Itt a Cseh Tamás Program – Kezdők szerencséje

2015.10.13. 09:00, rerecorder

meghallgatas.jpg

Négy nap alatt összesen 78 zenekart hallgatott meg az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium, valamint a folyamatosan rotálódó tagságú szakmai zsűri szeptember végén az Akvárium Klubban. A döntés, hogy a pályázók közül kik nyernek két-kétmillió forintos támogatást, október végére várható.

Szeptember 27. és 30. között egy folyamatosan cserélődő arcokból álló zsűri foglalta el az Akvárium Klub KisHallját, ahol összesen 78 zenekar lépett fel a négy nap alatt. Ők voltak azok a szerencsés pályázók, akiket az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium kezdő zenekaroknak kiírt pályázatára jelentkező 347-ből behívtak meghallgatásra. Várhatóan október végére azonban csak 25-en maradnak. Ők kapják majd azt a pályázónkénti 2 millió forintos támogatást, amelyet öt új dal és egy videoklip készítésére, valamint – idén újításként – koncertek szervezésére fordíthatnak. Bajnai Zsolt, az Ideiglenes Kollégium vezetője szerint, ha a meghallgatáson kiderül, hogy erős a mezőny, ha minimális mértékben is, de emelni tudnak a győztesek számán. Úgy látja, sokan már azzal is meg tudják nyerni a zsűri szimpátiáját, ha látszik rajtuk: együtt tudnak működni, van színpadi gyakorlatuk és közben jól is érzik magukat.

Ezt erősítette meg Dósa Richárd, azaz Ricsi Pí, az Animal Cannibals tagja, egyben az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának tagja, aki a meghallgatások minden napján ott volt az Akváriumban. Elmondta: a népzenétől kezdve a swingen, a reggae-n, a hiphopon és a rockon át egészen a house műfajáig mindenféle előadó képviselteti magát a mezőnyben.

Az összesen 44 főből álló zsűriben Vitáris Iván is ott ült. „Megtisztelő feladat, ugyanis a generációmból csak én voltam jelen a zsűriben. Jól választották meg a cserélődő, mindig 6 tagú zsűrit, hiszen zenészek, managerek, promoterek, sajtósok egyaránt értékeltek. Mindenki más szempontokat tartott fontosnak, így az eredmények is relevánsak lehetnek.”

A KisHall kissé feszült légkörét hátrahagyva odakint már megkönnyebbültek a pályázók. Az erdélyi származású Tasi Nóra például egyenesen Hollandiából érkezett a meghallgatásra. Ahogy elmondta, az élmény nem vethető össze egy hagyományos fellépéssel: „Egy koncerten tudom, hogy az emberek jól akarják érezni magukat, és nem azt nézik, hogy milyen színvonalon játszom. Más hozzáértők előtt játszani, akik nagyon is figyelmesen követik, mit csinálok a színpadon.”

Őrsi András, aki tavaly a Gourmand zenekar tagjaként már sikeresen részt vett a meghallgatásokon, idén egy másik formáció, a The SoulClap Band tagjaként lépett fel. Elmondása szerint pozitív tapasztalatai vannak a Programról. „5 éve létezik ez a zenekar, főleg jazzes hiphopot játszunk, de belekeverünk modern elektronikát és funkot is. Instrumentálisan is szoktunk játszani, de a meghallgatásra például egy angliai énekesnővel jöttünk.”

Szintén Budapestről érkezett a Csaknekedkislány, akik tragikomikus Falábú nő című dalukkal hoztak egy újabb színt a válogatásba. „Mindannyian éppen egy-egy szakításon voltunk túl és úgy gondoltuk, egy zenekar tagjaként könnyebb lesz rendes barátnőt találni. Mondjuk azóta már eltelt négy év, de mi az? Kitartunk!”

A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.

https://recorder.blog.hu/2015/10/13/itt_a_cseh_tamas_program_kezdok_szerencseje
Itt a Cseh Tamás Program – Kezdők szerencséje
süti beállítások módosítása