Peter Hook milliókra perli a New Ordert

2015.12.01. 11:01, subrecorder

c74d0df3.jpg

Gyakorlatilag minden hónapban írhatnánk valamilyen hírt, ami arról szól, hogy a Joy Division/New Order volt basszusgitárosa, Peter Hook és a zenekar jelenlegi tagjai mennyire utálják egymást, ilyen messze, mint most, viszont még nem fajult az ügy. Hook több millió fontra perli egykori zenésztársait.

Amikor 1992-ben szétesett a Factory Records (a kiadó, amely a Joy Division-os idők kezdete óta otthona volt a New Order tagjainak), Peter Hook, Bernard Sumner, Stephen Morris és Gillian Gilbert létrehozták a Vitalturn nevű céget, mely kizárólagos joggal rendelkezett a zenekar bevételei felett. Mind a négyen 25-25%-ot kaptak részesedésként, és mindenki boldog is volt, egészen 2007-ig, amikor is Hook elhagyta a New Ordert, Sumnerrel való folyamatos vitázásainak eredményeképpen. Hook még ezután is megtarthatta a 25%-át, amikor viszont 2011-ben a zenekar újraalakult, a maradék három eredeti tag bejegyzett egy új vállalatot (New Order Ltd.), ami gyakorlatilag átvette a Vitalturn szerepét. Hook ügyvédje szerint pedig ebből már a volt basszusgitárost előre megfontolt szándékkal szinte teljesen kihagyták, jelenleg 1,25% részesedése van a bevételekből, miközben állításuk szerint ennek legalább a tízszerese, 12.5% járna neki. "Olyan ez, mintha George Harrison és Ringo Starr összeült és eldöntötte volna, hogy kizárják Paul McCartney-t a Beatles részvényesei közül, ráadásul Yoko Onónak sem szólnak róla" - példálózott a jogi képviselő.


ÚJ LEMEZÜK KAPCSÁN OKTÓBERBEN VÉGIGVETTÜK A TELJES NEW ORDER ÉLETMŰVET.

Érdemes megjegyezni, hogy a kérdéses bevételek csak a New Order 2011-es, már Hook nélküli újraalakulása utánról szólnak, az előző anyagok jogai után ugyanúgy kapja az eredeti 25%-át, ő és ügyvédje állítása szerint viszont így is mintegy 2,3 millió fonttól fosztották meg Sumnerék. Az ügyet vezető bíró helyt is adott a pernek, a felek a bíróságon találkoznak legközelebb. Azóta pedig mindkét oldal nyilatkozatokat adott ki, melyben leírják, hogy milyen szomorúak is az egész miatt. Miközben egyébként a New Order idén kiadta első új dalokat tartalmazó albumát 2005 óta, addig a basszusgitáros Peter Hook & The Light néven tovább folytatja turnéit, melyeken New Order slágereken kívül gyakran teljes egészében eljátssza mindkét Joy Division-lemezt is. Jövő januárban például Pozsonyban is.

 

https://recorder.blog.hu/2015/12/01/peter_hook_milliokra_perli_a_new_ordert
Peter Hook milliókra perli a New Ordert
süti beállítások módosítása