„A mi fegyverünk a kultúra, ami erősebb a kerítéseknél” – Paul Bräuer (Piranha Arts, WOMEX)

2015.09.29. 10:00, rerecorder

paul_br_uer_2011_mittel.jpg

Ahogy azt már mi is sokat emlegettük, októberben Budapest ad otthont a világ legfontosabb világzenei eseményének, a koncertek mellett konferenciákat, filmvetítéseket és zenei vásárt is magába foglaló WOMEX-nek. Az évente megrendezet, Közép- és Kelet-Európában idén először sorra kerülő programsorozat komoly lehetőségeket rejt magában Budapest és az egész régió világzenei iparága számára. A rendezvény alapelveiről, működéséről és a menekültkérdésről is kérdeztük a WOMEX-et szervező Piranha Arts kommunikációs igazgatóját, a német Paul Bräuert, akinek válaszai – elmondása szerint – megegyeznek a fesztivál igazgatójának, Alexander Walternek a gondolataival.

- Milyen célokat tűzött ki maga elé indulásakor a WOMEX és ezekből melyek valósultak meg az azóta eltelt húsz évben?

- A WOMEX története egészen 1991-ig nyúlik vissza, a Berlini Függetlenség Napja rendezvény indie zenei szekciójában megtartott Worldwide Music Days At The Berlin Independence Days eseményhez. Ennek megszűnése után maradt állva egyedüliként a WOMEX és indult el hivatalosan is 1994-ben Berlinben. Akkor az elsődleges cél az volt, hogy összehozzuk a világzenei szcéna meghatározó szereplőit, biztosítsunk egy platformot számukra, ahol közösen találhatják ki ennek az iparágnak a jövőjét. Ez az alapelvünk azóta is változatlan és meghatározza az összes WOMEX-et. Az 1994-es WOMEX programfüzetében az alapító Ben Mandelson így írta ezt körül: „a WOMEX bátran ugrik előre a jövőbe, és magát a tradicionális és népzenék, na jó, mondjuk ki, világzenék legelső találkozási pontjaként hirdeti meg. Ez egy be nem fejezett munka, amelyet a résztvevőkkel közösen alakítunk.” Ezeknek a céloknak – a kulturális sokszínűség támogatása, a jövő alakítása – a nagy része azóta is folyamatosan napirenden van, évente 2500 küldöttel találkozunk, nem is beszélve azokról, akik csak alkalomszerűen csatlakoznak hozzánk. Úgy hiszem, hogy sikerült elérnünk azt, hogy ezeket a nyolcvanas, de akár még a kilencvenes években is ritkának vagy extrémnek számító hangokat a zenei világ elfogadott részeivé tegyük. Ráadásként pedig mindezek sokkal könnyebben elérhetővé váltak az utóbbi években. Jó példa erre, hogy az Apple a 2015-ös WOMEX egyik fellépőjének, a kolumbiai Blick Bassynek az egyik – eredeti nyelven – előadott dalát használja egyik reklámfilmjében. Ma már tehát nem lehet más a célunk, mint hogy hűek maradjunk az elveinkhez és elérjük, hogy a mainstream ne csak élvezze a tradicionális globális zenéket, de igazán megismerje azokat és tanuljon is belőlük. Akár politikai értelemben is. Épp nemrég adtunk ki egy nyilatkozatot a sokszínűség mellett kiállva, válaszul az Európában jelenleg zajló menekültügyi vitákra. A mi fegyverünk a kultúra, ami erősebb a kerítéseknél.

womex_1.jpg


- A WOMEX időről-időre költözik, de nem minden évben. Mi alapján dől el, hogy éppen mikor változik a helyszín, és miért esik a választás egy bizonyos városra, esetünkben idén épp Budapestre?

- Egyszerűen szeretünk utazni, akárcsak a többi womexikán barátunk is, igazi közösségként. Mindig együtt dolgozunk az adott város egy szervezőcsapatával, akikkel közösen megpróbáljuk a WOMEX-et katalizátorként felhasználva elősegíteni a globálisan gondolkodó és nyitott zenei színterek, előadók fejlődését az adott országban. Ezért a helyszín kiválasztásában szerepet játszik a város sokszínűsége, a rendezvénynek majd helyet adó helyszínek minősége és persze az anyagi szempontok. Nem egyszerű gazdaságosan megrendezni egy ilyen méretű eseményt és szeretnénk, ha ez továbbra is megfizethető és a közösséget középpontba helyező rendezvény maradna.

A WOMEX-FESZTIVÁLLAL KAPCSOLATOS ÖSSZES HÍRÜNK.


- Hogyan oszlanak meg a rendezési feladatok a Piranha Arts és a lokális szervezők között?

- A munka nagy részét a Piranha Arts végzi. Mi foglalkozunk az év közbeni teendőkkel, és a legtöbb programot, a konferenciát és a zsűri által kiválasztott showcase-eket is mi állítjuk össze. Az évente változó regionális színpad és a nyitóünnepség – ami idén a Roma gála lesz – a lokális partner, idén a magyar Hangvető feladata, de arra is nagyon büszkék vagyunk. Szintén ők felelnek a helyszíneken a színpadok állapotáért és a rendezők munkájáért, de a Piranha is ott lesz: mi is nagy csapattal segítünk majd biztosítani a rendezvény színvonalát. Ez mindig jól sikerül, ha bárkit kérdezel, azt fogja mondani, hogy a WOMEX-nek megvan a maga nagyon jó flow-ja, szinte zökkenőmentesen és valami megfoghatatlan varázzsal működik.


