Felrobban a világ Arca új projektjének klipjében

2015.09.14. 12:30, subrecorder

1101602-970x545.jpg

Hiába, hogy mindössze csak tavaly ismerte meg a nagyközönség a venezuelai születésű producert, Arcát, mára már igen komoly művészekkel dolgozik együtt (Björknél ne is menjünk tovább), köszönhető ez minden bizonnyal elképesztő munkatempójának is. Ugyan idén még kijön második szólóalbuma is, de azért előtte biztos, ami biztos alakított egy új projektet is Wench néven.

Júniusban egyszer már összefoglaltuk, milyen jó évet fut eddig Arca, aki tavalyi bemutatkozó lemeze után rögtön igen keresett producer lett. Három hónapja addig jutottunk, hogy kiadott két új dalt, amelyekről még nem tudtuk, hogy azok az új albumának, a Mutantnak az előzetesei. Ez a lemez állítólag még idén ősszel megjelenik, előtte azonban - hogy emberünk ne unatkozzon - létrehozott egy másik zenei projektet Wench néven, Shayne Oliver divatmogullal közösen. Ismertségük úgy indult, hogy Arca előzőleg szerzett már zenét Oliver márkájának (Hood By Air) egyik bemutatójához, azóta pedig annyira jóban lettek, hogy közös zenélésre adták a fejüket.

Első megosztott közös munkájuk egy 15 perces mix, amelyben eredeti felvételek és popzenei hangminták (Fatboy Slim, T.A.T.U., Cher) olvadnak össze egy nagy hangkavalkáddá, ehhez az Arcával a kezdetektől együtt dolgozó Jesse Kanda készített ismétlődő montázsokból álló videót, melyet majd a következő Hood By Air show-n le is vetítenek. A kisfilm egyébként hiába áll mindössze 4-5 különböző történés végtelenségig való ismétlődéséből, valahogy mégis magába szippantja az embert, a híd felrobbanása és az üvegfalú épület ledőlése ezredszerre is nyújt olyan részleteket, amelyek miatt nem lehet róla levenni a szemünket. A Wench pedig egyelőre úgy tűnik, hogy nem csak ezt az egy mixet tervezi kiadni, jövőre akár közös albumot is lát maga előtt a kettős. Addig is várjuk Arca új szólólemezét!


A Wench bemutatkozó mixe és kisfilmje:

https://recorder.blog.hu/2015/09/14/felrobban_a_vilag_arca_uj_projektjenek_klipjeben
Felrobban a világ Arca új projektjének klipjében
süti beállítások módosítása