Klippremier! Törzs: Ketten

2015.10.21. 10:00, rerecorder

05_13.jpg

A debütáló minialbumát idén márciusban kiadott Törzs trió lényegében a Carbovaris háromnegyedeként folytatta a zenélést és vitte el dalait egy Foals ihlette, általuk csak new-gaze-esnek nevezett himnikus gitárzene felé. Alig fél évvel a bemutatkozás után itt egy újabb dal, amihez klip is készült, mégpedig a természetkedvelő együttestől cseppet sem meglepő módon természetközeli videó. A lovak szerelmesei imádni fogják ezt a gyönyörűen fényképezett anyagot.

A Törzs itthon szokatlan, de szimpatikus módon közelít sok mindenhez, például nem Facebook-oldaluk van, hanem Facebook-közösségi csoportjuk, ahova a rajongók is egyenrangú félként posztolhatnak, aztán a rurális örömök rajongóiként erdőben adnak koncertet, vagy mint most, olyan videóval jelentkeznek, amiben a zenekartagok nem, csak nagyon szép lovak szerepelnek. Az év eleji Magasra fel minialbum (magyarradaros bemutatkozásuk itt olvasható) óta új dalokon dolgozó zenekar most nemcsak Ketten című emelkedett szerzeményét mutatja be, de emlékezetes videóval is jelentkezik, ezekről meséltek a trió tagjai. 

Lehoczky Zsombor dobos: „a Ketten egy önálló szám, és nagyon érdekes volt látni, ahogy egyszer csak elkezdett önállóan működni. Minden egyetlen gondolatból indult, ami a szövegben is mindenütt jelen van: tőled többnek érzem magam, és a hibáidat is jobban szeretem annál, mintsem hogy meg akarnék válni tőlük. Ez egy elég komoly érzés, szerintem megérdemel egy számot, és nagyon boldognak érezheti magát bárki, aki ráismer magára ebben; mégis azt érzem, hogy ami ebből a számból lett végül, az már messze van ettől, mégpedig azért, mert messze maga mögött hagyta ezt az egyszerű gondolatot. Egy kész kompozíció lett belőle, ráadásul magától, nem is mi terveztük meg. Olyan, mintha a zene tudná, mit akar mondani a szöveg, és ezért segítene megteremteni a hangulatot és átadni a jelentést egy leírhatatlan módon. Ilyet épp elég jó más zenékben hallani, nem hogy saját szerzeményben. Pedig mi nem csináltunk mást, csak zenéltünk, mindig érezve, hogy melyik irányba akarunk menni, de végül nagyon meglepődve azon, hogy hová jutottunk.“

Ehhez Nyitray Dániel basszusgitáros ezt teszi hozzá: A Magasra fel konceptlemez után most egy egyszámossal jövünk ki, ez a Ketten. Az ősbemutató az „erdős koncertünkön” volt, a csillebérci szabadidőközpont fái közt alakítottunk ki egy tisztást, ahol a bulit rendeztük. Olyan helyen szerettünk volna koncertezni, ahova amúgy is a legszívesebben megyünk: a természetben. Május óta ismét saját próbatermünk van a Vágóhídon, ahol korlátlan időt tölthetünk: ezt ki is használjuk rendesen. Zsombor első ötletéből szép lassan alakult véglegessé a szám. Olyan klipet szerettünk volna, amiben nincs/alig van emberi jelenlét; ezzel ellensúlyozva a hozzánk képest előtérben lévő éneket és szövegiséget. Aztán jött az ötlet, hogy lovakkal próbáljunk meg történetet mesélni. Rögtön megtetszett mindenkinek, mikor elképzeltük,  hogyan néz ki egy gyönyörű ló slow-mo'ban futva. A barátnőm, Borka pedig pont lovakkal foglalkozik. Ráadásul a Magasra fel operatőre, Peti pont hazajött Németországból egy hétre, úgyhogy egyszer csak már ott voltunk a lovardában és forgott a film. Az erdős koncert területének megtisztítására több ismerősünk mellett Karesz is csatlakozott, mert írtuk a közösségi csoportunkba, hogy jöhet bárki – és többet tett hozzá, mint bárki. Úgyhogy elhívtuk a forgatásra is, így születik egy közösség.”


A FRISS FOALS ALBUMRÓL TERMÉSZETESEN TÖRZS-TAG, NYITRAY DÁNIEL ÍRT KRITIKÁT PROFÜL ROVATUNKBAN.

A klipet a zenekar gitáros-énekese, Balázs Soma rendezte, az operatőr Garajszki Péter volt, a szereplők pedig Chili és Csipke.


A Törzs legközelebb november 6-án, Esztergomban lép fel, majd december 18-án Budapesten is, az A38-on.


az emelkedett dalhoz nagyszerűen passzoló etűdszerű lovas slow-mo-klip: 


Törzs Facebook-csoport

https://recorder.blog.hu/2015/10/21/klippremier_torzs_ketten
Klippremier! Törzs: Ketten
süti beállítások módosítása