Petite Noir: La Vie Est Belle / Life Is Beautiful (lemezkritika)

2015.10.15. 17:30, rerecorder

A dél-afrikai Petite Noir a Solange-féle Saint Heron válogatáson tűnt fel 2013-ban sok más időközben befutott új-r&b-s előadó mellett, de most megjelent debütáló lemezén nem ennyire könnyű kategorizálni. New wave-es, afrikai hatásokat sötét gothpoppal is keverő soulja mindenesetre olyan zene, amit akkor is hallani kell, ha nem tudjuk nevén nevezni.

Kiadó: Double Six / Domino / Bertus

Megjelenés: 2015. szeptember 11.

Stílus: noirwave, pszich-r&b-afropop-goth

Kulcsdal: La Vie Est Belle/Life is Beautiful

Ha valaki 2015-ben valami olyasmivel rukkol elő, ami a minimálisnál kicsit is több a két-három évtizede lefutott stílusok újrahasznosításánál, arra muszáj felkapni a fejünket, egyszerűen azért, mert ilyen előadóból a mai popzenében borzasztóan kevés akad. A kongói és angolai szülőktől származó, egyébként Cape Townban felnőtt Yannick Ilunga képes erre, még ha zenéje nem is nélkülözi a szokásos referenciákat: esetében leginkább talán a nyolcvanas évek new wave-es zenekarainak hangzását. Emellett azonban zenéjében folyamatosan ott lüktetnek Ilunga afrikai gyökerei, amelyek első hallásra jellegzetes párost alkotnak a szintetizátorok és dobgépek hangjaival. A Petite Noir néven alkotó Ilungára épp ezért már az első single-je idején, 2012-ben sokan felfigyeltek. Pedig a Till We Ghosts még nem volt annyira gördülékeny és izgalmas elegye az r&b-s, new wave-s ihletésű merengésnek és az afrikai ritmusoknak, de eléggé összetéveszthetetlenül noirwave volt, ahogy Ilunga nevezi saját hangzását. Az akkoriban még a dél-afrikai színtér underground közegében mozgó zenész (aki a Capital Of Cool, majd a Drone Society nevű alkotói csoportokhoz is kötődött) karrierjének nagy lökést adott Yasiin Bey, egykori nevén Mos Def, akivel annak Cape Town-i tartózkodása alatt ismerkedett meg. A tavaly év végi debütáló EP-n pedig már az ő közreműködésével felturbózott Till We Ghosts és a nagylemezen is helyet kapott, finoman kattogó poliritmusokkal a fülünkbe mászó Chess mutatta meg Petite Noir igazi arcát, ami jóval színesebb, mint azt a kezdetben gondolhattuk. Az időközben Solange Knowles által összeállított, az r&b legizgalmasabb fiataljait bemutató Saint Heron válogatáson is szereplő Ilunga debütáló albumát tehát kellő várakozás előzte meg, és az nem is okoz csalódást. A címadó La Vie Est Belle köré épülő lemez a lassan kibomló new wave-s melankóliától a középtempós darabokon át a lendületes afropopig terjed, és igazán épp akkor működik, amikor a két hatás egyike sem kerekedik túlságosan a másik fölé. Ilyenkor akár a TV On The Radio sűrű, agyas popzenéje is beugorhat (nem lennénk meglepve, ha David Sitek is feltűnne majd az elkövetkező Petite Noir-lemezeken), amely minőség kiegészülve Ilunga tudatosan felvállalt karakterével kiált azért, hogy az új afrikai, trendeket követő, de azokat saját képükre formáló dinamikus fiatalság megtestesítőjeként tekintsük rá.