- A menekültkérdés az elmúlt hetek legfontosabb ügyévé vált Európában, aminek következtében Magyarország is egyre nagyobb figyelmet kap a világban. Tekintettel arra, hogy a világzene elválaszthatatlan azoktól a fejlődő vagy kevésbé fejlett országoktól, ahonnan a menekültek érkeznek, a jelenleg zajló események miatt változtatnak-e a fesztivál előre rögzített tervein? Hangsúlyosabb lesz-e bármely ehhez a problémához kapcsolódó programpont?

paul_1.jpg- Tény, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól, de azért nem kizárólagos a kapcsolat. Ne felejtsük el, hogy a világzene – akárcsak a világirodalom – határokon átívelő zenét jelent, de nem feltétlenül csak a fejlődő országokból eredhet. Gondoljunk csak a Japán és Franciaország közötti kulturális különbségekre: az ő esetükben még mindig sokat kell tenni, hogy megismerjék és megértsék egymás zenéjét, miközben mind a két ország a legfejlettebbek közé tartozik. Azt is fontos megjegyezni, hogy sok nem nyugati ország sokkal fejlettebb annál, mint azt sokan gondolnák, ami akár egy rendkívül gazdag kultúrában is megmutatkozhat. Az én hazám, Németország például a tánc és az éneklés terén meglehetősen elmaradott, fejlődő országnak tekinthető. De a programra visszatérve, igen, tettünk változtatásokat. Tartok majd egy sajtótájékoztatót, ami kifejezetten ezt a problémát érinti, illetve meghívtunk civil szervezeteket, akikkel közösen arra keressük majd a választ egy találkozón, hogy „hogyan változtassuk meg a világot a zene segítségével”. A helyi partner is előáll majd néhány kezdeményezéssel. Ezen kívül adományt gyűjtünk és megpróbáljuk bemutatni az ideérkezőknek a jelenlegi helyzetet. Annak ellenére azonban, hogy most épp Budapest került előtérbe, nem szabad elfelejteni, hogy a menekültkérdés európai, sőt globális ügy, és a WOMEX nem csak a régió, de az egész világ felé felelősséggel tartozik. Éppen ezért a showcase-fesztivál fellépőinek névsorát nem változtatjuk meg. Miért is tennénk? Eddig is alapvető célunk volt, hogy büszkén hangoztassuk: a kulturális sokszínűség jó dolog. Most itt az alkalom, hogy közelebbről megfigyeld, megismerd és megszeresd a sokféleséget.


IDÉN CHEIKH LÔ KAPJA A WOMEX ÉLETMŰDÍJÁT.


- Hogyan tud általánosságban egy WOMEX-típusú rendezvény segíteni ilyen komoly problémák megoldásában?

- Úgy gondolom, hogy sokat tud segíteni, többféleképpen is. Hidakat kell építeni, senki nem fogja megtenni ezt helyettünk! Látható lesz majd országosan, az egész régióban a hírekben, közvetítések fogják bemutatni a Roma gálát és a több mint ötven országból érkező fellépőt is, ami már önmagában fontos állásfoglalás. De ennél többet is teszünk, nemrég adtunk ki egy nemzetközi nyilatkozatot, amelynek középpontjában, a fesztivál igazgatójának, Alex Walternek a mondatai állnak: „Egyértelműen elutasítjuk a xenofóbia minden formáját, ez a legkevesebb, amit tehetünk. Még fontosabb, hogy pozitív példákkal járjunk elő és elősegítsük a kultúrákon átívelő párbeszédet konkrét, célzott eseményekkel. A WOMEX és a vele együtt érkező globális közösség hatással van a városra és a régióra, ahol megrendezésre kerül, köszönhetően a nemzetközi konferenciáknak és nyilvános koncerteknek, amelyekről az egész világon beszámolnak. Az idei év fellépői, akik több mint ötven országból érkeztek, jól mutatják, mennyire nélkülözhetetlen a sokszínűség: a harmónia alapeleme. Úgy érezzük, hogy ennek bemutatása most fontosabb, mint valaha.” Ismertetjük továbbá a résztvevőkkel, hogy hogyan tudnak segíteni Magyarországon, illetve saját országaikban. De hadd szögezzem le még egyszer: mindez nem direkt politikai nyilatkozat, ez ellentétes is lenne a WOMEX szellemiségével. Célunk az, hogy hangoztassuk a hosszú távú és fenntartható kulturális munka fontosságát, a zene, a művészek szerepét, akik a bolygó igazi nagykövetei. Mert csak akkor találhatunk működő politikai megoldásokat, ha jobban megértjük és megszeretjük a másikat.

interjú: Csada Gergely

a WOMEX honlapja
a Piranha Arts honlapja
a Hangvető honlapja

https://recorder.blog.hu/2015/09/29/_a_mi_fegyverunk_a_kultura_ami_erosebb_a_keriteseknel_paul_br_uer_piranha_arts_womex
„A mi fegyverünk a kultúra, ami erősebb a kerítéseknél” – Paul Bräuer (Piranha Arts, WOMEX)
süti beállítások módosítása