Klippremier! Words Are Melodies: Újjászületés

2015.09.28. 14:00, Frontrecorder

wordaaremelodies.jpg

A slam poetry szövegekből dzsesszes-popos dalokat formáló Words Are Melodies szinte napra pontosan egy éve mutatta be nálunk első klipjét, most pedig itt az újabb, mely október végén várható debütáló albumuk Újjászületés című, Kemény Zsófi író-költő slamjéből írt szerzeményéhez készült.

A hazai slam poetry-élet egyik meghatározó szereplője-szervezője, Hugee (Mavrák Kata) köré 2013-ban szerveződött Words Are Melodies a számos budapesti és vidéki fellépésén összecsiszolt repertoárját lemezre is átülteti, a Cseh Tamás Program támogatásával megvalósuló első albumukon kilenc zenés feldolgozás szerepel, olyan slammerek szövegeiből, mint a slam bajnok Horváth Kristóf Színész Bob, a kétszeres bajnok Süveg Márk Saiid, Pion István költő (ő írta a bemutatkozó klipdaluk, az Atlasz bírja slam szövegét)  és Kemény Zsófi, aki az új Words Are Melodies-klipdal eredeti szövegét jegyzi. "Egyértelmű volt számunkra, hogy a kilenc rögzített dalunk közül az Újjászületés lesz az, amihez klipet készítünk a dal laza, fülbemászó, kedves mivoltából kifolyólag" - árulta el Hugee. A vidám, jópofa videóról a slammer-énekesnő a következőket mondta: "Sikerült megnyernünk magunknak Hartung Attila rendezőt és Deák Kristóf operatőrt, akik szuper fiatal és lelkes stábbal kiegészülve dolgoztak a klipünkért több napon keresztül. Attila fő koncepciója a régi és az új, Buda és Pest, a formák, színek szembeállítása volt, mindezt osztott képekkel, és természetesen humorral fűszerezve. Abban a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a beltéri 'fancy' helyszíneket a MaxCity és az IDDesign biztosította számunkra."

A Words Are Melodies koncerten legközelebb október 3-án a Music Expón látható a Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban, a zenekar új klipje viszont máris látható, alább:

https://recorder.blog.hu/2015/09/28/klippremier_words_are_melodies_ujjaszuletes
Klippremier! Words Are Melodies: Újjászületés
süti beállítások módosítása