amivel az akkori csajom lepett meg. Az évben viszont nem vagyok biztos, ’96 vagy ’97 lehetett. Addig rongyosra hallgatott kazettán voltak csak meg a Pixies-ek, és mivel nekem ők voltak akkoriban az összes zenekar közül a legfontosabb, nem is kaphattam volna többet. 


Kálmán Attila

Az Animal Collective-től a Strawberry Jam vinylen, amikor még nem csak hogy érdekelt bárkit az AnCo, hanem a legnagyobb WOW volt. 


Lékó Tamás

Magamat ajándékoztam meg pár éve a bécsi Saturnban a Velvet Underground banános lemezével. Nagy becsben van tartva! 


Mika László

Pár évvel ezelőtt egyszerre kaptam meg a Les Rita Mitsouko-féle The No Comprendót és a címnélküli, első B-52’s lemezt. Mindkettőt piacról szerezték be, darabját 300 forintért. 


Németh Róbert

Beatles a Spotifyon


Rónai András

Senki nem mer nekem lemezt venni karácsonyra, viszont én szoktam ajándékozni. 2007-ben megvettem a feleségemnek Robert Plant és Alison Krauss lemezét, és azóta is hallgatja, sőt, én sem untam meg, úgyhogy minden szempontból ez volt a legjobb. 



Szabó Benedek

Offspring: Conspiracy Of One a nagynénémtől kaptam 2000 karácsonyán, ha ez nincs, talán nem is leszek gitáros. 

Címkék: lemez karácsony
https://recorder.blog.hu/2015/12/24/all_i_want_for_christmas_kedvenc_karacsonyi_ajandekba_kapott_zeneink
All I Want For Christmas – Kedvenc karácsonyi ajándékként kapott zenéink
süti beállítások módosítása